Balázs Valéria Anamé – Karmakiller

Azt hiszed, hogy a gyógyíthatatlan betegedbe ideje belehalni? Meg hogy ez a sztori mese, habbal? Igazán jól beszél a mesélő, de ez mind igaz. Igaz történetet hallunk, ami több életen át megmutatja, miként oldhatjuk fel a jelenben az összes gondot, ami bennünk van, amit magunkkal hoztunk. Valéria az egész hangoskönyvet elérhetővé tette YouTube-on is, én nem tudtam letenni. Hallgassuk együtt.

Az írónővel interjút készített a Forever TV műsorában dr. Mészáros Gabriella.

Alázat és önismeret

Mi is az az alázat, eszik-e vagy isszák? Az én fejemben is kétes fogalom élt arról, hogy valójában mi is ez. Szitás Krisztián írásában találtam valódi magyarázatra. Annyira megfogott az írása, hogy néhány idézetet meg kell osztanom az ő tollából:

"Alázatosnak lenni annyit jelent, hogy hajlandó vagyok elfogadni, hogy ugyanazt a helyzetet egy másik ember másként látja, az az ő igazsága."

"Az alázat nem arról szól, hogy alá vagy fölé megyek a másiknak. A sötétség a hiánnyal operál: alázat híján megaláz. Akinek nincs önbecsülése, el akarja venni a másiktól."

"Az alázathoz önbecsülés kell. Akinek nincs, az nem tud hierarchiába illeszkedni. Szélsőséges esetben tagadja a hierarcha szükségességét."

Tehát ha jól értem, hierarchiában lenni nem azt jelenti, hogy alá vagy fölé helyezem magamat a többiekhez képest. Hanem azt jelenti, hogy tudatában vagyok annak, hogy minden ember másban jó, más képességekkel bír, épp ezért más szerepet játszik a feladatok elvégzésében. Jó esetben ez a hierarchia horizontális és nem vertikális; egy olyan helyzet ahol egymás mellett vagyunk, egymás kezét fogjuk és nem talpakat nyalogatunk és nem tapossuk a másikat.

Mostanában van egy nagyon fontos ember az életemben. Ő az egyik kollégám, Salamon. Nagyon sokat tanultam tőle az elmúlt hetekben. De első sorban nem szakmai téren, hanem emberileg. Itt álljon az igazság, hogy egyszerre tisztelem és becsülöm őt, és ezzel együtt küldeném el legszívesebben melegebb éghajlatra. Eme időszak előtt úgy vélekedtem, egyetlen dolog van az életemben, amivel tökéletesen elégedett vagyok, az a munkám, a közösség ahol dolgozhatok, ahol megbecsülnek és a hivatásomnak élhetek.

Az már ki is ment a fejemből, hogy Salamonnal már az első napokban volt egy apró konfliktusom. Szakmai téren volt olyan kinyilatkoztatásom, ami szerinte nem volt helytálló; mindezt agresszívan kommunikálta, jómagam úgy gondoltam, hogy akkor megengedhetem magamnak, hogy én is ebben a stílusban válaszoljak. Akkor még nem tudtam, hogy ő valójában ki is a cégnél. Már akkor éreztem, hogy dolgunk van egymással, arra engedtem következtetni, hogy valószínűleg azért reagálunk ilyen hevesen egymásra, mert hasonló problémáink vannak, hogy van bennünk valami közös. Az élet egyik alap igazsága, hogy az zavar igazán minket a másik emberben, ami bennünk is probléma.

Sokáig nem dolgoztunk közös projekten, ám két hónapja összekerültünk. Salamon a szakterületemen a legnagyobb gyakorlattal és tudással bíró kollégám, az ő szavára adnak és fontos a cég működésében. Így nekem is, örömmel fogadtam hogy együtt dolgozhatunk, hogy tanulhatok tőle. Általában véleményezzük egymás munkáját, írásban, egy erre kialakított online felületen. Vártam is, hogy ez által tanulhatok tőle, viszont a véleményeinek a nagy része arról szólt, hogy kifejezésre juttassa, miszerint szerinte én hülye vagyok, és hogy már régóta tudnom kellene, hogy mi hogyan működik. Igyekeztem konstruktívan hozzáállni ezekhez az építő jellegű kritikákhoz, de valóság az, hogy inkább a kortizol szintem nőtt és napról napra stresszesebb lettem. Két hónapig ping-pontoztunk egymással, ő azt várta el, hogy az önképzés mellett kérdezzek tőle, én viszont konfliktus kerülő magatartással inkább a nélkül akartam megfelelni, hogy kommunikációba bocsátkoztam volna. A konfliktus kerülés az emberi alaptermészet része, viszont ha érvényesülni akarsz a világban, néha fel kell venni a kesztyűt és ki kell állni magadért. Ez viszont elég nehéz, ha már hosszú ideje szorongsz attól, hogy egy haszontalan senki vagy.

Végül levettek a projektről, mert más gondok is adódtak és minimalizálni kellett a kockázatot, minél több erőforrást felszabadítani, az által hogy megszüntetjük a tanulási folyamatokból adódó időveszteséget. Egyik utolsó beszélgetésem alkalmával valahogy sikerült zöld ágra vergődnünk Salamonnal, ahol kifejtette hogy szerinte először emberileg kellene fejlődnöm, alázattal viseltetnem azok felé, akiktől tanulni szeretnék, és alázattal viseltetni a szakma iránt.

Témánál vagyunk. Az alázat. Igen, tudtam hogy ez a közös kapocs, ez az a téma ami kettőnk között a súrlódást okozza. Néhány éve voltam egy természetgyógyász barátomnál, azzal a panasszal, hogy gyengélkedik a bal térdem. Persze volt máskor is problémám, a jobb térdemben a térdkalács kificamodott még középiskolás koromban. Szóval az alázattal van problémám? Ahogy a váll a felelősségvállalás, úgy a térd annak a szimbóluma, hogy képesek vagyunk meghajolni a mindenható akarata előtt.

A szabadgondolat blogon olvastam, hogy mikor Jákob fiát, Józsefet arra utasították, hogy térdeljen le, ő így felelt:
„Nem tehetem, jól tudod. Tudom, hogy mily hatalmas vagy nagy fáraó, de hitem szerint térdet csak az én Istenem előtt hajthatok, még ha az életembe kerül is.”
A blog írója, és a legtöbb spirituális gondolkodó így vélekedik. Miszerint ne egymás felé legyünk alázatosak, hanem a teremtő felé. Úgy gondolom, hogy ha ez őszintén megvalósul, akkor a nélkül tudunk együtt működni, hogy szükség lenne efféle kategorizálásra és a hierarchikus szerepjátékokra.

Még van feladatom ezzel, nagyon sok. Talán egy egész életen keresztül. Még most is érzem magamban a feszültséget, amit ez a szituáció okozott. Hálás vagyok Salamonnak ezért, hiszen ha a nehezebb utat választod, akkor van lehetőséged a fejlődésre, és ez most nehéz volt, de örülök neki. Most, hogy levettek a projektről, megkönnyebbültem és így megpihenhetek egy kis időre. Most van hogy végre egy hét elteltével nem gyomorgörccsel megyek munkába. Újra béke van és nyugalom. Közben azért igyekszem feldolgozni a történteket és lélekben felkészülni a következő menetre, és remélem hogy egymásban bízva, szeretetben, a törzs egyenrangú tagjaként harcolhatunk Salamonnal és a többiekkel az elénk kerülő problémákat leküzdve.

Még egy utolsó üzenet a tanítóknak. Úgy gondolom, hogy az életben úgy működünk jól, ha egyszerre vagyunk tanítók és tanítványok. Ehhez alázat kell, türelem és szeretet. Alázat, mert elfogadom hogy ez a feladatom és türelem a másik ember felé, és szeretet hogy a tanítás célba érjen. Nyers eszköz lehet azok számára, akik e téren nem tudnak merre indulni, az erőszakmentes kommunikáció. 

Végül Böjte Csaba testvér szavaival búcsúzom tőletek:

"És ha megnyugszik, mindjárt kíváncsi lesz. Kihúzza a fiókot: hadd lám, mi van benne? Elkezd tanulni, kibontakozni. És ezzel mindannyian így vagyunk."

Fotó: Rui-Abel

Hormonok, szex; ásó és kapa

Gloviczki Eszter szakértő a témában. Hogyan is működnek ezek a hormonok, miért múlik el a szerelem két év múlva és mit tehetünk azért hogy mégse múljon el? Fűszere az videónak *, hogy az előadónőt pont az előtti nap éjjel megtámadták az utcán. Ő mégis bevállalta azt, hogy ennyi ember elé kiálljon és összeszedetten beszéljen az élményeiről és a kutatásáról. Hajrá oxitocin és endorfin!

* Sajnos az eredeti videót törölték. De az doktornő több előadása is elérhető, egy másikra cseréltem.

Overdose - túlfogyasztás

Túlfogyasztás. Nincs túl sok humor ebben a témában, és nem is annyira divatos. Mert nem szeretünk erről olvasni, beszélni. De lehet, hogy csak én vagyok így ezzel. Akkor nem esik jól valami, ha éppen nekünk is megoldandó feladatunk van az adott dologgal kapcsolatban.

Népbetegség. Persze inkább legyen több, abból még mindig tudunk elvenni, a kevéshez már nagyobb feladat hozzá adni. Sanyi mester, a rendező úr egyik szólása volt ez, mikor színészként bontogattam a szárnyaim, az izzadtságtól áztatott tréningek egy-egy elvétett szünetében filozofáltunk így. Meg azt mondta: "Máté! Ne játssz!" Hát akkor mi a francot csináljak? Ez a kijelentés arról szólt, hogy túl sok vagyok; az ilyenekre mondják azt, hogy ripacs. Ne akarj ilyen és olyan lenni, ne mímeld, ne erőltesd, csak add át magad, légy természetes, légy hétköznapi.

2016-ban augusztus 8. volt a túlfogyasztás világnapja. Öt nappal korábban, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy azon a napon már felhasználta az emberiség az összes erőforrást, amit egy évre kellett volna beosztanunk. Az a baj, hogy a bolygónk egy zárt rendszer, és ha felégetünk mindent magunk körül, nem lesz honnan pótolni. A Föld képes a megújulásra, ha csak annyit fogyasztunk, amennyit lehet. Viszont ha folyamatosan kihasználjuk, már nem lesz képes újratermelni önmagát, elfogy a nyersanyag, elfogy az étel, elfogy a levegő. Mindazonáltal előbb fogunk beledögleni, minthogy a bolygó tönkremenjen. A Földnek is van immunrendszere, majd szépen leveti magáról a sok férget, ha már nem bírja tovább, egy gyógyíthatatlan járvány, vagy természeti katasztrófa formájában. Az elmúlt tízmilliárd évben is kibírta valahogy, nem a tízezer éve megjelent emberiség fogja elpusztítani, az biztos.

A globális nézőpontra is az egyén szemszögéből juthatunk el. Mit tehet az egyszeri, kis ember, hogy normalizálja a helyzetet? Az ökológiai lábnyom amit magunk után hagyunk, sok kicsi sokra megy. A cél az lenne, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk, amit lehet, azt hasznosítsuk újra és csak annyit fogyasszunk, amire valóban szükségünk van. A fejlett társadalmak betegsége a kóros elhízás is. A csillogó hollywoodi filmekben kockás hasakat látunk és szép formákat. Holott Amerikában nem így néz ki az átlagember. Super size me, a nagyobb mennyiség mindig akciós, a reggelire elfogyasztott étel, két liter cukros löttyel egy átlag embernek egész napra elegendő energiát adna. Annyira kényelmes világban élünk, még itt Európában is, hogy a sült galamb jó hogy nem repül a szánkba és még a kerítés is kolbászból van.

Cukros, ízfokozókkal felturbózott élelmiszerrel tömjük magunkat. Nehéz dolga van annak, aki máshogy akar étkezni, mert a boltok polcai ezekkel vannak tele. Amíg magadra főzöl otthon, addig még van beleszólásod, ha arról nem beszélünk, hogy a hozzávalók is tömeggyártásból származó anyagok, amikben sokkal kevesebb az értékes nyomelem, mint ha a kertedben nőtt volna.

Cigarettával, alkohollal, energiaitallal, csipszekkel és egyéb szeméttel él sok modern ember. Két levegő vétel között még egy korty, egy slukk. Pótcselekvés. Nem tudunk már mit kezdeni magunkkal? Élni már senkinek sincs kedve, csak élmény számba menni. Közben nem vesszük észre, hogy túladagoljuk magunkat a sok szarral. Egy darabig a test is bírja még, amíg fel nem lázad, csak nehogy ez a szervezett rendszer is úgy gondolja egyszer, hogy ebből elég.

Már el sem tudnánk képzelni az életünket számítógépek és képernyők nélkül. Ha elromlott a kütyü, sokszor olcsóbb újat venni, a régi mehet a kukába. Jobb esetben a veszélyes hulladék gyűjtőbe; persze azt is tárolni kell valahol, de legalább szeparált helyre kerül a veszélyes anyag; persze a bolygón még nekünk sincs elég hely, nem hogy a magunk mögött hagyott szemétdomboknak. Vannak kezdeményezések, ahol a gyártó figyel a természetvédelemre és hajlandó az anyagi hasznot félretenni és inkább megjavítani a készüléket, hogy kevesebb szemét legyen. A törvény is kötelezi erre a cégeket, de Magyarországon a kötelező garanciaidő két év. Két évente megy a kukába az összes kütyü, ami körülvesz minket. A Google most állította le az Ara projektet, ami ezt a tendenciát csökkentené, a moduláris szerkezet révén, ha a fejlődő technológia miatt új, erőseb1b mobiltelefonra van szükségünk, elég csak egy részét cserélni, csak a kamera modult, csak a processzort vagy a kijelzőt. Valamiért nem jött be nekik, biztos nem volt gazdaságos. Csakhogy az emberiségnek nem az anyagi hasznot kellene előtérbe helyezni, hanem az ökológiai gazdaságosságot, minden más csak ez után szabadna hogy szóba kerüljön.

Az emberiség óriási, rideg, betondzsungelekbe, metropoliszokba tömörül. Szemetet termel és szemetet eszik, szemetet lélegez be és a betegségek miatt szeméttel gyógyítja magát. De nem gyógyul, csak tünetet kezel. A tendencián fordítani kellene, vidéken élni, a természetben. Nem egy helyen, csomóban, hanem elterítve, családi házakban, földet művelve, önfenntartó otthonokban, egészségesen. Szerencsére Magyarországon is egyre több család határozza el, hogy új életbe kezd, ökofalvakat teremtenek, vagy meglévő közösségekhez csatlakoznak. A gyerekek is egészségesebb és szociálisan potensebb környezetben nőhetnek fel. A biológiai és pszichikai stressz is kezelhető mértékű, az emberi élet normális, annyit dolgozol, amennyit bírsz, de sosem unatkozol, nem hízol el, és nincs szükséged pótszerekre. Szeretsz élni és a szeretteid közt vagy, minden nap.

Az alábbi videót ha még nem láttad, mindenképpen érdemes. Ez az, ami jelenleg a világban működik, ez a tendencia. Vicces, de nem mulatságos. Ne váljunk az animáció főszereplőjévé, helyette neveljük egymást természet gyermekévé.

Fotó: Jaimelbarra

Pál Feri - Külső korlátok belső szabadság

Pál Feri atya most csütörtkön fogadja az érdeklődőket, Veszprémben. Van szerencsém részt venni az eseményen. Ennek apropóján megosztom veletek egyik kedvenc videómat, tavalyi ám mégis örökzöld felvétel, a PAX tévé műsorkínálatából.

Az előadásból többek közt az is kiderül, miként lehet a világ legboldogabb emberét egy apró kis trükkel, könnyű szerrel boldogtalanná tenni. Ha odafigyelsz, elkerülheted ezt a csapdát! Igazán szeretni valók a tanulságos anekdoták, amiket Feri mesél. Hallgassuk együtt!

A most hatalma

Egy barátom azt ajánlotta, hogy ha épp nem bővelkedek a téma ötletekben, akkor írjak könyvajánlót. A mai témánk is kicsit az lesz, bár nem az intellektuális uborkaszezon miatt, hanem mert itt az ideje.

Hamarosan új rovat indul a Tudatos-napon. A filmeket is nagyon szeretem, de mostanában nagyon válogatós vagyok; hazaérve ha este már nem megyek semerre és valami hangra vágyom, inkább a YouTube-on keresgélek. Általában olyan anyagokat, ahol emberek beszélgetnek értelmes témákról. A videó megosztón vezetek egy lejátszási listát, mesterkurzus címmel. Mostantól szerdánként megosztok veletek egy-egy anyagot, médiára fel!

Lehet, hogy hallottál már Eckhart Tolle munkásságáról. Az ő filozófiáját boncolgatnám egy kicsit. A fő műve nem más, mint A most hatalma, egy lelkes útkereső jóvoltából pdf-ben le is tölthető. A szellemi táplálék glutén mentes verziója pedig a Librinél.

A Dalai Láma egy gondolatát had idézzem nektek: "Amikor beszélsz, csupán azt ismételgeted, amit már tudsz. De amikor hallgatsz, valami újat fedezhetsz fel". 

Ha a választ keresed, helyet kell adnod annak, ami jöhet. Ha tele vagy gondokkal és gondolatokkal, akkor nehéz dolgod lesz, mert már nincs helye másnak az fejedben. Ezért fontos a belső csend. Engedd meg magadnak a hallgatást. A meditatív gyakorlatok egyik legnagyobb kihívása ez. Ürítsd ki az elméd. Egy hölgy barátommal beszélgettünk erről, hogy talán a nőnek nehezebb dolga van, mert ők amúgy is folyamatosan agyalnak valamin. A férfi nézi a plafont, a nő morfondírozik: biztos nem volt jó a vacsora, nem tetszem neki, a másik pizsamámat kellett volna felvennem, a bevásárló listára nem írtam fel a hipót; a férfi fejében pedig nincsen semmi más, profán csak arra gondol, hogy ott egy pók a falon.

Az emberek fejében két dolog miatt fodrozódik a gondolatok óceánja: az egyik a múlt, a másik pedig a jövő. A meghozott döntéseink miatt őrlődünk, az elhibázott lépéseinken, azon hogy mit és hogyan lehetett volna másképp tenni. Vagy azon hogy holnap milyen feladatok várnak rám, hogy majd ekkor és ekkor mi fog velünk történni, hogy emez és amaz mit szól majd hozzánk.

Nem hiányzik valami a képletből? A múlt és a jövő közt mintha még lenne valami. Folyton keresgéljük, hogy hol is lenne jó helyünk a világban, ahelyett hogy megállnánk és itt helyben körülnéznénk. Igaz, hogy mennyi csoda vesz körül? A múlt és a jövő zugait bújjuk, itt vagy ott keressük magunkat, holott a legtöbb időt mégis csak a kettő között töltjük el, a mostban; azaz hogy töltenénk, ha nem menekülnénk folyton előle.

Engedd el. A múltban történteken már úgysem tudsz változtatni. Azok a problémák amik holnap jönnek, még távol vannak, nem most kell megküzdened velük. Mindennek megvan a maga ideje. Ha jelen vagy, ha itt vagy és befogadod a világot; a zsibongó gondolatok terhe alól felszabadulva, a csendben és a nyugalomban minden sokkal egyszerűbbé válik.

Az emberen kívül kevés olyan állat van, amely eszközöket használ a boldoguláshoz; még kevesebb azok száma, akik összetett szerszámot hoznak létre, bizonyos céllal; hogy megszerezzék a táplálékot. A gondolat is egy eszköz. A gondolat nem te vagy. Az, ami valójában te vagy, sokkal mélyebben van. Amikor nem gondolkozol, te akkor is létezel; létezik aki figyel, lélegzik és él. Annyi eszköz van a kezünkben, amiket bölcsen tudunk használni, arra, amire kell. Mégis az elme munkája az, amivel a legtöbb gondunk van. Pedig nincs más dolgunk ezzel sem, csak néha le kell tenni. Megállni egy időre, szünetet tartani.

A zenében is a sok apró csend alakítja a ritmust, amitől életre kel a dallam. Amikor az intuíciódra hallgatsz, akkor sem a gondolatokat hajkurászod, hanem nyitottá válsz valami nagyobb dologra, ami mélyen benned van; belülről jön valami késztetés, megmagyarázhatatlan, mégis tudod, hogy az a jó döntés, amit ennek hatására hozol. "Igazán jól csak a szívével lát az ember". A gond helyére mosoly költözik, legyünk hát nyitottak rá!

Ha már új rovat, előzetesként a témához illő videót osztok meg veletek, egyik kedvencem Eckhart Tollétől.

Fotó: ryky

Feminizmus a mérlegen

A maszkulin és a feminin embernek ez a szép, ragyogó szeptemberi nap pont megfelelő arra, hogy egymásnak feszüljön. Nézzünk egymással farkas szemet, kezdjünk vitába arról, hogy melyik miért jobb a másiknál és hogy ezt a másik miért nem értékeli igazán, hogy miért is nem kezeljük egymást a helyünkön. Már ha van ilyen, persze. Mert ha a feminizmus kérdéskörében megpengetjük a "helyén kezelni őt" mondatot, akkor egyből elszáll az agya sok embernek, mert mi az hogy a "helyén"? Nekem senki ne mondja meg hol a helyem, mióta világ a világ, a nőket diszkriminálták, ugyan olyan jogunk van bármire, mint a férfiaknak, és egyébként is. Valamilyen szinten sikerült megismernem ezt a világot, és ha le kell tennem a voksom, akkor inkább rájuk szavazok, legyen meg az ő akaratuk. Tényleg sokat szenvedett a nő, a férfi elnyomás alatt. Van aki úgy születik bele nőként ebbe a világba, hogy fel sem tűnik neki egész életében, hogy milyen helyzetben van; de legalább is jó sokáig álomvilágban él, észre sem veszi a láncait. Mindazonáltal boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa; jelentse itt most ez azt is, hogy hagyjuk meg mindenkit a hitében, teljesen boldog életet lehet élni konfliktusok nélkül is.

Az egyetemen, színháztörténet szakon is több feminista, vagy a közeli előadáson vehettem részt. Persze önszorgalomból is találkoztam egy-egy gyöngyszemmel, a sajtóban vagy könyvek lapjain, akár Müller Péter írásain keresztül. A háborúk a férfiak miatt vannak. A férfi aki agresszív, csak harccal és öldökléssel tudja eldönteni a vitákat. Mennyivel jobb lenne a világ, ha matriarchális társadalomban élnénk, ott nem lenne ilyen, a nők belátóan, szeretettel, az anya bölcsességével irányítanák az országok népeit. Gaia, a földanya gondviselése és áldása mindannyiunkon. Tehát tegyünk nagyobb terhet a nők vállára (miért ne, hisz nincs rajtuk már elég), egyrészt küzdjenek csak meg az igazukért (bár ők nem is úgy küzdenek, mint a férfiak), másrészt álljanak a férfiak mögé és tereljék őket a megfelelő irányba (hogy ne legyenek háborúk), még akkor is ha meghagyjuk a férfiakat abban a hitben, hogy még mindig ők formálják a világot. Kár, hogy az "erősebbik nem" kifejezés együtt jár az agresszióval, így már nem is cseng olyan jól. Mintha ezzel azt fejeznénk ki, hogy a férfi jobb a nőnél valamiben; kedves a nőtől hogy minket kér meg, hogy nyissuk ki a csupor tetejét, így végre hasznosnak érezhetjük magunkat.

Hatalmas nagy erő van a nőben. A teremtés ereje. A freudi tanok követői ismerik a péniszirigység fogalmát, ami arról szól, hogy a nő irigy a férfira azért, mert neki van valami a lába között és a nőnek nincs. Ez micsoda katasztrófa. Meg hogy valahol emiatt dohányoznak annyit a nők, hogy ezt a hiányosságot pótolják a füstölgő pálcikákkal (oké, ezt az irányt is tovább lehetne még boncolni). De valójában fordítva van a dolog, a férfi irigy a nőre, de nagyon. A nő képes arra, hogy gyermeket nemzzen. A férfi bármit tehet, fejen is állhat, de az örökítés folyamatában eléggé alárendelt szerepet kapott, amit időtlen idők óta próbál valahogy feldolgozni, az erejével ellensúlyozni eme hiányosságát, a násztánccal demonstrálni, hogy azért még ő is képes valamire. Ezért voltak évszázadokon keresztül elnyomva a nők (és még most is), mert a férfi nem bírta elviselni hogy más kezében van a gyeplő. Úgyhogy a nő fölé kerekedett és elvett tőle mindent amit tudott. Az ősi népeknél amikor a nő vérezni kezdett, az csoda volt, az istenek ajándéka, ma már olyasmi, amit miatt szégyenkezni kell (?). A nőket csadorba és burkába bugyolálják, mert irigyek és uralkodni akarnak a másik nem felett. Bezzeg a nyugati társadalom.

A napokban szembe jött velem a brazil Vogue szeptemberi címlapja. Alapvetően erről is az a véleményem, hogy minden úgy van jól, ahogy azt megteremtette a természet. De nem tudtam eldönteni, hogy a nő véznaságát sajnáljam, vagy pedig csak örüljek annak, hogy anya lett. A sztori itt kicsit másról szól. A szoptatás intézményéről (ami nincs). A prűd nyugati elvárja a nőtől, hogy vonuljon el a gyermekével; másrészt nincs hova elvonulni (a vécé nem erre való); harmadrészt minden második reklám tele van mellekkel és seggekkel, miközben az anyákon köszörüli a sok hülye a nyelvét. Az egészséges szexualitás része ez is! Ahogy elfogadod a szoptató anyát, úgy elfogadod azt, hogy mindennek megvan a helye a világban. A te férfiasságodnak, a te nőiességednek, az összes dolognak a testeden, és nincs miért szégyenkezned.

Na igen. Az egész szerintem a szégyenérzettel kezdődik, amit önzés miatt belénk tápláltak a szorongó őseink. Azok, akik a hidegben magukra húzott bőr alá már nem mernek benézni, mert Isten csak szép ruhába szeret minket. Az elfolytott szexualitás kérdése, hogy prűdnek vagy szabadnak neveljük a gyermekeinket? Anya, te is rejtsd magad, a barlangból csak akkor gyertek elő, ha a fiad (pályakezdőként) 20 év gyakorlattal rendelkezik. Na ezeket a gondolatokat kellene a helyére tenni és szabaddá válni.

Egy rövid bekezdés arról is, hogy nem a ruha teszi az embert. És a nőt sem! Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy? Mert én nem várom el a senkitől, hogy harisnyát és melltartót húzzon, magassarkúban járjon és fesse magát. Ha valaki ezekkel együtt éli meg a nőiességét, hát legyen. Tudom, hogy a buja férfiak miatt lett kitalálva az összes ilyen kínzó eszköz. De nem ez teszi az embert, ne hagyjátok magatokat!

Akkor a végére kicsit a feministák ellen is szólok. Csak hogy meglegyen az egyensúly. Egyrészt mindenki azt csinál amit akar. Nőként is kifestheted a lakást, férfiként is megfőzheted a vacsorát, tök mindegy. Simán belefér, akárhányszor, akármilyen helyzetben, a te döntésed. De vannak dolgok, amik úgy praktikusak, ahogy meg lettek teremtve. Ha a férfi magasabb, akkor logikus hogy ő csavarja be a körtét a lámpába. Oké, a nő hozhat egy sámlit, ahogy mondtam az ő dolga. Itt arról beszélünk, hogy mi a praktikus. És ha a világ működését és a természet rendjét nézzük, inkább a praktikus dolgok érvényesülnek (általában). A nő ha gyermeket szül (mert ugye ő képes rá), akkor tök logikus hogy otthon marad és vigyáz a gyermekre, mellette pedig van ideje a házi munkára is. Ez biztos nagyon konzervatív felfogás, el is szégyelltem magam. A modern gyermek pszichológia is egyetért azzal, hogy az anya közelségére szükség van az egészséges fejlődéshez (szoptatás stb). Akkor miért az apa legyen többet a gyermekkel? Az apának is segítenie kell, ez nem kérdés, de más a funkciója. A férfiaknak jobb a tér érzékük (mert ők mentek vadászni, nem a nők), a nők egyszerre több dologra tudnak figyelni (a tűz körül rohangáló gyerekekre és a készülő ételre), így hát miért is lenne baj, ha más munkát végzünk? Miért is lenne baj, hogy kihasználjuk a nemünkben rejlő erőt? Nem kell a nőnek férfivé válni és fordítva sem. Az egyenlőség számomra arról szól, hogy elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen és hagyjuk kiteljesedni, bármi is legyen az útja. Fogjuk meg egymás kezét, a gyermekeink kezét és járjunk együtt az úton.

Fotó: hakanphotography