Korábban már írtam egy részletes bemutatót a Locus túratérképről. Többen kérték, hogy más alternatívákat is mutassak be, így esett a választásom az OsmAnd programra. A Locus-hoz hasonlítva több különbség is érdekes lehet. A térképeket csak a saját áruházából tölthetjük le, cserébe viszont az első 5 ország ingyen van. Öröm az ürömben, hogy a program nem menti a profilunkat, így ha újratelepítjük a programot, ismét 5 bármilyen országot választhatunk. A Locus-hoz ezzel szemben rengeteg beépülő modult tehetünk fel, vagy akár magunk is írhatunk hozzá. Az OsmAnd ennél egy kicsit zártabb, de cserébe az alap szolgáltatások is elég kimerítőek egy hétköznapi felhasználó számára. Szintén örömhír lehet néhányunknak, hogy nem csak Android-on, hanem az iPhone-on is fut (az Apps Store-ban elérhető). Azonban ne lepődjünk meg, a program ott egy kicsit máshogy működik, mint ahogy itt, a blogban bemutatom (Android rendszeren).
Miután a
Google Play áruházból fetelepíettük, induláskor kéri hogy válasszuk ki az első országot. Innen már gondolhatjuk, hogy a navigálás offline is lehetséges lesz, hiszen az összes adatot a készülékünkre helyezi.
A bal alsó szendvics menü (három csík) alól megnyílik a főmenü. Az oldal panelon átlátható kategóriákban rendezve mindent megtalálunk. Szerencsére minden magyar nyelvű, így a rengeteg almenü minden apró beállítását és lehetőségét átvizsgálhatjuk majd önállóan.
A térképek menüpontot leellenőrizve látható, hogy még hány darab letöltésre nyílik lehetőségünk az ingyenes verzióban. Elméletileg az összes kontinens minden térképe jelen van.
A főképernyőn megkerestem Tihanyt, hogy jobban összehasonlíthassuk a Locus formavilágával, hiszen
abban a tesztben is ezt a helyszínt választottam. Be is töltöttem ugyanazt a gpx fájlt. Az útvonalat alapbeállításként piros színnel jelöli a program. Ez rendben is van. De hol vannak a túristautak? Sajnos a túraútvonalak megjelenítését külön be kell állítani.
A bal felső sarokban látható földgömb ikont érintve megjelennek a különböző térkép nézeti módok. Eldönthetjük, hogy az általános, autós, kerékpáros, gyalogos vagy tömegközlekedő profilt szeretnénk használni. Most maradnék az általános nézetnél. Szóval a földgömbös profilban görgetünk lefelé.
A legalsó menüpont az "Útvonalak".
A "Túristajelzés-rátétréteg" legördülőben válasszuk a "Színezés az OSMC túraszimbólum szerint" beállítást.
Hasonlítsuk össze az OsmAnd és a Locus megjelenését. Ne zavarjon meg, hogy az OsmAnd-on kevesebb dolog olvasható. Ha jobban belenagyítunk, ott is láthatóvá válnak a feliratok. Ami viszont érdekes, hogy a Locus térképen nem jelölik a Hungaro Camino útvonalát (pedig idén januári térkép van rajta). Vannak apró különbségek. Én általában inkább a Locus-t használom, de előfordult már, hogy segített az, hogy egy másik térképen is megnéztem az útvonalat.
A menüben csillag ikon alatt találjuk a "Saját helyek" funkciót. Ide kerülnek a rögzített vagy importált útvonalaink. Nem rossz. De a mappákba rendezés nem olyan egyszerű, mint a Locus-ban. A plusz jel alatt sajnos nem találunk olyan lehetőséget, hogy: Új mappa létrehozása.
A korábbi verziókban az útvonal rögzítés lehetőségét külön be kellett kapcsolni. Nézzük meg, hogy azt hogyan kell.
A menüben a puzzle ikonnal jelzett "Beépülők" alatt sok beszédes funkciót találunk. A listanézetben szürke színű az az ikon, amelyik ki van kapcsolva. Ha aktiválni szeretnénk, csak pöttyintsünk rá. Narancssárga mutatja, hogy aktív a szolgáltatás. Az "Utazás felvétele" lesz a trekkelő, ha még nem aktív, tegyük azzá!
Tipp: ha van itt olyan beépülő amit az előrelátható évezredben nem fogunk használni, érdemes inaktiválni, hogy ne fogyassza feleslegesen az erőforrásokat.
Ha egyszer elindítottunk egy útvonal rögzítést a térkép nézet jobb felső sarkán található REC gombbal, piros pötty jelzi hogy aktív a folyamat. A trekkelést úgy tudjuk megállítani, hogy a főképernyő jobb felső sarkában ismét a REC gombra nyomunk. Ha kell ez az útvonal, akkor a képen látható lehetőségek közül válasszuk a "Jelenlegi nyomvonal mentése" funkciót. Javaslom, hogy éles bevetés előtt próbáljátok ki, mert hallottam már olyat, hogy véletlenül valaki a törlést választotta és elveszett a lejárt út.
Bízom benne, hogy ez alapján sikeres tájékozódás lesz a jutalmunk. Sok térkép alkalmazás van még a piacon. Jó néhányat magam is kipróbáltam, amik közül eddig ezeket találtam a legjobbnak. Természetesen mindenkinek megvan a maga ízlése, lehet próbálkozni.
A cikkben az
OsmAnd ingyenes verzióját mutattam be. Fizetős változat is létezik belőle,
OsmAnd+ néven. Lehet, hogy az is megéri.
Breaking news. Lapzárta után érkezett a hír, hogy a
Mapy.cz nevű szoftver is igazán jól kezelhető és ingyenes. Le is töltöttem. Ígéretesnek látszik. Ráadásul az
online verzió is eléggé átlátható! Tesztelés alatt!