Reklám nélküli élet? Lehetséges!

Az egy dolog, hogy agymosás áldozatai vagyunk a reklámok által, nap mint nap. Az pedig egy másik, hogy felhasználóklént tehetünk ellene! Bár erről kevesen tudnak. Most igyekszem összeszedni néhány praktikát, ami az egyszerű és az avatottabb júzereknek is segítséget adhat. Az elhangzó tippek közül először néhány érdekes gondolatot osztok meg, aztán egy-egy szoftveres megoldást is, ami (részben) felszabadíthatja a telefonunkat vagy a számítógép böngészőjét.

A reklámmentessé válásnak több útja van. Tudod mi a különbség a fehér, fekete és szürke kalapos hacker között? A fehér teljesen jó utat jár és csak másoknak segít. A fekete a maga malmára hajtja a vizet és ott árt, ahol tud. A szürke pedig a két út között próbál egyensúlyozni. Ebben a bejegyzésben a szürkeség talaján próbálunk utakat keresni.

Az egyik korábbi cikkemben arról értekeztem, hogy miért ártalmas a képernyőn történő bármiféle élet. Ehhez csatlakozik a mostani. Hiszen a fogyasztandó tartalom kérdéséhez a reklámok is erősen hozzá tartoznak.

Ha teljesen a fehér kalap mellett tenném le a voksom, akkor elhinném, hogy az összes reklám ami megjelenik előttem, a weboldalkészítők, közösségi oldalak puszta jószándékából jött létre. Mi több, abban is hinnék, hogy ez a sok reklám azért van, hogy nekem könnyebb, jobb és egészségesebb életem legyen!

Tudom persze, hogy senki nem hiszi, hogy másra is jó lenne a reklám, mint hogy a hirdető bevételét növelje. Persze, mikor mindennap elsuhan előttünk a reklám, akkor csak igazán ritkán tudatosul bennünk ez a gondolat. A sok-sok kép és jel tudat alatt hat ránk. Ezzel rengeteg zaj kerül az elménkbe és ezzel nyugtalanságot teremt. Teljesen mindegy, hogy mennyire tartjuk magunkat egészségesnek és kiegyensúlyozottnak, mint testileg, mind szellemileg, a reklám és a sok felénk áradó kért és kéretlen tartalom záporként zavarja meg lelkünk csendes vizét, melynek tükrében már nem is látjuk önmagunkat.

A legegyszerűbb megoldást tehát nem is említem, hiszen itt és most én is a digitális világ felé nyilvánulok meg és magam ellen is beszélnék, ha ezt tenném. De a legegyszerűbb mégis az lenne, ha egyszerűen letennénk az okostelót, bezárnánk a böngészőt és soha többé nem kapcsolnánk be a gépet. Akkor békesség lenne és nyugalom. A digitális diétára törekedve azért mégis szükségünk van a mai agresszíven technokrata világunkban arra, hogy igenis használjuk az internetet és a sok szolgáltatást.

Szinte bármelyik böngészőben elérhetőek az úgynevezett kiegészítők. Ezekkel okosabbá tudjuk tenni az internetfogyasztásra tervezett szoftvert. Néhány kattintással hozzáadhatjuk ezt a böngészőhöz, és máris feleannyi, vagy akár semennyi reklám sem lesz a weboldalokon, mint korábban. Így a számítógépen a facebook, youtube és más weboldalak böngészése is tisztább élményt nyújt majd, mint eddig. Az egyik ilyen kiegészítő az uBlock, ami elméletileg az összes többinél jobban működik (ha hiszünk a reklámnak). Ezt megtalálhatjuk Chrome, Firefox, Opera vagy akár Edge böngészőhöz is. Simán a neten keressünk rá a böngészőnk nevére, hozzá biggyesztve a kiegészítő nevét. Ezt az összes többi ajánlásommal meg lehet tenni. Mondjuk erre keresünk: "Firefox uBlock". Az első találat szinte biztos hogy jó lesz: a böngésző kiegészítőkkel foglalkozó áruházát hozza be, ahol egy nagy színes gombra kattintva, a "Hozzadás" után települ a reklámszűrő modul. Ha esetleg a uBlock nem jött be, nem elég, alternatívát keresel, ajánlom még az AdBlock vagy az AdblockPlus kiegészítőket. Aki ezen felül egy még fejlettebb, követés- és reklámblokkolót szeretne, annak javaslom, hogy olvasson utána és próbálja ki a Privacy Badger beépülőt is! Figyelem! A "kevesebb néha több" szabály értelmében ezek közül érdemes csak az egyiket választani. Én magam például csak az uBlock-ot használom.

Na de mivel 2017-ben a mobilos internetfelhasználók aránya túllépte az 50%-ot, az okostelefonra való megoldásokról is beszélnünk kell. Itt is először egy kis ideológiai helyzetkép és utána a szoftver.

Ma minden elektronikai cikkre legalább 1 vagy 2 év garanciát kell adnia a forgalmazónak. Ennek persze feltételei vannak, ezek leegyszerűsítve: szándékos rongálás esetén a garancia nem érvényes. A garancia is egy óriási buborék, amiben rengeteg ember gondolkodás nélkül hisz. Gyertyaként lángol a fogyasztói társadalom álszent oltárán. Fogyasztóvédelem jegyében biztos lelki támaszt nyújthat nekünk a sok-sok garanciajegy. De mi lenne akkor, ha a fogyasztóvédelem inkább arról szólna hogy a "tervezett elavulás" jegyében gyártott, időzített szemét helyett tartós és értékes használati cikkeink lehessenek?

Csak azért hoztam ide a garanciát, mert a telefon szoftverére is vonatkozik. Tehát ha szándékosan belenyúlunk, akkor ugrik a garancia. De miért is akarnánk szándékosan rongálni? Azt tudtad, hogy a teló megvásárlásakor nem vagy teljes jogú tulajdonosa a készüléknek? A megvásárolható telefonok szinte egyikén sincs teljes jogosultságod arra, hogy bármit megtegyél a rajta lévő szoftverrel, amit csak akarsz. Ezzel szemben a számítógépek nagy részén megvan ugyanez a jogod. A telefonokon ez miért nincs így? Amiről beszélünk, az a rendszergazdai jogosultság. Arról van szó, hogy eldönthesd, hogy milyen program legyen telepítve a gépre és mi ne! A mobilon ezt nem döntheted el! A sok előretelepített szemetet miért nem lehet leszedni? Ennek köze van a reklámokhoz. A gyártó által elhelyezett szoftverek egy része azért van ott, mert az egyik cég fizetett a másiknak, hogy a reklám jegyében bevételt termelhessenek. De azt ugye tudjuk, hogy ezen a piacon mivel kereskednek? A felhasználókkal. A mi figyelmünkkel, a mi tudatunkkal, a mi lelkünkkel. A cégek törődnek a mi jólétünkkel? Nem igazán. Úgyhogy én is nagy ívben teszek a garanciára. Ajánlom másoknak is.

Azért a kispénzű, óvatosabb felhasználók számára is van néhány okos megoldásom, ami még nem jár garanciavesztéssel. A számítógép böngészőjéhez hasonló kiegészítők nem ugyanúgy működnek a telefonon. Itt már magát a böngészőt is jól meg kell választani, ha el akarjuk kerülni a hirdetéseket. Az alábbi tippeket a ma legelterjedtebb okostelefon rendszerhez, az Android-hoz adom. Ha nem iPhone készüléked van, akkor minden rendben lesz. Az első ilyen megoldás legyen az Opera Böngésző. Beépített reklámszűrővel rendelkezik. A fagyi visszanyal, mivel az Operát megnyitva előre elmentett könyvjelzők fogadnak: Facebook, Instagram, YouTube, Booking.com és úgynevezett Hírek, hasznosnak tűnő kártyák formájában, aminken keresztül tovább manipulálják a figyelmet. De szerencsére a könyvjelzők kitörölhetők és a Hírek is kikapcsolhatók, csak szét kell nézni a beállítások között. A másik ajánlatom a Firefox Böngésző. Ez a megoldás már jobban hasonlít a számítógépes változathoz. A menüben a "Kiegészítők" alatt bekapcsolhatjuk a uBlock Origin modult vagy akár az AdGuard AdBlocker-t is. A "Video Background Play Fix" pedig lehetővé teszi akár a YouTube videók háttérben történő lejátszását, ez a funkció mobilon amúgy csak a YouTube Premium verziójában érhető el.

A böngészők sorát a Free Adblocker Browser-el zárom. Az összes közül ez a legegyszerűbb. A felugró ablakokat is blokkolja. Így ha mondjuk online filmeket vagy egyéb tartalmakat néznél, ami állandóan új ablakban felugró reklámokat dobál eléd, ez a böngésző ezeket letiltja és csak akkor nyit új lapot, ha te azt szánt szándékkal engedélyezed egy "Előugró elem letiltva - Mutassa!" gombra kattintáskor.

A következő megoldás a reklámok blokkolása rendszerszinten. Ez garanciavesztés nélkül úgy valósítható meg, ha egy "VPN" szolgáltatón keresztül használjuk az internetet, ami a telefonunkon kívül végzi el a reklámok szűrését. Mágikus kínai szakszónak tűnik, ugye? Egy egyszerű példán át elmagyarázom, hogy mi is az a VPN. Alap esetben, ha használod a telefonod, akkor az úgy kéri le az információt, hogy közvetlenül elsétál az információ forrásához: Mari néni elmegy az újságárushoz, ahol a kezébe nyomják a napilapokat, a magazinokat amiket rendelt és egy halom prospektust és áruházi akciós újságot. A VPN esetén Mari néni megkéri Pistát, a postást, hogy menjen el az újságárushoz és hozza el a napilapokat és magazinokat, de a prospektust és az akciós újságokat ne, sőt! A napilapokból és a magazinokból is vágja már ki egyesével, ollóval a reklámokat. Pistának ez meg se kottyan, hozza a lapokat és Mari néni lelki nyugalmát megőrizve olvasgathat, zavaró ostobaságok nélkül.
Ilyen VPN (Virtual Private Network) alapú reklámblokkoló megoldás az AdGuard VPN. Ezt feltelepíve és aktiválva az értesítések között mindig ott lesz egy kis "lakat ikon", ami azt jelzi, hogy védett hálózaton keresztül kapcsolódunk a nagy, csúf és gonosz internetre. Egy másik megoldás, az AdAway még komolyabb lehetőségeket nyújt. Egyszerű telepítéssel sima VPN alapú reklámblokkolóként is használható. De ha aztán úgy gondoljuk, hogy eldobnánk a garanciát, az AdAway mást is tud.

Hallottad már azt a kifejezést, hogy "rútoljuk a telefont"? Ez a metódus arra utal, hogy a rendszergazdai jogokat megszerezni egy olyan eszközön, ahol ez amúgy tiltva van. Androidon terjedt el a "root" (kiejtve: rút) kifejezés, míg az iPhone esetén a "jailbreak", magyarra fordítva: kitörés a börtönből. Ezeknek a metódusoknak a leírásába most nem térek ki. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy ha informatikailag nem vagy elég képzett és most olvasol erről először, akkor jobb ha inkább keresel egy szakembert a közeledben, aki már csinált ilyet. A másik ok az, hogy szinte mindegyik készülék rútolását máshogy kell elvégezni. Ehhez többnyire angol (vagy orosz) fórumokat kell átolvasni, ahol az idegen nyelv ismerete mellett szakirányú tudás is szükséges. Néha egy-egy magyar leírás is megtalálható, ha kitartó az ember, de ezek sokkal ritkábbak.
Ha mégis sikerül rútolni a készüléket, akkor nincs szükség VPN-re. Az kiadót, a nyomdát sajnos nem, de az újságárust átnevelhetjük, hogy soha többé ne adjon nekünk reklámot. Ilyen rendszerszintű reklámblokkolást tud nekünk biztosítani a korábban emlíett AdAway program is.
Ha megvan a rút jog, ezen felül kitörölhetjük a gyári felesleges appokat és még egy csomó mindent megtehetünk, hiszen most már miénk a gép és miénk a szoftver is!

Most pedig evezzünk szürkébb vizekre. Jómagam az emberi szabadság, a gondolat szabadsága mellett kiállva bátran leírom, hogy mindez lehetséges, de senkit nem bíztatok rá, hogy megtegye! A készülék rútolása önmagában csak garanciavesztéssel jár, de ha ennek az erőnek a birtokában egy amúgy fizetős szolgáltatást ingyen használunk, akkor annak már büntetőjogi következményei lehetnek! Kérem ennek fényében mindenki a saját felelősségére cselekedjen!

A YouTube Vanced segítségével a teljesen eltávolítható az összes reklám, valamint a képernyő kikapcsolása mellett is hallgatható a műsor. Ezt a szolgáltatást a Google YouTube Premium néven pénzért kínálja, akinek az anyagi lehetőségei lehetővé teszi, fizessen rá elő!
A Vanced még rútolás nélkül is használható bizonyos mértékig.
A témához tartozik a Snaptube is, amivel root jog nélkül is tudunk háttérben zenét hallgatni, de akár a videókat is lementhetjük, vagy akár audióként (mp3) is letölthetjük őket.
Jogi felelősségem tudatában azt kell, hogy mondjam: A szoftverek kipróbálását senkinek nem ajánlom!
Mind a két appnak létezik hivatalos weboldala, de a Google Play áruházban nem, vagy csak korlátozott módon jelenhetnek meg, hiszen a Google üzletszabályzatával és érdekeivel szemben áll mindaz, amit ők nyújtanak.
Ha egyéb, okosított szoftverekkel kapcsolatban érdeklődsz, érdemes regisztrálni az angol nyelvű Mobilism Fórumra, ahol a fent említett két program is megtalálható. Itt meglelhető akár a Spotify reklámmentes verziója is. Ennek a használatát sem ajánlom!

A garanciavesztés egy másik hátránya, hogy a rútolással több banki szoftver, mobilos fizetőeszköz használhatatlanná válhat. (Jajj de nagykár! Úgy sajnálom!) A manapság legelterjedtebb root-jog kezelő program, a Magisk alkalmazása mellett aktiválható az úgynevezett "Magisk hide" funkció, ami a telepített programok elől elrejti önmagát. Így mégis használhatóak a banki kliens programok. Ez mindig is egy véget nem érő hajsza lesz a fejlesztők között, és idővel rájönnek az okosságra és új módszert kell találnia a szürke kalapos kalózoknak. Ha a nélkülözhetetlen banki program mégse menne a Magisk hide mellett, van mód visszacsinálni. Szerencsére a rútolás visszafordítható folyamat, egy gombnyomásra "unroot"-olható a készülék. Ekkor a banki programok újratelepítése után, azok biztosan újra használhatóak lesznek. Viszont a garancia akkor is ugrott.

Azt azért sose felejtsük el, hogy akármennyi okosított, reklámmentes programot használunk is, a háttérben lévő folyamatok, tartalommanipulálás, polarizáció és maga a digitális világ ugyanúgy hatással van ránk! Így is a kijelző rabjai vagyunk!

Végül tekintsünk egy szép, egészséges jövőbe. Ahol nincsenek reklámok és a felhasználókat nem szívják le a gépek, mint holmi Mátrix-világ analógiáját követő energiafarm vámpírjai. Ebben a szép jövőben létezik egy állam, ami tényleg a felhasználókért van. A profitorientáltságot felváltotta az ember- és természetorientáltság. Ebben a világban nincsenek reklámok, nincs tervezett elavulás, a biodinamikus gazdálkodás jegyében a természettel összhangban élünk. A panelházak közt zöld kertekben neveljük a gyümölcsöket. A metropoliszokból visszaköltöznek az emberek a természetes élőhelyükre. A gyerekek kint játszanak a természetben és a képernyőt is csak arra használjuk, amire kell.

Addig is marad a szabadságra való törekvés és a szürke kalap. Kabát.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Locus túratérkép kezdőknek és profiknak 2022

OsmAnd túratérkép egyszerűen

Mátyás Király Vadaskert és a magán erdők önzése