Digitális függőség és a Clash of Clans

Van itt valami csodálatos. Gombnyomásra elérhető beteljesülés. Te ismered? Beszélsz róla? Tudsz-e hiteles lenni egy mai fiatal számára, ha azt mondod: kattanj le a telefonról, nem tesz jót neked! Egy drogosnak milyen jogon mondja a józan, hogy szokjon le? Megtilthatod-e hogy csokoládét és cukrot faljon, ebéd előtt, vagy hogy a telefonját nyomkodja ebéd közben? Kipróbáltad már valaha, azt amit mások tiltanak?

Az informatika tantárgyat átnevezték. Digitális kultúra lett belőle. Talán valamiféle igény merült fel a változással kapcsolatban. Hogy ne csak bitekről és képernyőkről legyen szó, hanem magunkat emberként is megtalálhassuk ezek között. Embernek maradni a gépek között. A modern világ szellemi és lelki kihívása. Ezzel küzdök én is. Olvashattatok már a nagy élményemről, amikor lekattantam a gépekről (metamorfózis címmel). A függő karrierjében is vannak hullámvölgyek. Egyetlen valódi megoldás van, a teljes megvonás. Ezt persze egyenlőre nem fogadom el. De egy antialkoholistát sem látsz magad körül, aki már nem részegen megy haza, csak fél deci vörösbort iszik meg vacsora után, mert az még egészséges.

Még az emlegetett metamorfózis előtt programozóként dolgoztam három évig egy országos hírű elektronikai eszközöket árusító cégnél. A kollégáimnál láttam meg a Clash of Clans nevű játékot, amit kávészünetekben és szabadidejükben játszottak. Stratégiai játéknak nevezhető. Elég sokáig bíbelődtem vele. Hosszú hónapokon keresztül fejlesztettem a színes várost, a fegyvereket és a harcosokat. A 74. szinten hagytam abba az egészet. Akkor azt hittem, végleg.

Tavaly az osztályomban lettem figyelmes arra, hogy többen ezzel játszanak. Figyeltem, miről duruzsolnak szünetben. Közös erőfeszítéssel próbáltak jobb és jobb eredményeket elérni. Mint kiderült, klánba szerveződve majdnem az egész osztály játszik. Hamarosan úgy döntöttem, több év kihagyás után újra feltelepítem én is, és megnézem mi a helyzet. Csatlakoztam a klánhoz, nagyjából három hónap alatt elértem a 107. szintig. A klánban vannak nálam magasabb és alacsonyabb szinten lévő játékosok is.

Igyekszem úgy megfogalmazni az élményeimet, hogy kívülálló számára is érthető legyen. Másként nem is lenne értelme beszélni róla. Hol kezdődik és hol ér véget a játék, és hol fordul át önámításba és komoly, több körös függőségbe? Mindig is szerettem volna egy közösségben, együtt fejlődni és eredményeket elérni. Ebben a játékban ez a közösség a klán. Időnként indíthatunk klánok közötti háborút. A harcokhoz kérhetünk a klántagoktól egységet, akik hozzásegíthetnek az egyéni győzelmedhez. A háború után látható hogy melyik klán szerzett több pontot. Megbeszélhetjük a stratégiákat, egymásnak ötleteket adva fejlődhetünk. Ez lenne az ideál. Ha működne. Korábban sem működött igazán, és most sem. Teszem azt hozzá, hogy 18 évesek között 36 éves tanárként mennyire tudok részt venni a tervezgetésben? Inkább csak megfigyelőként, passzív társként. Adok katonát, ha kérnek. De úgy érzem, nem tudtam igazán bevonódni. Számomra áthidalhatatlan generációs szakadék. Másnak persze még ez is óriási dolog, gondolhatja egy-két hasonszőrű tanár, vagy szülő.

Nézzük azt, amit valóban megfigyelhettem. A belső folyamatokat. A játék célja a fejlődés. A folyamatos fejlődés. Ennek kulcsa az idő. Nem is kér tőlünk mást a játék. Csak az időnket. Meg esetleg pénzt, ha gyorsabban szeretnénk fejlődni. Én fizettem a játékban? Néha, egy keveset. A régi időkben csak azért, hogy lehessen még egy építő munkásom, hogy egyszerre több fejlesztést indíthassak. Mostanában pedig havonta nagyjából egy mozijegy árát. Hogy a havonta induló szezonban megszerezhető ingyenes ajándékok mellé a sokkal több és jobb jutalmat is megszerezhessem, a többi előnnyel együtt (olcsóbb és gyorsabb építés, stb...).

Aki igazán jó játékos akar lenni, az önfejlesztéssel online videókon tanulja meg, melyik harcos kaszttal hogyan érdemes milyen szerkezetű falvakat támadni. Minden változik, amint új szintre fejleszted a városodat vagy a harcosaidat. A tanulási folyamat is folyamatosan szükséges ahhoz, hogy toppon maradhass.

De hol van a vége az egésznek? Van vége a fejlődésnek? Látni videókon igazán erős játékosokat, de még ők is tudnak tovább és tovább jutni. Nemzetközi versenyeket rendeznek. Mindamellett a játékot folyamatosan fejlesztik. Hétről hétre új dolgok kerülnek be. Érdekes küldetések, az évszakhoz és ünnepekhez illő színes események és akciók. Új fegyverek, harcosok, hősök, jelmezek és fejlődési lehetőségek újabb és újabb szinteken.

Ha már ennyi időt és energiát belefektettél a játékba, megengedheted magadnak, hogy abbahagyd? Ha ennyi munkát beleöltél és most mégis befejezed és letörlöd a játékot a telefonodról, akkor mi lesz? Képes lennél belenézni a tükörbe úgy, hogy ne egy óriási szamarat láss? A kis herceg az iszákossal így beszélget: Mond, miért iszol? Mert szégyenlem magam. Miért szégyenled magad? Mert iszom.

Hol van akkor a függő méltósága? Mikor engedheti meg magának, hogy ne szégyellje magát, amikor ripityára zúzza a játékot? És mondjuk nem csak a telefonjáról törli, de még az online azonosítót is, hogy még véletlenül se lehessen visszatérni (csak teljesen új játékosként)?

Nem tettem meg. Még nem töröltem. Várok még valamire. Talán arra, hogy végre elérjek a játékban oda, ahova még senki. Talán egyszer kitalálok egy olyan település szerkezetet, amit már nem tudnak mások leigázni. Végre találok egy olyan stratégiát, amivel megállíthatatlan leszek. Vagy legalább valami érdekeset láthatok ha részt veszek egy-egy szezonban megjelenő akcióban. Nem vagyok igazán jó a játékban, a közép mezőnyben nézelődök. Hogy igazán profi lehessek, ahhoz sokkal több időt kellene ráfordítani. Az én életemben ez lehetetlen, annyira nem érdekel az egész, nem az életcélom profi játékossá válni. Egyáltalán nem.

Néhány kattintásra történik valami a kezem alatt. Színes és szép. Egyszerre életszagúan megjósolhatatlan, és ezzel együtt tervezhető és kiszámítható is. Gombnyomásra termelődik agyunkban a szerotonin. Ha színes figurákat simogatva a kijelzőn könnyen hozzájuthatunk az elégedettséghez, miért is tennénk mást? Miért kelnénk fel a fotelből és mosogatnánk el, vagy vágnánk fel a fát odakint? Miért is kellene a bármilyen (házi)feladattal foglalkozni? Ez az igazi kérdés ha függő vagy. Persze ki tudok lépni belőle, hiszen van körülöttem tiszta edény és a kályhában is ég a tűz. És büszkén mondhatom: bármikor abba tudom hagyni! Tényleg? Bármikor ki tudom kapcsolni a kijelzőt. A kijelzőt igen. Na és a függőséget?

Akkor volt értelme újra bevonni magam? A gyerekek miatt érdemes volt újra önmagamon kísérletezni? Biztos. Legalább azért, hogy megírhassam ezt a cikket. De ezen túl van valami megfejtés? Elérte a magasztos célját ez az áldozat? A Super Size Me című dokumentumfilm jut eszembe, ahol egy eredetileg egészséges ember elhatározta hogy egy évig minden étkezését egy McDonald's gyorsétteremben vásárolja és fogyasztja el. A végén kórházban kötött ki. Vajon megérte? Még nem tudom.

Frissítés: Egy héttel ezelőtt írtam a cikket. Aznap délután letöröltem a telefonomról a játékot. Azóta nem érzem azt az agyzsibbadást és kényszert, amit a "digitális démonok" etetése miatt korábban. Helyette újra belefogtam a nyelvtanulásba. Spanyol nyelvet tanulok többek közt a Duolingo segítségével. Valamint spanyol nyelvű filmeket nézek, magyar felirattal. Ez a tevékenység sem mentes a digitális függőségtől. De legalább hasznosnak érzem és jól esik a tudat, hogy a fejlődésemet szolgálja. Amúgy pedig, ahogy a Hiperkarma mondja.... mindenki függ valamitől...

/ Kép forrása: Reality by EranFowler /

Levegőt a királynak! A valódi vírus

Előre felhívnám a figyelmet, hogy az alább olvasható információk mind nem megerősített forrásokból származnak. Sok koncepciót és elméletet magam ollóztam össze (találtam ki), minden alap nélkül. Bátran olvassa az érdeklődő úgy ezt a néhány sort, mintha tudományos fantasztikum lenne. Nem szeretnék ugyanis abba a hibába esni, hogy bárki is azzal vádoljon, hogy rémhíreket terjesztek. Ez csak mese. Kitalálmány. Ne vegyétek komolyan azt, aki képes volt a Hold sötét oldaláról írni.

A könyökünkön jön ki, az igazság mégis odaát van. Honnan származik a korona vírus? Mi is az a covid-19? Sok elmélet van már erről. Ki vagyok én, és milyen jogon alkotok véleményt? A mai világban az a baj, hogy a bölcsek hallgatnak, az ostobák pedig túl hangosak. Most én is hangos vagyok, ha olvasod a sorokat. Szóval akkor melyikhez is tartozom? Úgy gondolom az igazságról így nem is beszélnék, hiszem hogy az valami olyasmi lehet, mint amiről Dr. Pócs, Dr. Tamasi és Dr. Gődény beszél. A videót lehet hogy eltávolítják, mire rá kattintasz. Ezen három magyar orvos független, szakértő véleménye eltér attól, amit a mai mainstream médiában kanonizáltak a számunkra.

Amit én egyik összeesküvés elméletem állít, hogy ezt a helyzetet szándékosan idézték elő. Több célja is van, talán nincs is köztük prioritásban túl sok eltérés. A kijárási tilalom (korlátozás) miatt több országban is befagyott a gazdaság. Ezzel világháború kirobbanása nélkül juthatunk gazdasági újrarendeződéshez, aminek látszólag nincsenek is olyan komoly áldozatai, mintha bombák robbantak volna.

Mi valódi cél? Egy betegség elterjesztése? Nem gondolnám. Távlatban gondolkodjunk. Először is az embereket tartsuk félelemben, így irányíthatóvá válnak. Pipa. Majd idővel kínáljunk a számukra megoldást, gyógymódot. A gyógyszergyáraknak ez nagy bevétel lesz? Valami csurran-cseppen, de ez a nyereség elenyésző lesz. A félelemmel érik el, hogy önként bevegyük a bogyót egy olyan dologra, amit ők maguk hoztak létre. Valószínűleg a megelőzésként is kapott vakcina, amit jószerivel kötelezővé próbálnak tenni, olyan dolgokat tartalmaz majd, ami a igazi, nagy célt támogatja. Valami DNS manipuláció? Lehetne találgatni, hogy mire jó nekik: még nagyobb szolgává és/vagy meddővé tegyenek bennünket? Ha ez valóban így lenne, az durva lenne.

Néha ismerősök megkérdezik, hogy vírus tagadó vagyok-e? Nem. Vak lennék és süket, ha tagadnám. De nyitott vagyok a vitára arról, hogy milyen vírus is ez? Mekkora része van a jelenségben a mikroszkópikus parazitáknak, akik a szervezetünkben élősködnek? Mekkora része van a "vírus" jelenségben az emberi hírverésnek? Ha már hallottál a vírusmarketingről, akkor nagyjából érted mire gondolok.

Miért hordunk maszkot? Azért, hogy megvédjük magunkat és egymást? Vagy azért, hogy mindenki megnyugodjon, hogy mi, közösen teszünk valamit a helyzet ellen? Csak azért, hogy társadalmilag úgy érezhessük, hogy van valami a kezünkben, ami által mégsem vagyunk tétlenségre kárhoztatva. Az a hasonlat jut az eszembe, mint amikor Amerikában az atombomba fenyegetés idején azt tanították a diákoknak, hogy támadás esetén bújjanak az asztal alá. Mintha az megoldást jelentene. Megnyugtatja a résztvevőt, hogy valamit tehet a jelenség ellen. De valójában? Akkor használ, ha hiszünk benne. Viseljünk maszkot, mert kötelező. És hogy nyugodtak maradhassunk. Úgy látszik, működik a dolog.

Tartsunk távolságot! Az elhidegülés, a magány sokkal nagyobb terhet ró az immunrendszerre, mint a betegség fenyegetése. Az immunrendszer nem egy tőlünk független biomechanikus védelmi rendszer. Nem csak az. Sokkal több annál. És ahogy a lényünktől nem függetleníthető az érzelem és az életünktől az emberi kapcsolatok, úgy az egészségünk is több ennél.
A gyerekeket is védjük meg egymástól! Főleg attól, hogy hazavigyék a fertőzést. Ezért maradjanak inkább otthon. Vezessünk be távoktatást. Az iskolák mindent megtesznek és képesek vagyunk eredményeket bemesélni magunknak. Az iskola ereje a közösségben van. Akármennyire is technokrata vagyok, és sci-fi hívő, az emberi kapcsolat nem pótolható egy webkamerával. A tanítás nem egyenlő a feladatok kiosztásával. Ha lennének káros mellékhatásai a vírus helyzetnek, hozzá sorolhatnánk azt is, hogy az iskolától távolmaradás miatt rossz irányba fejlődnek a gyerekek, elbutulnak a képernyő előtt. Ez által még inkább kezelhető, csökkent intelligenciájú emberek lesznek belőlük. De ez egy (elképzelt) rosszakaró világhatalomnak csak jó. Hiszen a buta ember irányítható.
Az bezzeg senkinek nem jutott eszébe, hogy évismétlés legyen minden diáknak. Az megterhelő lenne a szülőknek és a gazdaságnak. Nem lenne jobb, hogy valódi élethelyzetben, tényleg bepótolhassák a hiányt? Valódi iskolában?

Lassan már semmit nem hiszünk el. Azt sem, amit kérdeznek. Jó lenne, ha visszaállhatna a bizalom. Egy valamit tehetünk a szűk környezetünkben. Tisztelni az embertársunk véleményét. Hagyjuk meg mindenkinek a lehetőséget, hogy úgy féljen, ahogy tud. A figyelmünket mégis irányítsuk inkább a félelem másik pólusa felé, koncentráljunk a szeretetre. Talán több értelme van. És ha képesek vagyunk hinni abban, hogy minden okkal történik - akár Isten, a természet, vagy az univerzum egyensúlya nevében - akkor tudjuk, hogy a dualitás világában nincs rossz vagy jó. Minden okkal történik. Az történik velünk, amire szükségünk van.

/ Fotó forrása: blue dandelion by RothermRebeka /