Overdose - túlfogyasztás

Túlfogyasztás. Nincs túl sok humor ebben a témában, és nem is annyira divatos. Mert nem szeretünk erről olvasni, beszélni. De lehet, hogy csak én vagyok így ezzel. Akkor nem esik jól valami, ha éppen nekünk is megoldandó feladatunk van az adott dologgal kapcsolatban.

Népbetegség. Persze inkább legyen több, abból még mindig tudunk elvenni, a kevéshez már nagyobb feladat hozzá adni. Sanyi mester, a rendező úr egyik szólása volt ez, mikor színészként bontogattam a szárnyaim, az izzadtságtól áztatott tréningek egy-egy elvétett szünetében filozofáltunk így. Meg azt mondta: "Máté! Ne játssz!" Hát akkor mi a francot csináljak? Ez a kijelentés arról szólt, hogy túl sok vagyok; az ilyenekre mondják azt, hogy ripacs. Ne akarj ilyen és olyan lenni, ne mímeld, ne erőltesd, csak add át magad, légy természetes, légy hétköznapi.

2016-ban augusztus 8. volt a túlfogyasztás világnapja. Öt nappal korábban, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy azon a napon már felhasználta az emberiség az összes erőforrást, amit egy évre kellett volna beosztanunk. Az a baj, hogy a bolygónk egy zárt rendszer, és ha felégetünk mindent magunk körül, nem lesz honnan pótolni. A Föld képes a megújulásra, ha csak annyit fogyasztunk, amennyit lehet. Viszont ha folyamatosan kihasználjuk, már nem lesz képes újratermelni önmagát, elfogy a nyersanyag, elfogy az étel, elfogy a levegő. Mindazonáltal előbb fogunk beledögleni, minthogy a bolygó tönkremenjen. A Földnek is van immunrendszere, majd szépen leveti magáról a sok férget, ha már nem bírja tovább, egy gyógyíthatatlan járvány, vagy természeti katasztrófa formájában. Az elmúlt tízmilliárd évben is kibírta valahogy, nem a tízezer éve megjelent emberiség fogja elpusztítani, az biztos.

A globális nézőpontra is az egyén szemszögéből juthatunk el. Mit tehet az egyszeri, kis ember, hogy normalizálja a helyzetet? Az ökológiai lábnyom amit magunk után hagyunk, sok kicsi sokra megy. A cél az lenne, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk, amit lehet, azt hasznosítsuk újra és csak annyit fogyasszunk, amire valóban szükségünk van. A fejlett társadalmak betegsége a kóros elhízás is. A csillogó hollywoodi filmekben kockás hasakat látunk és szép formákat. Holott Amerikában nem így néz ki az átlagember. Super size me, a nagyobb mennyiség mindig akciós, a reggelire elfogyasztott étel, két liter cukros löttyel egy átlag embernek egész napra elegendő energiát adna. Annyira kényelmes világban élünk, még itt Európában is, hogy a sült galamb jó hogy nem repül a szánkba és még a kerítés is kolbászból van.

Cukros, ízfokozókkal felturbózott élelmiszerrel tömjük magunkat. Nehéz dolga van annak, aki máshogy akar étkezni, mert a boltok polcai ezekkel vannak tele. Amíg magadra főzöl otthon, addig még van beleszólásod, ha arról nem beszélünk, hogy a hozzávalók is tömeggyártásból származó anyagok, amikben sokkal kevesebb az értékes nyomelem, mint ha a kertedben nőtt volna.

Cigarettával, alkohollal, energiaitallal, csipszekkel és egyéb szeméttel él sok modern ember. Két levegő vétel között még egy korty, egy slukk. Pótcselekvés. Nem tudunk már mit kezdeni magunkkal? Élni már senkinek sincs kedve, csak élmény számba menni. Közben nem vesszük észre, hogy túladagoljuk magunkat a sok szarral. Egy darabig a test is bírja még, amíg fel nem lázad, csak nehogy ez a szervezett rendszer is úgy gondolja egyszer, hogy ebből elég.

Már el sem tudnánk képzelni az életünket számítógépek és képernyők nélkül. Ha elromlott a kütyü, sokszor olcsóbb újat venni, a régi mehet a kukába. Jobb esetben a veszélyes hulladék gyűjtőbe; persze azt is tárolni kell valahol, de legalább szeparált helyre kerül a veszélyes anyag; persze a bolygón még nekünk sincs elég hely, nem hogy a magunk mögött hagyott szemétdomboknak. Vannak kezdeményezések, ahol a gyártó figyel a természetvédelemre és hajlandó az anyagi hasznot félretenni és inkább megjavítani a készüléket, hogy kevesebb szemét legyen. A törvény is kötelezi erre a cégeket, de Magyarországon a kötelező garanciaidő két év. Két évente megy a kukába az összes kütyü, ami körülvesz minket. A Google most állította le az Ara projektet, ami ezt a tendenciát csökkentené, a moduláris szerkezet révén, ha a fejlődő technológia miatt új, erőseb1b mobiltelefonra van szükségünk, elég csak egy részét cserélni, csak a kamera modult, csak a processzort vagy a kijelzőt. Valamiért nem jött be nekik, biztos nem volt gazdaságos. Csakhogy az emberiségnek nem az anyagi hasznot kellene előtérbe helyezni, hanem az ökológiai gazdaságosságot, minden más csak ez után szabadna hogy szóba kerüljön.

Az emberiség óriási, rideg, betondzsungelekbe, metropoliszokba tömörül. Szemetet termel és szemetet eszik, szemetet lélegez be és a betegségek miatt szeméttel gyógyítja magát. De nem gyógyul, csak tünetet kezel. A tendencián fordítani kellene, vidéken élni, a természetben. Nem egy helyen, csomóban, hanem elterítve, családi házakban, földet művelve, önfenntartó otthonokban, egészségesen. Szerencsére Magyarországon is egyre több család határozza el, hogy új életbe kezd, ökofalvakat teremtenek, vagy meglévő közösségekhez csatlakoznak. A gyerekek is egészségesebb és szociálisan potensebb környezetben nőhetnek fel. A biológiai és pszichikai stressz is kezelhető mértékű, az emberi élet normális, annyit dolgozol, amennyit bírsz, de sosem unatkozol, nem hízol el, és nincs szükséged pótszerekre. Szeretsz élni és a szeretteid közt vagy, minden nap.

Az alábbi videót ha még nem láttad, mindenképpen érdemes. Ez az, ami jelenleg a világban működik, ez a tendencia. Vicces, de nem mulatságos. Ne váljunk az animáció főszereplőjévé, helyette neveljük egymást természet gyermekévé.

Fotó: Jaimelbarra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mátyás Király Vadaskert és a magán erdők önzése

Locus túratérkép kezdőknek és profiknak

Bicaj vagy e-bike?