Metamorfózis

Néha elérkezik az életünkben egy-egy olyan pont, amikor gyökeresen megváltozik valami. Bennünk, körülöttünk, de általában az egyik miatt a másik is átalakul.

Veled mikor fordult elő ilyen legutóbb? Van hogy nem is emlékszünk rá, vagy a jelenben nem is tudjuk, hogy pont ez az a pillanat.

Egy saját élményemről szeretnék most mesélni nektek. Arról, hogyan találtam vissza hosszú tévelygés után az igaz útra. Na persze mindenkinek más az igaz.

A történetet kezdetén, lassan két éve, elhatároztam, hogy építek egy bivalyerős számítógépet. Az előtt, az egyetemen és a munkában is laptoppal rohangáltam. Szabad voltam, mint a madár. De az elhatározásomban benne volt, hogy most már gyökeret ereszthetek. Valami a koponyám mögött erre a szűk, digitális kaleidoszkópba húzott befelé. A gép hónapról hónapra egyre több és jobb alkatrésszel bővült. Végül elkészült a szörnyeteg. Hosszú órákat töltöttem az extra szélesvásznú monitor előtt, a legújabb játékok bűvöletében, idegen világokat bejárva. Volt hogy hajnalig, üres aggyal, csík szemmel, zombiként, száguldoztam egy óriási sziget autópályáin, a GTA 5 világába merülve. Hétköznapok és végtelennek tűnő hétvégék múltak így el.

A történet csúcspontja felé most tartunk félúton. A párom is érezte, hogy valami nincs rendben. Ő másba volt belemerülve. De egy ideje csak gyártottuk egymás mellett a hétköznapokat, valódi kapcsolat, kapcsolódás nélkül. Néhány hét és hónap alatt eljutottunk arra az elhatározásra, hogy négy év után külön folytatjuk az utunkat. Egy másik lakásba költöztem. A gép is új szentélyt kapott, a nappali közepén, egy masszív és erős fa íróasztalon.

Napjaim sokáig hasonlóan teltek, mint korábban. Egy napsütéses tavaszi napon a munkából hazaérve mégis valami máshogy történt. Szokásomhoz híven betettem valami zenét, készítettem egy jó gazdag vacsorát. Rántotta, hagymával és egyéb zöldségekkel, magos kenyér, bögre tejjel. Majd leültem a szélesvászon elé, hogy még az első falat előtt találjak valami jó filmet a vacsora mellé. Hosszú percekig görgettem a listákat. Több portálon is kutattam, olvasgattam az ajánlókat és lapoztam. Majd egy órán át keresgéltem, mindhiába. Aztán egyszer csak megvilágosodtam. Rájöttem, hogy nincs olyan film a világon, ami le tudna kötni. Mindegyiket láttam már. Vagy ha nem is, akkor sem tudott nekem egy sem újat mondani. Ennyi hát? Itt a vége? Sem az internet, sem a színek a fények, sem a képek nem tudtak többet adni. Kikapcsoltam a gépet.

Nyugatra néz a lakás. Az aranyló vörös naplementében leültem a szoba közepére. A kis asztalnál, csendben nekiláttam a vacsorámnak. Bennem is csend volt és figyelem. Talán akkor, legelőször tapasztaltam meg az étkezés szertartását a maga teljességében. Minden mozdulatra és ízre, színre, illatra figyeltem. Élmény volt, anélkül, hogy más ingereken tovább éheztettem volna az agyam, elektromos szmogtól, zajoktól és mozgóképektől mentesen.

Utána még napokig nem kapcsoltam be. Kimentem a természetbe és megéltem a sétát is, a levegőért, a napfényért és magamért. Egy hónapra rá eladtam az számítógépet. Helyette egy sokkal szolidabb masina került az asztal mellé, alapvető funkciókért. Nem kell gépi játék. Kiéltem magam benne. Már nem volt többé szükségem e fajta szórakoztató rendszerekre. Helyette túrázni kezdtem és nyitott szemmel járom a világot azóta is. Ekkor léptem arra az útra, ami a blog íráshoz is vezetett. Gyere velem te is egy darabig! Szabadítsd fel magad! Emeld fel a Földet! Teremts!

/ Kép forrása: ozvena metamorfozy by RolandStoklas /

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mátyás Király Vadaskert és a magán erdők önzése

Locus túratérkép kezdőknek és profiknak

Bicaj vagy e-bike?