Képernyő helyett a nap?

Kutatást végeztem a képernyős élettel kapcsolatban. Sok-sok időmet rászántam és egy ékkőként ragyogó mélyfekete, obszidián csontvázat találtam a szekrényben. Ezt most közreadom. Mindenkinek látnia kell.

Gyerekként szépen belenőttem a képernyős fantáziavilágba. Ám számomra és az egész Y generáció számára is a számítógép-csodavilág lassan kezd rémálommá válni. Nap-mint-nap használjuk, a fekete tükör előtt töltött idő egyre nő. Mi köze van ennek a valódi élethez? Hogy jön ehhez a Z és az Alfa generáció? Gyerekként lehet ép ésszel élni vele? Na és felnőttként?

A jóslat

Először vizsgáljunk meg egy 100 éve élt "jós" gondolatait. Persze ő jóval több volt, mint mondjuk Nostradamus. Rudolf Steiner az antropozófia és az arra épülő Waldorf-pedagógia atyja. Olyan sokan hivatkoznak rá, hogy kinyilatkozásait kanonizálta az idő, s így érinthetetlenné tette. No és ki vagyok én, hogy erre egyáltalán reagáljak, vagy viszonyuljak hozzá? Ahhoz minimum két danos feketeöves sámánnak kellene lennem, hogy ezt megengedhessem magamnak. De a viccet félretéve... ettől most eltekintünk.

Csak a történelmi elhelyezés végett: Bell a telefont 1876-ban találta találta fel. Az első személyi számítógép 1962-ben született, az internet pedig 1969-ben. Steiner jóslata pedig 1921-ben, melyben ez állt:
"A földből szörnyű teremtmények emelkednek majd, melyek lényisége az ásványi és a növényi királyságból fonódnak össze, automatizált, természetfeletti intellektussal bíró, roppant hatalmas entitásként. Úgy fejlődnek majd ki, hogy a Földet lefedik, mint egy hatalmas háló, mint iszonyatos pókok hálója, óriási bölcsesség pókjainak hálója, melyek anyaga még a növényi lét minőségéhez sem érnek fel. A hatalmas pókok, melyek egymásba záródnak, viselkedésükkel imitálják majd az értelmet, de ez nem olyan intellektus lesz, ami új képzeletből jön létre, melyet az emberi szellem áthatott. Minden ember gondolatává válik majd ez a fajta valótlanság és így kel életre. A földet behálózza majd ez az ásvány-növény szerű pókháló, mely empátián keresztül nyilvánul meg, de gonosz szándékkal kapcsol össze. Az embereknek egyesülnie kell ezekkel az ásvány-növény-pók lényekkel."
Forrás: 2021.10.07. https://www.waldorflibrary.org/images/stories/Journal_Articles/PacificJ29.pdf -- Pacifica Journal -- A bi-annual newsletter published by the Anthroposophical Society in Hawai'i -- Number 29 2006 (1)

A forrás szövegét németről angolra fordították és én most magyarra. De a fordító magyarázata alapján világos hogy miről van szó. Az internetről mindenki tudja, hogy rengeteg kábelen keresztül jut el a kontinenseket, országokat és házakat összekötve az egyik embertől a másikig. A kérdés csak az, hogy ez valódi kapcsolat-e? A válasz pedig nyivlánvaló. Persze hogy nem! Akkor miért viselkedünk úgy mégis, mikor az okosteló képernyőjét bámuljuk? Varázslat!

Pedagógia

A következő idézet neveléstudománnyal foglalkozó írás. Maradjunk még egy kicsit Steinernél. Az alábbi igazságot sok más doktrina is megerősíti, esetleg más ok-okozati rendszerben kifejtve. Most viszont vizsgáljuk meg, hogy a Waldorf iskolákban milyen megközelítéssel kezeljük az éretté válás kérdését.

"Az asztráltest csupán a nemi érettséggel születik meg. Kifelé szabaddá lett fejlődésében csak mostantól közeledhetünk hozzá kívülről mindazzal, ami az elvont képzeletvilágot, az ítélőerőt és a szabad megértést bontakoztatja ki. Már beszéltünk arról, hogy ezeknek a lelki képességeknek korábban a nevelési eszközök helyes alkalmazásával befolyásoktól mentesen kell fejlődniük, ahogy a szem és fül befolyásolatlanul fejlődik az anyai szervezetben. A nemi érettséggel elérkezett az az idő, amikor az ember már arra is érett, hogy önálló véleményt formáljon azokról a dolgokról, melyeket korábban megtanult. Semmi sem lehet ártalmasabb egy ember számára, mint az, ha túl korán késztetjük saját ítélkezésre. Csak akkor ítélhet az ember, ha magában először anyagot gyűjtött az ítélkezéshez, az összehasonlításhoz. Ha korábban formál önálló ítéletet, akkor ezt megalapozottság nélkül teszi. Ilyesfajta nevelési hiba az oka minden egyoldalúságnak az életben, minden terméketlen "hitvallásnak", mely néhány ismeretmorzsán alapszik, és ebből kiindulva szeretné bírálni az emberiség hosszú idő tapasztalatával igazolt ismereteit. hogy a gondolkodáshoz éretté váljon, az embernek el kell sajátítania a figyelmet mások gondolatai iránt. Minden egészséges gondolkodást megelőz egyfajta magátólértetődő tekintélyhitre támaszkodó egészséges érzék arra, hogy mi az igazság. Ha ezt az elvet a nevelésben tekintetbe vennénk, nem lenne olyan általános, hogy az emberek túl fiatalon képzelik, hogy érettek az ítélkezésre, s így elveszitik a lehetőséget, hogy az életet sokoladlúan és elfogulatlanul engedjék hatni magukra. Mert minden ítélet, ami nem a fölhalmozott lelki kincsekre épül, akadályt jelent az ember életútján. Ha egyszer már ítéletet alkottunk egy dologról, ez mindig befolyásolni fog minket, és a vele kapcsolatos tapasztalataink mások lesznek, mintha nem alkottunk volna róla ítéletet. A fiatalokban az az érzés kell, hogy éljen: először tanulni, ezután ítélni. Amit az értelem mondana egy dologgal kapcsolatban, az csak akkor kapjon szót, amikor a lélek minden más képessége már megszólalt."
Forrás: Gyermeknevelés -- Rudolf Steiner -- Metódus-Tan -- 2005

Szóval fiatalon még nem fejlődött ki az igazi erőnk arra, hogy eldöntsük mi jó és mi rossz. Nekünk. És úgy általában. Ez a morális érzék. Ezt kipótolva a saját ítéletalkotó erejükkel engednek néha a szüleink (és tanáraink) nekünk ezt és azt. Miért van az, hogy alkohol illegális 18 év alatt? És a képernyő? Azt persze nem korlátozzuk.
A morális érzék viszonylatában a képernyővel az a baj, hogy kész dolgokat ad nekünk. Ez pedig egyenlő azzal, hogy mások alkotását, mások véleményét tesszük a magunkévá, valódi tapasztalat nélkül! Tartalomfogyasztók vagyunk. Kész tartalmat viszünk be. Ott kezdődik, hogy már alapból egy boltban vett üveglapot simogatunk, és ott folytatódik, hogy mások által írt programokat használunk. Létezik digitális kreativitás? Mondjuk. Igen. De nem azon a szinten, ahogy minden nap használjuk. Sem egy digitális kifestő program, sem a facebook közössége, sem az instagram szuperszínes szűrői és szelfi-javító funkciói, sem az emotikonok világa nem ad nekünk kreativitást. Maximum erőszakkal ráfoghatjuk egy-egy tettünkre, hogy saját fantáziából fakadt. A billentyűzet kész, a gombok készek. Mi csak a kész dolgokat használjuk. Mögötte hol a szellem, a mi értelmünk, az élet valódi értelme? Nagyon-nagyon messze. Hogy hol? Azt mindenki maga döntse el, de az biztos, hogy nem a boltban vásárolt üveglap alatt.

Fejleszt, vagy rombol?

A következő szakértő akit megszólaltatok, Pécsi Rita. YouTube-on van egy közel kétórás előadása, ami részleteibe menően kifejti, hogy ezek a szoftveres játékok fejleszik-e a képességeinket, vagy netán rombolják. "Ezért kell, nekünk felnőtteknek odafigyelnünk, hogy „nem elég csak kivenni a kezéből valamit, ha nem adom magamat oda.” Felhívja a szerző a figyelmet az érintés, a szemkontaktus fontosságára. A valósan megélt kapcsolatok adnak igazán erőt. Ezért fontos, hogy az online létet ésszerű, határozott keretek közé érdemes illeszteni, „és legyen jelen teljes mértékben abban a pillanatban, amit éppen megél.” A FOMO azaz „Fear of Missing Out” érzés, a félelem attól, hogy valamiről lemaradunk érzése mellett, érdemes kialakítani a JOMO, „Joy of Missing Out”, azaz az örömteli lemaradás megtapasztalása érzését, amikor a valós világban szerzünk élményeket, tapasztalatokat, kötődéseket.
De milyen biológiai, kémiai folyamatok állnak a háttérben? Az egyik legfontosabb a dopamin, a „boldogsághormon” termelődése, ami függőséget okozhat. A számítógépes játékokról néhányan egyenesen elektronikus kokainként beszélnek, mert ugyanazokat az agyi területeket használják és sértik, mint a drog. Következményként csökken az önkontroll, a koncentráció, gyengül a döntéshozó képesség. A játékok úgy vannak megkonstruálva, hogy mindig a kellő időben érkezzen a stimuláló „jutalom”, s a hatás továbbra is a gép előtt tartsa a gyereket. A szervezet azonban hozzászokik az emelkedő dopaminadaghoz, s egyre többet követel belőle. A rendszeres dopaminfröccs további veszélyes hatása a motiválhatóság hiánya. Ha a gyerek nem kapja meg az adagot, amihez a szervezete a tartós játék hatására hozzászokott, a gyengébb ingerek iránt közönyössé válik. A valós játék már kevés lesz a boldogsághoz, kihuny az életvágy. Egérkísérletek során például azt tapasztalták, ha az alanyokból kivonják a dopamint, egy lépést sem tesznek az ételért. Csak akkor eszik meg, ha a szájukba rakják."
Forrás: 
Fejleszt vagy rombol? -- Kulcs az okoseszközök okos használatához -- Uzsalyné Pécsi Rita -- Kulcs a Muzsikához Kiadó, 2020 -- 2021.10.08. https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/uzsalyne-dr-pecsi-rita-ne-valjon-a-gyerek-a-kepernyo-rabjava-2616029/

Ahogy a forrásmegjelölésben látható, Rita könyvet is írt ebben a témában. A képernyő és az ehhez kapcsolódó függőség hatásmechanizmusát is körbejárja. Rengeteg szoftvergyártó használja ki azt a kiskaput, hogy egy-egy apró dolgot fejleszt a virtuális játék. Ezért már rá is írhatják a borítóra, hogy képességfejlesztő! Na de miközben eme apróságokat fejleszti, még mi mást tesz? Végre lefoglalja az amúgy rendetlenkedő gyermeket? Vagy inkább olyan, mint a trójai faló. Micsoda nagy ajándék! Igen ám, de mekkora árat fizetünk érte?

Tartalom

Ez után jöhet a következő óriási csont annak a bizonyos szekrényből kiesett obszidián csontváznak a testéből. Ez pedig a TARTALOM. Oké hogy kész tartalmat fogyasztunk. Néha persze belefér. Na de micsodát? Több izgalmas dokumentumfilm is készült ami a témába vág. Az egyik kedvencem a Childhood 2.0, ami sajnos csak angolul érhető el, angol felirattal. Szóval ez sem teljesen az én szellemi termékem. De egy részletét lefordítom, hogy gondolkodjunk el rajta.
"Képzeljük el, hogy gyerekként cseperedve minden nap egy kávézóasztal fogadott volna a nappaliban, négy magazinnal. Az egyik közülük pornográf és három másik nem. A szüleim csak reménykedtek volna abban nap mint nap, hogy nem a rosszat nézem meg. Ez az amit a szűretlen internet kínál ma a gyerekeknek. Apró pornográf dobozokat teszünk a zsebeikbe, a biztonság köntösében, a túlzott védelem jegyében. Mondván: állandóan kapcsolatban kell lennem a gyerekemmel, minden nap, 0-24 órában, hozzáférést biztosítunk a pornográfiához ami messze túllép minden olyan hatást, aminek mi valaha is ki voltunk téve. Mi van a pornóval? Minden srác néz pornót? Szinte minden srácnak van ilyen irányú függősége. Igen, de egyik sem beszél róla. Még az az édes, ártatlannak tűnő fiú is? Igen. Mindenki nézi. És a kisebbek? Szórakozásból nézik. Nem a szexuális tartalom miatt. Csak azért nézik, hogy nézzék.
Az egyik legrosszabb reakció minderre: Az én gyerekem nem! A szülők az úgynevezett ÉGYN szindrómától szenvednek. Ez úgy írható le: Én Gyerekem Nem! Az én gyerekem nem tenne ilyet, az én gyerekem soha, az én gyerekem haverjai nem olyanok. Az én gyerekem iskolája nem olyan. Tévedsz. Mindenkinek a közössége ilyen. Minden iskola ilyen. Minden gyermek potenciálisan ki van téve ezeknek, amiről beszélünk. Még a saját gyerekem is."
Forrás: Robert Muratore, Jamin Winans, Kiowa K. Winans -- 2020 -- 1h 28min -- https://www.childhood2movie.com/ -- 2021.10.10. https://www.youtube.com/watch?v=He3IJJhFy-I

Persze a tartalom nem csak ebből áll. A Facebook, az Instagram vagy a TikTok agy- és hüvelykujjzsibbasztó pörgyettyűje, azoknak végtelen görgetésre serkentő hatása mellett van egy másik, sokkal régebb óta velünk lévő átok. A tartalom másik rákfenéje a reklám. De ez így is egy nagyon hosszú írás. A reklámról egy másik bejegyzésben értekezek.

Közösségi háló

Még egy dokumentumfilmet hozzunk a képbe. A Social Dilemma a Netflix-en jelent meg, 2020-ban. Davis Coombe, Vickie Curtis és Jeff Orlowski munkája. Ez a drámai alkotás a közösségi média veszélyeit járja körül, és maguk a fejlesztők kongatják meg a vészharangot saját találmányaik kapcsán. A képernyőfüggőség kérdésre reagálva hadd hozzak egy idézetet, amit a film is felvillant: "Csak két iparág hívja a >felhasználónak< az ügyfeleket. A drogbiznisz és a szoftveripar. (Edward Tufte)" Azzal kapcsolatban pedig, hogy a képernyőn látott tartalom mennyire megtervezett, azért hogy eladhassák a hirdetéseiket a facebook, a youtube és a többi ingyenes, mindenki által elérhető közésségi média, íme egy másik: "Ha nem fizetsz egy termékért, akkor te vagy a termék." Nem mintha a lelkünk eladható lenne. Vagy mégis? Ezen felül olyan problémák vannak a középpontban, minthogy ellopják az adatainkat, a tech-világ úgy unblock függőséget okoz; álhírek terjednek és polarizáció miatt már senki nem tudja mi az igazság. A polarizáció az a jelenség, amikor egyre szélsőségesebb nézetek kezdenek elterjedni. Ez azért van, mert a keresőmotorok, a mesterséges intelligenciával megáldott algoritmusok egyre inkább olyan tartalmat adnak nekünk, ami után érdeklődünk. Ez első hallásra tök szuper dolognak hangzik. A cégeknek viszont mindig az a célja, hogy minél több időt tölts a képernyő előtt, hogy használd őket, hogy minél több reklámot mutathassanak, amiből minél több pénzt szerezhetnek. Tehát miért baj, hogy azt kapod, ami érdekel? Azért, mert csak azt fogod kapni. Ha kicsit is érdekelnek mondjuk az "idegenek", akkor egy videó után kapsz egy másikat, ami ezzel foglalkozik, azt is megnézed, a következőt és az az utánit is. Végül nem tudod, hogy miért voltak rémálmaid. Ez egy öngerjesztő folyamat. Ha azt gondoljuk, hogy a szert lehet okosan, mértékkel használni, akkor valószínűleg tévedünk. Ne csapjuk be magunkat és ne hagyjuk hogy mások ezt tegyék velünk.

A leszokáshoz vezető út

A diagnose:media kiadásában jelent meg az "Egészségesen felnőni a digitális médiaeszközök korában" című könyv. Ami, ahogy én látom, az erőszakmentes kommunikáció jegyében igazán szépen fogalmazva leírja, hogy melyik korcsoportnál mi hogyan fejlődik és hogy az esetleges képernyő behatás mindezt hogyan befolyásolhatja. A könyv szépen szerkesztett. Nekem egy bajom van vele, hogy az olvasása során nem kelti azt a hatást, amit kellene. Nem rémít halálra. Nem hallom belőle azt, hogy itt valami irtózatosan nagy baj van és azonnal tenni kell ellene! Ez a könyv nem riaszt meg, nem ráz fel! Ennek ellenére hozok pár példát, amit a könyvből merítve megtehetünk, hogy a leszokás, az "okos" használat felé tereljen minket és a gyerekeinket.

  1. Közös családi számítógép és internet például a nappaliban. A géphasználati időbeosztás kialakítása nem egyszerű, de a szülők jobban tudják így követni a gép előtt töltött időt és a tartalmakat.
  2. Megfelelően adagolt és jól megválogatott oktatófilmek és oktatószoftverek használata.
  3. Beszéljünk a veszélyekről és a jogi rendelkezésekről - a gyerekek gyakran nem is ismerik a saját vagy mások fényképeinek vagy hangfelvételeinek kezelésére vonatkozó jogszabályokat.
  4. Az okostelefont éjjel tartsuk a gyerekszobán kívül. Mi is a hálószobán kívül.
  5. Alakítsunk ki tereket otthon, ahol tilos a telefonhasználat. Mondjuk az ebédlő, vagy a hálószoba.
  6. Hozzunk létre képernyőmentes időszakokat. Adott napszak is lehet (mondjuk este 7-től reggel 7-ig), de még jobb ha találunk a héten egy egész napot. Legyen mondjuk a vasárnap. Ekkor se a gyerek se a szülők ne foglalkozzanak képernyővel. Annyi más lehetőség van: kirándulás, könyvek, társasjátékok, beszélgetések.
  7. Külső kontroll

Külső kontroll?

Sok olyan szoftver létezik (Google Family Link), amivel felügyelhetjük és korlátozhatjuk a képernyőhasználatot. Szülőként beállíthatjuk, hogy a csemeténk milyen korhatárnak való tartalmakat (PEGI 3-7-12-16-18) érhessen el a neten. A magyar jogszabályok szerint ezt 16 éves korig tehetjük meg. Nyugodtan feltehetjük a kérdést, hogy ez vajon elég? A korlátozó szoftvereket ki lehet játszani. Például mondjuk videóhívás alatt a tárcsázót a háttérbe küldve annyi időt tölthet a neten a gyerek, amennyit csak akar. Hiszen a hívás az hívás, azt nem szakíthatja meg egy felügyelő program. Ugye? De ez csak egy trükk a sok közül. A kontroll fontos, de még fontosabb, hogy magunk megértsük és ez által megértessük, hogy mi a baj. Na és persze legyünk képesek arra, hogy alternatívát nyújtsunk.

A megoldás

A megoldáshoz először a problémát kellett kézzelfoghatóvá tenni. A probléma pedig maga a függőség. Vegyünk hát példát egy olyan országról, ahol ezen a téren valóban sikerült eredményeket elérni.
"Tudni kell, a 90-es évek végén, de még az ezredforduló tájékán is az izlandiak Európa élmezőnyében foglaltak helyet, mármint ami az alkohol- és drogfogyasztást illeti. Ennek tükrében igencsak megdöbbentően hangzik, hogy míg 1998-ban az izlandi fiatalok (itt általában tizenéveseket vizsgáltak) 42%-a nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt egy hónapban legalább egyszer öntudatlan állapotra itta magát, ez a szám 2016-ban már csak 5% volt. De jelentős mértékű csökkenést figyeltek meg a kannabisz fogyasztásában is, mely szűk 20 esztendő alatt 17-ről 7 százalékra csökkent. Sőt, még a dohányzás is drasztikus módon visszaszorult: annak idején 23 százalékuk dohányzott napi rendszerességgel, napjainkban ez már csak 3 százalék. (...) Harvey Milkman 1991-ben Izlandon előadást is tartott, később pedig egy drogfogyasztókkal foglalkozó centrumban is dolgozott. Itt azt igyekeztek elérni, hogy miképpen tudják tudatmódosító szerek használta nélkül megalkotni azt a tevékenységet, mely élményszerűen kiváltja azokat. Itt különféle közösségi elfoglaltságok jöttek szóba, mint táncok, harcművészetek és képzőművészetek, és a többiAz izlandi sikertörténet valójában ekkor indult, de természetesen még hosszú út állt előttük. 1992-ben az összes izlandi iskolában kitöltettek egy kérdőívet, mely a különböző drog- és alkoholfogyasztási szokásokra kérdezett rá, és egyértelmű volt az összefüggés: azok a kamaszok, akik nem végeznek közösségben végzendő szabadidős tevékenységet, nagyobb arányban érintettek." Forrás: 2021.10.02. https://betyarsereg.hu/izland-harca-a-drogokkal/ 2021.10.16. https://www.theatlantic.com/health/archive/2017/01/teens-drugs-iceland/513668/ 2021.10.16. https://www.drugfree.org.au/images/pdf-files/library/iceland/Iceland_Succeeds_at_Reversing_Teenage_Substance_Abuse.pdf 

Tehát ennyi. Ki kell menni. Játszani kell és mozogni. Értelmet keresni az életben. Mert a képernyőn nincs élet. Ahol van élet, ott nincs függőség. Na és persze minél több emberrel meg kell értetni, hogy mi folyik körülöttünk, hogy miben élünk. Azt a frázist már el sem lövöm, hogy a függőségből való felgyógyulás első lépése a beismerés. Utána már lehet kezdeni valamit a problémával.

Ezen kívül még több papír alapú könyvet és egyéb cikket olvastam a témában. Ami mind ezeket támasztja alá. Annyi ember ilyen sokat tud, mégis álomvilágban élünk? Miért? Mert az ébrenlétben nincs lóvé, azért. De azért csak próbáljuk meg!

/ Fotó: Paweł Kuczyński /

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mátyás Király Vadaskert és a magán erdők önzése

Locus túratérkép kezdőknek és profiknak

Bicaj vagy e-bike?