Az osztály

Messzi országokból hallhatunk olyan rémhíreket, hogy diákok fegyverrel rontottak társaikra. Diákok pisztollyal és puskával lövöldöznek az osztály többi tagjára és a tanárokat is fenyegetik? Ugye milyen borzasztó? Hogy lehet képes egy gyerek ezt tenni? Micsoda sötét lelkű, elfajzott kölkök ezek? Emberek ők egyáltalán? A másik oldalra nehéz átlátni. Vajon ki tudja, milyen események sorozata gyakorolja a fejlődésben lévő pszichére azt a hatást, amitől valaki gyilkossá válik? Az iskolai közeg, a tanítók feladata hogy figyeljenek rájuk, érdekes hogy a filmben alig látni őket. Vajon merre járnak, amikor szükség lenne rájuk? Az osztály címmel tekinthetjük meg ezt az észt filmdrámát. Lebilincselő történet.

Holnap ismét világvége

A holisztikus és materiális dolgok között is folyamatosan pattogok, egyre jobban hiszek benne és megélem, hogy a kettő valójában egy. De néha van bennem kétség, mikor nem találom magam és elfelejtem azt, amit már megéltem. A kétség mindnyájunkban benne lehet, kétség van bennünk ebben a bipoláris világban, amikor nem éljük meg az egységet. Mi a helyzet azzal, hogy holnap elpusztul a Föld? Spirituális csoportosulások már többször kiáltottak farkast, és közös öngyilkosságra hívták agyament társaikat. Most már nem ragaszkodunk konkrét időpontokhoz, a jóslatok arról szólnak, hogy a világ egy nagy változás küszöbén áll, azaz már folyik a transzformáció. Most akkor mi, merre, hány méter? Higgyek benne, vagy se?

Persze a világ folyamatosan változik, hiszen erről szól az élet. Ami nem változik, az meghal. Ezért fontos hogy az (autodidakta) tanulást is folytassuk, felfedezzük az örökösen változó környezetünket. Lifelong learning meg ilyenek. De vajon tényleg képesek vagyunk arra, hogy lekövessük a változást? Mi az, amit a saját bőrünkön tapasztalunk, és mi az, amit mások mondanak, "hozzáértő" kutatók? Mi az, amit a média próbál elhitetni velünk, és mi az, ami tényleges veszély, amivel igenis foglalkozni kell?

A minap találkoztam a YouTube-on Leonardo Dicaprio filmjével, az Özönvíz előttel. Most hogy be szeretném ágyazni a cikkbe, már nem elérhető ebben az országban. De szerencsére Videán is fent van. Vannak a tények, hogy olvad a jégtakaró és emiatt globális változások történnek az ökoszisztémában, és vannak óriási cégek, akik a média segítségével próbálják bagatellizálni a helyzetet. Mert micsoda veszteség lenne, ha lemondanának a fosszilis anyagokból szerzett bevételről, és a megmaradt (bizonnyal nem csekély) vagyonukat arra kellene költeni, hogy visszafordítsák (vagy legalábbis megállítsák) ezt a folyamatot. Meg hogy térjünk át a megújuló energiaforrásokra. Micsoda baromság. Az nem menő. Tegnap voltunk Szentpéteri Csilla koncerten a Hangvillában, egy szép blues dal közben a vetítőn egy nagyváros gyönyörű fényeit láthattuk. Miért van az, hogy New York betontömegét és áramfogyasztását látva bennem nem romantikus érzelmek indulnak útjukra, hanem a hányinger? Mert Amerikában az nem menő, ha hibrid kocsid van, ott az a király, akinél nagyobb a köbcenti és sötétebb a kipufogott gáz. Minden emberre kell egy benzintemető, lehetőleg Hummer, hogy elférjen a másik ülésen a super size menü.

Igen, megint a fogyasztói társadalom kritikája. De sajnos egy izzócserével nem lesz kisebb az ökológiai lábnyomunk. Akkor mégis mit tehetnénk? A héten jutottam hozzá László Ervin könyvéhez: A változás harmonikus útja. Megmutatja, hogy mi történik ha nem változtatunk (MMM: Minden Marad változatlan Mederben). Elég sötét posztapokaliptikus romantikát fest fel. A sok sötét film, ami a mozikban megy, szépen felvázolja a lehetséges jövőképeket. A Mad Max világa nincs is olyan távol, ha elsivatagosodik az egész bolygó. Ha kitörnek a megállíthatatlan járványok, a Walking Dead zombi bevándorlóitól is félhetünk, vajon mikor ölnek meg és zabálják fel mindenünket? De mivel már a fejünkben van ez a sok borzalom, meg sem üti majd a valóság az érzelmi küszöbünket, mélán nézzük majd végig, hogy a világ tönkremegy. Úgyis megmondták már nekünk a filmekkel, hogy ez lesz. Tudat alatt hatott ránk, és most elfogadjuk? A szemünk előtt zajlik, de észre sem vesszük.

Ahogy minden mást, az ilyen globális összeesküvés-elméleteket is kritikus szemmel lenne jó követni. Puzsér Róbert kritika felfogása szimpatikus a számomra ezzel kapcsolatban. Fontos a tisztán látás, de még fontosabb, hogy az embernek legyen saját véleménye. Hallottatok már a Piros Pirula Projektről? Sajnos a legutolsó kiadott videójuk két éve került ki, azóta semmi új. Remélem a szerkesztőt nem a nagyhatalmak tették el láb alól, azt is remélem, hogy nem a bolondok házában raboskodik egy sötét pincében. YouTube csatornaként egy rakat videóanyagot adott ki, ami a világban zajló folyamatokat elemzi. Az projekt által kiadott Ébresztőfilm igazán szemléletesen prezentálja, hogy a média miként manipulálhat minket. Ha hagyjuk.

Ha akarjuk, izgathatjuk magunkat amiatt, mi lesz velünk a jövőben. De mi inkább éljünk a Mostban. A dualitás világképét megértve tudatosíthatjuk magunkban, hogy nincs sem eredendően jó vagy rossz, úgyis az történik, aminek történnie kell. Ha mi egy személyben a helyes úton járunk, akkor nagy baj nem lehet, ugye? A Pannon Egyetem éjszakai egyetemén hallottam egy előadást, ami az éghajlatváltozásról szólt, egy diagramon jól szemléltette, hogy a Föld eddig milyen szélsőséges viszonyokon ment keresztül. A teljes grafikonon a mostani globális felmelegedés eltörpül, voltak ennél nagyobb és még nagyobb változások is a bolygónk életében. Az előadás törpe jelmezbe öltöztette a körülöttünk zajló eseményeket. Az biztos, hogy a Föld túléli ezt, hiszen neki is van immunrendszere, az egyensúly felborulhat általunk, na és akkor mi van? Föld életéhez képest az emberi tevékenység csak pár nap. Majd jön egy kis hőemelkedés, és a kórokozók szépen eltűnnek. Lehet hogy, egy páran megmaradunk, hiszen hasznos baktériumokkal tele van a mi szervezetünk is. A katasztrófa csak nézőpont kérdése.

Fotó: el-grimlock

Érzelmi intelligencia, szabadegyetem

Dr. Pécsi Rita a Szabadegyetem előadássorozat keretein belül tart előadást a Szegedi Egyetemen. A téma az érzelmi intelligencia, illetve ennek a párkapcsolatban megfigyelhető aspektusa. Mennyire ismerjük magunkat és a másikat?

Próbáltad már valaha egy fűnyírónak megmagyarázni, hogy miért nem szabad levágnia a virágot? Elmondod neki szépen, majd mikor újra lenyírja azt, felmordulsz, hogy hát nem megmondtam, miért vagy ilyen értetlen, nem igaz hogy nem vagy képes felfogni! A baj csak az, hogy fogalmad sincs arról hogy miként működik a fűnyíró... és az ember. /Dr. Pécsi Rita/

Tanulni szívás! Miért nem játszunk inkább?

Egyszerre vagyunk tanítói és tanulói is egymásnak. Életünk folyamán megszerzünk különböző okleveleket, zsebrevágjuk a tudást és tovább haladunk. Minél több okleveled van, annál többet érsz? Egy vezető beosztású ismerősöm mesélte, a kollégái időről időre megkérdezik tőle, hogy meddig kell még továbbképzésekre járni? Magam is furcsán néztem, hogy ez a mondat miért is hagyja el bárki száját, hiszen az élet csak erről szól. Folyamatos alkalmazkodás és folyamatos tanulás. Persze a sok ezzel járó utazás fárasztó lehet, de csak úgy érdemes a válladra venni egy hivatást, ha hajlandó vagy utána menni. Így a kiégést is elkerülheted, hiszen nem válik monotonná a munkavégzés, folyamatosan fenntarthatod az érdeklődést. Aki így tesz, az nem tanul, hanem játszik.

Klein Sándor könyvével ismerkedem, a címe: Gyerekközpontú iskola, amelyben Carl Rogers tanait követve a kliensközpontú pszichoterápiát fordítja az oktatás javára. Az egyik eredendő probléma, hogy fogalmi zavarban élünk, ami persze a rossz beidegződések miatt alakult ki. A Google keresőjébe beírva a "tanulás" szóra keresve a képek között legelőször olyan találatok jönnek ki, ahol egy rakás könyv felett görnyed a kétségbeesett tanuló. Valóban helyes lenne, hogy a tanulás stresszt okoz és terhet jelent nekünk? A kisgyerek minden nap mosolyogva tekint a világra, számára minden új és érdekes, egyfolytában tanul, ő még őszintén megéli az örök tanulás örömteli állapotát. Tanulni tehát jó, az újszülött kíváncsisága legyen minta a számunkra, ebben a tudatállapotban a hangsúly a játékon van, így kreatívak tudunk lenni és abba az irányba haladunk, amerre a kedvünk tartja. Élvezettel tölt el minket az újdonságok és összefüggések felfedezése.

Tudok egy bolygót, egy vörös képű uraság lakik rajta. Az soha egyetlen virágot meg nem szagolt életében. Soha egyetlen csillagot meg nem nézett. Soha senkit nem szeretett. Soha nem csinált egyebet, mint folyton csak számolt. És egész álló nap azt hajtogatta, amit te mondtál az imént: "Én komoly ember vagyok! Én komoly ember vagyok!", és csak úgy dagadt a kevélységtől. Hát ember ez? Dehogy ember! Gomba! /Kisherceg/

A frusztrációtól izzadt tanítási rendszerünk létjogosultságát nem támasztja alá az, hogy mi komoly embereket akarunk képezni. Soha életemben nem akartam komoly lenni, helyette inkább vidám, boldog és kíváncsi. Egyetlen dolog van, amivel kapcsolatban megbocsátom ezt a keménységet: az pedig a halál. Halál komolyan! Ugyan már! Az is az élet része és minden nap körül vesz minket. Az életet úgy is tisztelhetjük, ha boldogok vagyunk, felfogjuk a saját magunk és mások életének értékét, így a halálét is. Na de félre a tréfával.

Másik fogalom kezelési probléma: definiálnád, hogy mit jelent az, hogy tanár? A legtöbb magyarázat így szól: az ismeretek átadásával, bemutatással, vezetéssel és irányítással foglalkozik. Szóval van egy másik ember, aki átadja nekünk a tudást? Rajtunk kívül létezik bárki a világon, aki elsajátíthatja, megtanulhatja helyettünk a dolgokat? Ahol a tanuló van középpontban, ott a tanár hivatása azt a környezetet biztosítani, ahol a tanuló a lehető leghatékonyabban sajátíthatja el a tudást. Ebben a környezetben szabad a játék, kreatív a légkör és szabadon fedezhetjük fel a világot. Ilyen esetben a tanító inkább facilitátor szerepben működik. A kőkemény tananyag helyett a folyamaton van a hangsúly, amivel elsajátítjuk a tudást. A folyamatosan változó környezetünkben a legfontosabb dolog, hogy a tanulás képességét megszerezzük, hogy örömmel utazzunk a felfedezések világában, hogy rugalmasak és életvidámak maradjunk. Az elsajátított tudás minden esetben egyéni, az adatok egyéniek. Ugyanazt elvárni minden embertől ostobaság. A differenciált oktatásról szóló képet ismered? Ahol a tanár az "egyenlőség" zászlaja alatt ugyanazt a feladatot kéri a zsiráftól, a majomtól, az elefánttól és a csigától: nincs más dolgotok, csak másszatok fel a fa tetejére és hozzátok le az almát. Különbözőek vagyunk és ezt tartsuk tiszteletben!

Az empátia és a szimpátia közti különbségről már volt szó. Egy másik nagyon fontos kulcs a hitelesség. Ennek része az őszinteség. Ha kifelé és befelé is őszinte vagy, akkor lehetsz hiteles. Tegyük fel, hogy a tanár így ront az osztályba: "Semmirekellő, lusta banda! Nem igaz, hogy állandóan ekkora kuplerájnak kell lenni! Ti vagytok a legpiszkosabb diákok az egész világon!". Ezzel a megszólalással szembe megy az őszinteséggel. Nyilvánvalóan értelmes emberek állnak vele szemben, a rendetlenség állandósága is erősen kérdéses, és hogy ők lennének a legrosszabbak, az teljességgel hamis állítás. Valamint az sem derül ki, hogy valójában miért ideges az oktató. Ez a gyerekekben is frusztrációt okoz, és a helyzet sem kerül megoldásra. E helyett valami ilyesmi lenne empatikus és hiteles felszólalás: "Gyerekek! Rosszul vagyok attól, ha ekkora rendetlenséggel fogadtok engem! Úgy gondolom, hogy otthon nálatok sem így néz ki a lakás, én magam is a rendet szeretem jobban. A káosz kihoz a sodromból! Van itt esetleg néhány önkéntes, aki segítene a többieknek összepakolni?". Itt a pedagógus reakciója őszinte és a megoldás felé vezet, a gyerekek megértik és tudnak rá reagálni. Ugye mennyivel tisztább helyzet? Az erőszakmentes kommunikáció kulcsa is a megértés. Figyeljünk egymásra!

Fotó: AquaSixio

Sehány éves kislány

A "gyerek és a szex" örökzöld téma, ha családban élünk, biztos előkerült már. Vagy gyerekként éltük meg, vagy szülőként találkozunk ezzel gyermekünk kíváncsiságán keresztül. A szexuális felvilágosítás nemrég volt terítéken nálunk is. Nem lehet elég korán kezdeni. A tabuk gyártása és a szégyenkeltés helyett legyünk nyíltak, őszinték és alkalmazkodjunk egymáshoz. Ha egy nem várt kérdésre nem tudunk egyből válaszolni, ne rázzuk le a gyereket, hagyjuk nyitva a lehetőséget: most nem tudok erre válaszolni neked, még gondolkodnom kell rajta és később visszatérünk rá.

Szabadúszó leszel, vagy vadakat terelő juhász?

Szabadnak lenni jó? Amikor az voltál, valóban az voltál? Képes vagy a teljes függetlenségre? Azzal foglalkozol, amivel szeretsz? Mihez van tehetséged? Az önmegvalósításhoz vezető út ezer önsegítő könyvvel és blogposzttal van kikövezve. De mit súg a józan ész? Mikor jutsz el odáig, hogy végre kimond: elég volt!

Einsteintől kérdezte meg egyszer az egyik kollégája, hogy: Te, figyelj csak, Albert! Neked csak ez az egy inged van? Nem, nekem ötven ingem van. Akkor miért mindig ugyanabban jössz munkába? Tévedsz, kedves barátom, nekem valóban ötven ingem van, de mindegyik ugyanolyan. Ezer fontosabb dolog van az életemben, minthogy ilyen bagatel ügyekkel foglalkozzak, mint az öltözködés.

Ma megvesszük a legjobb mobiltelefont, holnap már elavult lesz. Emiatt frusztráltak lehetünk. A választás szabadsága nagy terhet tesz a vállunkra. Mennyivel volt egyszerűbb régen? Milyen nagy feladat ma a sok lehetőség közül a megfelelőt választani? Pál Feri egyik előadásában értekezik erről, és hogy miként lehetünk elégedettek az életben, ajánlom nektek.

De hogyan legyünk szabadok a hivatásunkban? Lassan két hónapja, hogy ott hagytam az inkubátort, az előző cégemet, ahol alkalmazott voltam. A felszabadulás utáni napon mély önsajnálatba és szép-őszi náthába burkolóztam. Az anyagi tartalékok ezt lehetővé tették. Néhány hét múlva elkezdtem munkát keresni; szakmai önéletrajzot írtam, HR-es barátom segítségével folyamatosan jöttek a lehetőségek, míg végül egy veszprémi cégnél találtam helyet. A környezet inspiráló, a kollégák jó fejek és a főnök is nyílt és érdeklődő természetű, akivel mindent meg lehet beszélni. Akkor hol a probléma?

Már gyerekként tudtam, hogy nem szeretnék gyártósor mellett kikötni. A napszámos, három műszakos rabszolga sors sosem volt az ínyemre. Ennek szellemében lett belőlem informatikus, sőt web programozó. Az új cégnél két nap után azt éreztem hogy nem vagyok képes a gép előtt ülni és olyan dolgokkal foglalkozni, amik nem érdekelnek. Ez a munka visszalépés volt az előzőhöz képest, kreatív munka helyett fából vaskarika gyártás. Se babzsák, se laptop, sem átlátható feladatok, csak egy apró iroda, monitor és a fehér fal. Hétfőn kezdtem, kedden délután már úgy jöttem el, hogy tudtam: ez nekem nem kell.

Úgy álltam hozzá, hogy bármi mást, csak ezt ne. Inkább leszek vidám utcaseprő, mint szorongó irodista. Össze is raktam egy általános önéletrajzot, amivel ezer egyszerű állást megpályáztam. Aztán eszembe jutott, hogy ajánlottak nekem lehetőséget, ahol online vállalhatok munkát. Fel is kerestem először a freelancer.com majd a guru.com oldalakat. Ezen kívül ajánlották nekem az upwork.com portált is. Miközben rájöttem hogy itt szinte bármelyik képességemet kamatoztathatom, eszembe jutott hogy akár informatikatanár is szívesen lennék, még jó hogy van arról is papírom. Ez az online szabadság fényesebb villanykörtét csavart a fejem fölötti foglalatba és mosolyt az arcomra. Olyan lelkesedéssel lapozok a munkalehetőségek között, mint mikor régebben az online párkereső oldalakat, amiből aztán sosem lett semmi. A lelkesedés megvan, viszont ezer jelentkező a legkisebb munkákra is.

A témába vágó programajánlóként javaslom, hogy ha érdekel a téma, jelentkezzetek a Veszprémi Szabadúszó Meetup-ra. Én biztosan ott leszek, hogy hasznos infókat szerezzek és új emberekkel ismerkedjek. E mellett a tanári munka sincs kizárva, néhány középiskolából is megkerestek már. Meglátjuk. Korábban az érdeklődés mellett a pénz volt a szempont. Most inkább az, hogy olyan dologgal foglalkozzak, ami örömöt okoz. Ezt javaslom mindenkinek, hiszen szegény az, aki többre vágyik. Legyünk gazdagok odabent.

Fotó: Mr Floki

Vigyél el magaddal

D. Tóth Kriszta elvitte egy körre Pál Ferit. Mi minden kiderülhet egy közös kocsikázás közben az interjúalanyról? Feri vall arról, milyenek számára a keddi alkalmak, hogyan reagál a közönség hangulatára. Miként egyeztethető össze a papi élet a világi, mentálhigiénés identitással? Hogy megtudjuk, gyertek és üljünk be melléjük mi is.

Negatív reklám

Gonosz vicc szerint mindenki rendőrnek születik, csak valaki továbbtanul. Evvel az analógiával élve egy marketinges szakember veszett el bennem. Valójában érdekel a téma, már csak azért is, mert ha tudod hogy milyen eszközökkel próbálnak hülyére venni téged, akkor lehet hogy képes leszel arra, hogy ellenállj.

A negatív reklám az, amikor rossz hírek terjednek a világban, ellenérzést kelt az információ, de bárhonnan is nézzük, a lényeg hogy nagyon sokan hallottak már róla, ezért ismertté válik a tárgy. Sokan beszélnek róla, és úgy terjed a hír, mint a kolera. Látod, a kolerát is ismered, pedig milyen rossz dolog. Ilyen például a Samsung Note 7 okos telefon esete is, a csapból is az folyt, hogy egyre-másra robbannak fel ezek az eszközök, sok mém és hír keletkezett. Szegény Samsung-nak vissza kellett hívni végül az összes eszközt. Távolról úgy tűnik, hogy ez micsoda nagy bukta a gyártónak, de másrészről lehet hogy egy reklámkampányba is betolták volna ezt a pénzt. Aztán ott a halloween-i sláger, a Pöttyös új terméke, a Tökkös Túró Rudi. Többek közt én is kifejeztem a facebook oldalukon, hogy a nyelvtani szabályokat sutba dobni nem frankó. De szerintük izgalmas játék a szavakkal és a betűkkel. Rajtam kívül megannyi önjelölt nyelvtan szakértő is kifejezte felháborodását. Ellenérzést vált ki, de a hír terjed. Emberi élet sem forog veszélyben, szóval a marketing sikeres.

HR szakember sem vagyok, de hallottam egy új divatról, a kudarcönéletrajzról. A régi módszer szerint egy CV-ben az álláskereső a legjobb oldalát mutatja be. Kiemelt kompetenciákkal együtt odakerülhetett, hogy mi mit is gondolunk magunkról: önálló, kommunikatív, jó humorérzékű, kitartó és csapatjátékos vagyok. Mindig, mindenki az. Ha azonban az írásban azt mutatjuk be, hogy a szakmai karrierünk folyamán milyen hibákat vétettünk, miféle szorult helyzetbe kerültünk netán azt is ecseteljük hogy ezekből milyen konzekvenciát sikerült levonnunk, akkor sokkal értékesebb tapasztalat lehet ez rólunk az olvasónak, mint az öntelt ömlengés.

Szóval persze. Tök jó fej vagyok, de mindezek mellett önfejű és önhitt. Anyuci szoknyája mellett váltam felnőtté, persze sok mindennel meggyűlt a bajom, de sok szempontból a sült csirke könyörgött hogy beugorhasson pár kör rágásra az fogaim közé. Már gyerekként is jobban tudtam mindent másoknál, egyszerűen zseninek születtem. Kár, hogy ez a tanulmányi eredményeimen nem látszott, hiszen közepes tanuló voltam. Bár egyesek szerint a közepes tanulók sokkal kreatívabbak és sikeresebbek az életben. Azért egy fotografikus memóriát elfogadtam volna, persze autisztikus személyiségjegyek nélkül. Helyette ott az okos telefonom, meg az övemen az eszem tokja, hogy ha egy unalmas egyetemi tárgyból kell vizsgázni, akkor ne terheljem számomra érdektelen dolgokkal a fejemet. Nem szégyenlem hogy puskáztam, szerintem kreatívvá teszi az embert, a puska készítés folyamán úgy is megtanulod az anyag egy részét, ami pont elég is. Kivéve, ha matek szigorlatra készülsz, mert ott bevihetsz magaddal akármennyi könyvet, ha nem érted hogy mi van a papíron, úgy kidobnak mint macskát szarni.

Olyan nagylelkű ember vagyok, kapva kapok az alkalmon, hogy segíthessek a barátaimnak. Bármi gondjuk van a számítógéppel, vagy segíteni kell kifesteni a konyhát, költözni, akkor én megyek és segítek. Önzetlenül. Persze azt már nem kérdezem meg hogy mit és hogyan, csak nekiállok ahogy én látom jónak. Persze ez egy kicsit túlzás. Felvázolom azt, ahogy én gondolom, és a gyenge akaraterejű ismerős tehetetlenül elfogadja, aztán mikor elkészül a munka, másnap panaszkodik hogy nem olyan lett, ahogy azt ő kitalálta. Jobban kell figyelnem az emberekre. Ha egy megrendelő (barát vagy munkaadó) megbíz valamivel, az első dolgom az kell legyen, hogy megkérdezem arról hogy ő hogy képzelte el, mit kíván a pici szíve. Nagy feladatom az életben hogy egyeztessem az önálló munkavégzés képességét az önhittséggel. Hol van a határa annak, hogy magamtól is képes vagyok döntést hozni, és hol annak a határa hogy befogadom és elfogadom a megrendelő igényét? Hogyan válhatok szorgos hangyává, miként válhatok szabaddá a keretek között végzett munka határain belül, miként tudom elégedetté tenni a megrendelőt és ezzel együtt felszabadítani a kreatív energiákat?

Pál Feri szerint ez biztos egy sémában pörgök körbe-körbe, mint a karma-kerék forog körülöttem az önteltség és alázat feladata. Folyton belekerülök olyan szituációkba, ahol ezt végre a helylén kellene kezelnem. Egyszer végre összejön. Addig is már látom hogy van egy ilyen minta, amivel dolgom van. Remélem legközelebb sikerül megoldani. Kezem a játékkonzolon, még maradt néhány életem, még néhány próbálkozás és átjutok a következő pályára. Remélem összejön, még mielőtt lemerülne az elem.

Végezetül egy idézet a nemrég Hans Christian Andersen-díjat kapott Murakami Harikutól:

"Ahhoz, hogy egy szobor háromdimenziósként jelenjen meg előttünk, szükség van árnyékokra is, és azt a fényt, amely nem teremt árnyékot, nem is lehet igazinak nevezni."

Fotó: bluekomadori

Carol Ann Hontz: Kineziológia

A "One Brain" módszer magyarországi nagykövete, Carol Ann Hontz előadásában ismerteti a kineziológiát, elméleti és gyakorlati példák mentén. A stressz kezelésre is jó ötleteket kaphatunk, valamint a személyre szabott konyha kialakításában is segítséget nyújt, specifikus tesztelési folyamat útján.