Koordináta generációk X, Y, Z

Annyi csapból folyt már ez a víz, most saját tapasztalat útján körbejárom én is, miként látom és hogyan élem meg azt az életet, ami a függőleges tengelyen adatott meg. Az X, Y, Z alapvető különbségeit nem óhajtom tárgyalni, aki bevezetőt szeretne, ajánlom a Nevelem a kamaszom blog cikkét.

A generációk különbségei asztrológiai síkon is megmutatkoznak. Én magam vízöntő  vagyok, így ebből a szemszögből élem meg az Y világát. A vízöntő kíváncsi, valamint kreatív és találékony. Ezzel együtt tárom fel a számomra az Y generációban rejlő egyik problémát, a beképzeltséget. Mindenkinél jobbnak tartja magát, és nem is állíthatja meg senki abban a cselekedetében, hogy ezt meg is mutassa, hogy a véleményének, a "szaktudásának" érvényt szerezzen. A nagyobb baj ezzel az önhittséggel, hogy sokszor felszínes tudást takar. Murphy törvénykönyvébe illő idézet passzol ide:

Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak pedig tele vannak kételyekkel.

/ Bertrand Russell /

Na de honnan jön ez a mindent tudás? Az X generációban is megfigyelhető szerintem ez a jelenség, náluk a forrás inkább a televízió. Mert amit a tévében mondanak, az úgy van, aki mást mond, az elmeroggyant. Ma már nagyon okosan tudjuk, hogy a média csak hordozó eszköz, amin ugyanúgy lehet igazat és hamis dolgokat is terjeszteni. Az Y generáció médiuma az internet. A netről szedjük a sok-sok tudást. Az iskolában még mindig sok olyan "Baby-boom" generációs, idős ember tanít, akiknek még adathalmazokat kellett bemagolniuk, mert akkoriban a lexikális tudásnak volt nagy az értéke.

Ma már teljesen más a helyzet, most arra van szükség, hogy olyan eszközöket, és vízöntői kreativitást hordozz magaddal, aminek a segítségével információhoz juthatsz. Ennek az anyaga pedig nem a fejbe mentett tudás, hanem az internet, és a hozzá vezető eszköz pedig a kereső. Nem a fejünkben keresünk, hanem a google motorjával. Képesek vagyunk úgy elkezdeni egy mondatot, hogy még nem is tudjuk hogy konkrétan, mi lesz a második tagmondatban, mert azt úgyis majd a google találatok valamelyike fogja konkretizálni.

Amilyen egyszerű így tudáshoz jutni, pont annyira értéktelenedik el maga az ismeretanyag. A víz is nagyon értékes, de ha sok van belőle, akkor nem számít. Így könnyen érezhetjük azt, hogy minden hájjal megkent tudósok vagyunk. Bármilyen témában percek alatt elmerülhetek, és vitába szállhatok a zsebkendőnyi tudásommal, akár avatott, nálam sokkal gyakorlottabb szakemberekkel. Persze a vitapartneren is múlik, hogy mennyire hajlandó összeszólalkozni hülyékkel. Okos enged, szamár szenved, de sajnos a mai világban egyre több a beképzelt, nagy tudású, akiket nehéz kikerülni.

Ha nem figyelünk oda, így válhatunk felszínes tartalomfogyasztókká. Ahogy az X generáció televíziója nyomta bele a dobozt figyelő fejébe azt a tudást, amit csak egy oldalról világítottak meg, úgy az internet tudásbázisát fogyasztó Y generációs is beleeshet abba a hibába, hogy a tág panoráma ellenére mégis szűk látókörű marad.

Természetesen nem kell, hogy minden témában elmélyüljünk, hiszen az igazán jó szakember ért a munkájához. Ahhoz a tudáshoz azonban idő kell, azt viszont csak nagyon kevés dologra fókuszálhatjuk igazán. Nem baj, hogy lehetőségünk van szétnézni, megismerkedni rengeteg dologgal. A Z generációs fiataloknak hatalmas lehetőség az, hogy mire a pályatanácsadó asztalához ülnek, már ezer féle lehetőséget kipróbáltak. Azonban még nekik is meg kell tanulniuk az alázatot. Az igazán értékes tudás mögött tapasztalat van. Ezzel együtt csak a tapasztalt ember tudja, hogy a keresőben milyen tartalmakat érdemes megnyitni, és szakértelem kell ahhoz is, hogy tudjuk, mire keresünk. Akiben ott a mások iránti tisztelet és az önismeret csírája, elkerülheti azt a hibát, hogy a tudását felértékelve, pályakezdőként magasan hordja az orrát, sokat kérjen a nulla tapasztalatra.

Minden éjszakán
Álmodjuk, hogy eljön majd talán
Az, aki minket megszeret
Maradunk vén tinédzserek

/ Ákos: Vén tinédzserek /

A szaktudás (munka) világa mellett másik élethelyzet, ahol ez a felszínesség jelentkezik, az a párkapcsolat. A mai fiatalok a könnyen elérhető információ mellett a könnyen elérhető partnerek felé tendálnak. Nem a minőségen, az elmélyülésen van a hangsúly, hanem folyamatos változáson. A Pán Péter szindróma általában az X generációs álmodozókra jellemző, azonban ez a viselkedésminta a tinik között egyfajta divathullámként terjed. Nyilván, amíg fiatal az ember, addig próbáljon ki mindent, amire szüksége van. De a munkából vett példához hasonlóan, találjuk meg azt az embert, akivel érdemes mélyebb kapcsolatot teremteni. Hiszen egymást akkor ismerhetjük meg igazán, ha időt szánunk rá. Lehet, hogy sokan borító alapján választanak könyvet, de a valódi értéke akkor derül ki, ha már túl vagyunk a századik oldalon. Önmagunk fejlődését is serkenti, ha  van egy másik ember, aki előtt őszinték lehetünk, aki olyannak lát minket, amilyenek vagyunk, aki képes tükröt tartani nekünk. Mert a más szemében a szálkát is észrevesszük, de a sajátunkban a gerendát sem, de ha nap mint nap, szeretettel megosztja veled a társad azt, amit te nem vettél észre, tudatosabban vezetheted magad a jó irányba. Ahogy mondtam, mindezt szeretettel, hiszen azt is megtanuljuk, hogyan tegyük mindezt anélkül, hogy egymás agyára mennénk.

Fotó: realsaw

Ez nem játék! Vagy mégis?

Emlékszel még arra, mikor gyerekként a vásárban csak a játékos standokat nézted meg? Én emlékszem, hogy ha a karácsonyfa alatt ruhát találtam, a csalódottság fogott el. Számomra játékokról szólt az élet. Amikor az első kis hátizsákomat megkaptam, valami kirándulásra indultunk, azt hiszem. A zsák mélye többnyire kisautókat, kártyát, labdát, színes ceruzát, kifestőt, kvarc játékot és egyéb ilyen érdekes izéket rejtett. Hová lett mindez?

Egy korábbi cikkben értekeztem róla, hogy a tanulás és a játék milyen viszonyban áll egymással. Egy gyerektől hallottam, hogy az informatika tanár azt ígérte, hogy az utolsó órán játszani fognak. Elérkezett az ominózus nap, mikor a vártak ellenére minden a "jól" megszokott, szigorú rendben indult. A gyermek odasétált az oktatóhoz és megbökte: a tanár úr azt mondta, hogy az utolsó órán játszani fogunk! Amaz erre felmordult: Mit gondolsz kislányom, ha játékra pazaroljuk az időt, a tananyaggal ki és mikor fog haladni? Megbotránkoztam ezen a szituáción. Jó lenne, ha a kőkorszaki tanárok és a tanterv alkotók fejében is sikerülne tudatosítani a tényt, hogy a játék egyenlő a tanulással és a tanulás egyenlő a játékkal! Ha egy gyerek nem így látja, az már régen rossz, és megérett a változásra! Ha valahol ez nem így van, akkor ezt az egyensúlyt helyre kell állítani minél előbb!

S pocsolyákba árkolt bús arcomba
Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?...
Ó asszonyom, te balga, te bolond,
Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!
/ József Attila /

Jane McGonial előadásában beszél arról a játékról amivel te is 10 évvel tovább élhetsz. Persze a marketingről már megtudtuk, hogy ha szám van a címben, akkor az valami kis cukorka az agynak, hogy eladhatóbb legyen a fölnőttnek is. De valójában Jane arról beszél, hogy maga a játék az amit meghosszabbítja az életed! Hogy az éppen videójáték, vagy pedig "élő" tevékenység, az nem számít. A depresszióval és szorongással foglalkozó kutatások kimutatták, hogy napi harminc perc online játék sokkal hatásosabb ezen betegségek kezelésében, mint bármilyen gyógyszer.

Elfekvőházban a halottas ágyukban megkérdezték az öregektől, mit csinálnának máshogy az életükben? A válaszadók többnyire így feleltek:

1. Bárcsak lett volna bátorságom hogy önmagamhoz hűen éljek, és nem úgy ahogy mások elvárják tőlem.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan keményen.
3. Bárcsak lett volna bátorságom ahhoz, hogy kifejezzem az érzéseimet.
4. Bárcsak fent tartottam volna a kapcsolatot a barátaimmal!
5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek!

Lehet hogy minderre a megoldás túl kézenfekvőnek és banálisnak hangzik, de a dolog egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Akkor nézzük, hogy ezek a pontok miként illeszkednek a játékos élet filozófiájába:

1. A játékot úgy játszod, ahogy te akarod, kifejezheted benne önmagad. Az elvárások csak teremtő egyéniségedből fakadnak. Az elvárások nem mások, mint a magad számára épített lépcsőfokok, amikkel egyre feljebb juthatsz.
2. A legkeményebb játék is felszabadít. Ha játszol, repül az idő! Ha azt teszed, amit szeretsz, akkor a "munka" nem létezik többé. Elérted, amire minden ember vágyik: soha többé nem kell dolgoznod!
3. Csapkodod a billentyűzetet, vagy kiabálsz a meccsen a haverokkal? Örömujjongásban törsz ki? Az érzelmi intelligenciád fejlődik. Ha szeretsz játszani, akkor szeretsz élni is.
4. Az online játékok, a facebook közösségi farmneveldéi napi kapcsolatra adnak lehetőséget. Ha szeretsz társasjátékozni, még jobb ha személyesen ültök össze egy tábla mellé, sok mosollyal. A jó játékhoz csatlakoznak a barátaid is, jönnek minden áron, nehogy kimaradjanak a jóból.
5. Ha nem engeded meg magadnak, hogy az életed kemény hajtás legyen, szenvedés, napi iga, akkor megengedheted azt, hogy játékkal élj, boldogan!

A magam harminc évével, az elmúlt időben rájöttem rá arra, hogy csak olyan dolognak akarok élni, ami boldoggá tesz. Ha van bármi a bakancs listádon, akkor szervezd úgy az életed, hogy közel kerülj ezekhez és megéld őket! Nekem könnyebb volt abból a nézőpontból kiindulni, hogy mi az amit nem szeretnék. Ha a munkahelyen rosszul érzed magad, nem tesz boldoggá, akkor válts! Az élet mindig úgy alakul, ahogy kell. Akkor is, ha hiszel az ilyen globális rendezőelvekben, és akkor is, ha nem. El tudod képzelni, hogy milyen felszabadító érzés otthagyni a céget, a gyárat, és tudni hogy többet a büdös életbe nem mész oda vissza? Valami történik az életedben. Te magad vagy a történés! Az élet lényege nem a szenvedés, soha nem is volt az! Ha valaki valamit rád erőltet, ne hagyd! Állj fel és menj oda, ahol boldog vagy! Tedd azt, ami boldoggá tesz! Ez csak egy játék, jogodban áll, hogy másképp dönts!

Játsszuk el,
Hogy majd értesz
Mindent, amit mondok,
Mert rám bíztak a hangok,
Vigyázok rád,
Mert hinni kell,
Hát játsszuk el
Hogy majd értek
Mindent, amit mondasz,
Akkor is, ha hallgatsz,
Vigyázol rám,
Mert hinni kell,
Hát játsszuk el.
/ Kovács Ákos /

Na de mi van akkor, ha félsz meghozni a nagy döntést? Félsz belekezdeni egy új körbe? Már nem akarod ezt az egészet? Túl nehéz? Amiről most beszélünk, az a sikerélmény. Számomra nagyon nagy jelentőséggel bír. A játék úgy jó, ha van benne örömöd, és sikerül tovább jutnod.

Gyerekként a Super Mario játék közben élveztem hogy újabb és újabb világokat fedezhetek fel. Volt azonban egy erős megkötés: csak három életed van! Ha nem vagy elég tapasztalt, akkor rövid idő elteltével jön a GAME OVER és kezdheted az egészet elölről. Anno rengeteget játszottam vele és többször is sikerült végig vinnem. Pusztán három élettel. Egy pár éve elővettem ismét, és már nem volt hozzá türelmem. Felnőttként valahogy elveszíti a varázsát az a színes világ, amit korábban úgy faltunk, mint a cukrot.

A mai játékok sokkal barátságosabbak. A GTA 5 volt az, ami ismét lendületet adott. De ide sorolhatnám a Mirrors Edge Catalyst vagy a Mad Max világát is. Sok mai játékban már nem számolják, hogy mennyi életed van. Ha meghalsz, akkor visszakerülsz a pályára, oda, ahol előzőleg rosszul léptél. Így lehetőséged van újra próbálni. Akárhányszor. Most már nem az a lényeg, hogy sohasem hibázhatsz! Hanem az, hogy élvezd azt ami körül vesz, és so ne félj újra próbálni!

Ha rám hallgatsz, minél több dologban megtalálod a játékos énedet. Meditáljunk együtt: csak gondolj vissza arra, mikor voltál boldog legutóbb. Mikor okozott legutóbb örömet számodra az a tevékenység, amit végeztél? Valahol belül, mélyen fészkel benned az a láng, ami ezt az érzést okozza. Mi lehet ez? Mióta ismered? Kerülj hozzá közelebb!

Fotó: xessencex

Holnap ismét világvége

A holisztikus és materiális dolgok között is folyamatosan pattogok, egyre jobban hiszek benne és megélem, hogy a kettő valójában egy. De néha van bennem kétség, mikor nem találom magam és elfelejtem azt, amit már megéltem. A kétség mindnyájunkban benne lehet, kétség van bennünk ebben a bipoláris világban, amikor nem éljük meg az egységet. Mi a helyzet azzal, hogy holnap elpusztul a Föld? Spirituális csoportosulások már többször kiáltottak farkast, és közös öngyilkosságra hívták agyament társaikat. Most már nem ragaszkodunk konkrét időpontokhoz, a jóslatok arról szólnak, hogy a világ egy nagy változás küszöbén áll, azaz már folyik a transzformáció. Most akkor mi, merre, hány méter? Higgyek benne, vagy se?

Persze a világ folyamatosan változik, hiszen erről szól az élet. Ami nem változik, az meghal. Ezért fontos hogy az (autodidakta) tanulást is folytassuk, felfedezzük az örökösen változó környezetünket. Lifelong learning meg ilyenek. De vajon tényleg képesek vagyunk arra, hogy lekövessük a változást? Mi az, amit a saját bőrünkön tapasztalunk, és mi az, amit mások mondanak, "hozzáértő" kutatók? Mi az, amit a média próbál elhitetni velünk, és mi az, ami tényleges veszély, amivel igenis foglalkozni kell?

A minap találkoztam a YouTube-on Leonardo Dicaprio filmjével, az Özönvíz előttel. Most hogy be szeretném ágyazni a cikkbe, már nem elérhető ebben az országban. De szerencsére Videán is fent van. Vannak a tények, hogy olvad a jégtakaró és emiatt globális változások történnek az ökoszisztémában, és vannak óriási cégek, akik a média segítségével próbálják bagatellizálni a helyzetet. Mert micsoda veszteség lenne, ha lemondanának a fosszilis anyagokból szerzett bevételről, és a megmaradt (bizonnyal nem csekély) vagyonukat arra kellene költeni, hogy visszafordítsák (vagy legalábbis megállítsák) ezt a folyamatot. Meg hogy térjünk át a megújuló energiaforrásokra. Micsoda baromság. Az nem menő. Tegnap voltunk Szentpéteri Csilla koncerten a Hangvillában, egy szép blues dal közben a vetítőn egy nagyváros gyönyörű fényeit láthattuk. Miért van az, hogy New York betontömegét és áramfogyasztását látva bennem nem romantikus érzelmek indulnak útjukra, hanem a hányinger? Mert Amerikában az nem menő, ha hibrid kocsid van, ott az a király, akinél nagyobb a köbcenti és sötétebb a kipufogott gáz. Minden emberre kell egy benzintemető, lehetőleg Hummer, hogy elférjen a másik ülésen a super size menü.

Igen, megint a fogyasztói társadalom kritikája. De sajnos egy izzócserével nem lesz kisebb az ökológiai lábnyomunk. Akkor mégis mit tehetnénk? A héten jutottam hozzá László Ervin könyvéhez: A változás harmonikus útja. Megmutatja, hogy mi történik ha nem változtatunk (MMM: Minden Marad változatlan Mederben). Elég sötét posztapokaliptikus romantikát fest fel. A sok sötét film, ami a mozikban megy, szépen felvázolja a lehetséges jövőképeket. A Mad Max világa nincs is olyan távol, ha elsivatagosodik az egész bolygó. Ha kitörnek a megállíthatatlan járványok, a Walking Dead zombi bevándorlóitól is félhetünk, vajon mikor ölnek meg és zabálják fel mindenünket? De mivel már a fejünkben van ez a sok borzalom, meg sem üti majd a valóság az érzelmi küszöbünket, mélán nézzük majd végig, hogy a világ tönkremegy. Úgyis megmondták már nekünk a filmekkel, hogy ez lesz. Tudat alatt hatott ránk, és most elfogadjuk? A szemünk előtt zajlik, de észre sem vesszük.

Ahogy minden mást, az ilyen globális összeesküvés-elméleteket is kritikus szemmel lenne jó követni. Puzsér Róbert kritika felfogása szimpatikus a számomra ezzel kapcsolatban. Fontos a tisztán látás, de még fontosabb, hogy az embernek legyen saját véleménye. Hallottatok már a Piros Pirula Projektről? Sajnos a legutolsó kiadott videójuk két éve került ki, azóta semmi új. Remélem a szerkesztőt nem a nagyhatalmak tették el láb alól, azt is remélem, hogy nem a bolondok házában raboskodik egy sötét pincében. YouTube csatornaként egy rakat videóanyagot adott ki, ami a világban zajló folyamatokat elemzi. Az projekt által kiadott Ébresztőfilm igazán szemléletesen prezentálja, hogy a média miként manipulálhat minket. Ha hagyjuk.

Ha akarjuk, izgathatjuk magunkat amiatt, mi lesz velünk a jövőben. De mi inkább éljünk a Mostban. A dualitás világképét megértve tudatosíthatjuk magunkban, hogy nincs sem eredendően jó vagy rossz, úgyis az történik, aminek történnie kell. Ha mi egy személyben a helyes úton járunk, akkor nagy baj nem lehet, ugye? A Pannon Egyetem éjszakai egyetemén hallottam egy előadást, ami az éghajlatváltozásról szólt, egy diagramon jól szemléltette, hogy a Föld eddig milyen szélsőséges viszonyokon ment keresztül. A teljes grafikonon a mostani globális felmelegedés eltörpül, voltak ennél nagyobb és még nagyobb változások is a bolygónk életében. Az előadás törpe jelmezbe öltöztette a körülöttünk zajló eseményeket. Az biztos, hogy a Föld túléli ezt, hiszen neki is van immunrendszere, az egyensúly felborulhat általunk, na és akkor mi van? Föld életéhez képest az emberi tevékenység csak pár nap. Majd jön egy kis hőemelkedés, és a kórokozók szépen eltűnnek. Lehet hogy, egy páran megmaradunk, hiszen hasznos baktériumokkal tele van a mi szervezetünk is. A katasztrófa csak nézőpont kérdése.

Fotó: el-grimlock

Tanulni szívás! Miért nem játszunk inkább?

Egyszerre vagyunk tanítói és tanulói is egymásnak. Életünk folyamán megszerzünk különböző okleveleket, zsebrevágjuk a tudást és tovább haladunk. Minél több okleveled van, annál többet érsz? Egy vezető beosztású ismerősöm mesélte, a kollégái időről időre megkérdezik tőle, hogy meddig kell még továbbképzésekre járni? Magam is furcsán néztem, hogy ez a mondat miért is hagyja el bárki száját, hiszen az élet csak erről szól. Folyamatos alkalmazkodás és folyamatos tanulás. Persze a sok ezzel járó utazás fárasztó lehet, de csak úgy érdemes a válladra venni egy hivatást, ha hajlandó vagy utána menni. Így a kiégést is elkerülheted, hiszen nem válik monotonná a munkavégzés, folyamatosan fenntarthatod az érdeklődést. Aki így tesz, az nem tanul, hanem játszik.

Klein Sándor könyvével ismerkedem, a címe: Gyerekközpontú iskola, amelyben Carl Rogers tanait követve a kliensközpontú pszichoterápiát fordítja az oktatás javára. Az egyik eredendő probléma, hogy fogalmi zavarban élünk, ami persze a rossz beidegződések miatt alakult ki. A Google keresőjébe beírva a "tanulás" szóra keresve a képek között legelőször olyan találatok jönnek ki, ahol egy rakás könyv felett görnyed a kétségbeesett tanuló. Valóban helyes lenne, hogy a tanulás stresszt okoz és terhet jelent nekünk? A kisgyerek minden nap mosolyogva tekint a világra, számára minden új és érdekes, egyfolytában tanul, ő még őszintén megéli az örök tanulás örömteli állapotát. Tanulni tehát jó, az újszülött kíváncsisága legyen minta a számunkra, ebben a tudatállapotban a hangsúly a játékon van, így kreatívak tudunk lenni és abba az irányba haladunk, amerre a kedvünk tartja. Élvezettel tölt el minket az újdonságok és összefüggések felfedezése.

Tudok egy bolygót, egy vörös képű uraság lakik rajta. Az soha egyetlen virágot meg nem szagolt életében. Soha egyetlen csillagot meg nem nézett. Soha senkit nem szeretett. Soha nem csinált egyebet, mint folyton csak számolt. És egész álló nap azt hajtogatta, amit te mondtál az imént: "Én komoly ember vagyok! Én komoly ember vagyok!", és csak úgy dagadt a kevélységtől. Hát ember ez? Dehogy ember! Gomba! /Kisherceg/

A frusztrációtól izzadt tanítási rendszerünk létjogosultságát nem támasztja alá az, hogy mi komoly embereket akarunk képezni. Soha életemben nem akartam komoly lenni, helyette inkább vidám, boldog és kíváncsi. Egyetlen dolog van, amivel kapcsolatban megbocsátom ezt a keménységet: az pedig a halál. Halál komolyan! Ugyan már! Az is az élet része és minden nap körül vesz minket. Az életet úgy is tisztelhetjük, ha boldogok vagyunk, felfogjuk a saját magunk és mások életének értékét, így a halálét is. Na de félre a tréfával.

Másik fogalom kezelési probléma: definiálnád, hogy mit jelent az, hogy tanár? A legtöbb magyarázat így szól: az ismeretek átadásával, bemutatással, vezetéssel és irányítással foglalkozik. Szóval van egy másik ember, aki átadja nekünk a tudást? Rajtunk kívül létezik bárki a világon, aki elsajátíthatja, megtanulhatja helyettünk a dolgokat? Ahol a tanuló van középpontban, ott a tanár hivatása azt a környezetet biztosítani, ahol a tanuló a lehető leghatékonyabban sajátíthatja el a tudást. Ebben a környezetben szabad a játék, kreatív a légkör és szabadon fedezhetjük fel a világot. Ilyen esetben a tanító inkább facilitátor szerepben működik. A kőkemény tananyag helyett a folyamaton van a hangsúly, amivel elsajátítjuk a tudást. A folyamatosan változó környezetünkben a legfontosabb dolog, hogy a tanulás képességét megszerezzük, hogy örömmel utazzunk a felfedezések világában, hogy rugalmasak és életvidámak maradjunk. Az elsajátított tudás minden esetben egyéni, az adatok egyéniek. Ugyanazt elvárni minden embertől ostobaság. A differenciált oktatásról szóló képet ismered? Ahol a tanár az "egyenlőség" zászlaja alatt ugyanazt a feladatot kéri a zsiráftól, a majomtól, az elefánttól és a csigától: nincs más dolgotok, csak másszatok fel a fa tetejére és hozzátok le az almát. Különbözőek vagyunk és ezt tartsuk tiszteletben!

Az empátia és a szimpátia közti különbségről már volt szó. Egy másik nagyon fontos kulcs a hitelesség. Ennek része az őszinteség. Ha kifelé és befelé is őszinte vagy, akkor lehetsz hiteles. Tegyük fel, hogy a tanár így ront az osztályba: "Semmirekellő, lusta banda! Nem igaz, hogy állandóan ekkora kuplerájnak kell lenni! Ti vagytok a legpiszkosabb diákok az egész világon!". Ezzel a megszólalással szembe megy az őszinteséggel. Nyilvánvalóan értelmes emberek állnak vele szemben, a rendetlenség állandósága is erősen kérdéses, és hogy ők lennének a legrosszabbak, az teljességgel hamis állítás. Valamint az sem derül ki, hogy valójában miért ideges az oktató. Ez a gyerekekben is frusztrációt okoz, és a helyzet sem kerül megoldásra. E helyett valami ilyesmi lenne empatikus és hiteles felszólalás: "Gyerekek! Rosszul vagyok attól, ha ekkora rendetlenséggel fogadtok engem! Úgy gondolom, hogy otthon nálatok sem így néz ki a lakás, én magam is a rendet szeretem jobban. A káosz kihoz a sodromból! Van itt esetleg néhány önkéntes, aki segítene a többieknek összepakolni?". Itt a pedagógus reakciója őszinte és a megoldás felé vezet, a gyerekek megértik és tudnak rá reagálni. Ugye mennyivel tisztább helyzet? Az erőszakmentes kommunikáció kulcsa is a megértés. Figyeljünk egymásra!

Fotó: AquaSixio