El Camino - 1. rész - A bolond útja

Előszó


Mielőtt belekezdenénk a nagy szavakba, szeretnék egy két dolgot tisztázni. Tisztellek téged, kedves olvasó. Bárminemű kinyilatkoztatás, ami itt történik (vonatkozik ez az egész blogra is), kizárólag a saját véleményemet és meggyőződésemet tükrözi. Persze az írásom egésze nem más, mint bizonyos tanok és filozófiák keveréke, megfűszerezve egy kis egóval (tapasztalattal és "saját" tudással). Célom nem felborítani az olvasó, azaz a te belső nyugalmad, és nem megsérteni a világod, és az abban képviselt látásmódod. Az írásom néhol bárgyú közhelycsokornak, máshol öntelt nagyotmondásnak tűnhet, talán legfőképp a magam számára; igyekszem tehát egyensúlyban tartani a szavak és mondatok közti harmóniát, hogy a lehető legkönnyebb legyen ez mindkettőnk számára.
Eme írás azért született, hogy a 2017 július havában megtett utamról meséljek, melyet Virággal, a párommal jártunk végig. Köszönöm neki, hogy velem tartott. Örökre hálás leszek neki ezért az élményért, minden pozitív és negatív tapasztalatért, amin keresztül mentünk. Ez az út is bebizonyította a számomra, hogy valójában jó és rossz élmény nem létezik. Minden amin keresztül megyünk szükségszerű, és azért történik velünk, hogy tanuljunk belőle, a tapasztalataink által.
Ez egy összegző jellegű írás, amivel nem csak kifelé mutatom meg, azt ami bennem zajlott, hanem ezzel önmagam számára is összefoglalhatom a történeteket, ez által leszűrhetem a tanulságot.

Hogy jött az utazás ötlete?

Mindig is szerettem azokat a történeteket, ahol a hős magányosan járja a világot, kalandorként felfedezi messzi tájak rejtelmeit. Egyben azt is szerettem elképzelni és megélni, hogy a hős egymaga képes minden feladatot megoldani. Ez valahol a férfiként működés egyik ideája is. Funkcionálni minden helyzetben. Ezért miután a tudomásomra jutott, hogy van ez az "El Camino" (magyarul a Szent Jakab-út), ezt az élményt is felírtam a képzeletbeli bakancslistámra. Nagyjából egyetemista korom óta álmodom arról, hogy egyszer majd végigjárom. Nem olvastam róla sokat, sem korábban, sem közvetlenül az utazás előtt. Szerettem volna, ha nem befolyásolja előre senki az ott szerzett tapasztalataimat, valamint épp ezért elvárásokat sem akartam támasztani. Az egyetem után az első komolyabb munkahelyemen a főnökömnek rebesgettem, hogy emiatt majd egyszer nyáron szeretnék kivenni egy hosszabb, akár fizetés nélküli szabit. Akkor aztán nem lett belőle semmi. Teltek múltak az évek, megismerkedtem Virággal, aki alapvetően introvertált személyiség, de mindig bátran nyitogatja az ajtókat, amiket meglát, nem fél új dolgokat kipróbálni. Az újdonságokat általában nehezen viseli, de ő csak megy előre. Megtudta, hogy ez az út az én egyik régi álmom. Nem sokat hallott erről korábban, nem volt ilyen álma neki soha és semmikor, de azt mondta, ha egyszer elindulok, szívesen csatlakozna hozzám. Eldöntöttük hát, hogy megcsináljuk. Együtt. Már másnap elkezdtünk szervezkedni, egy hét múlva már tudták a munkahelyen, hogy megyünk. A barátok és ismerősök is szépen lassan értesültek a tervről. Minél többször kimondod, minél jobban kifejezed, hogy te bizony menni fogsz, az annál jobban megerősít abban, hogy ez tényleg meg fog történni. Egy hónapra rá a repülőjegyeket is elkezdtük megvenni, beszerezni a túrához szükséges dolgokat.
Egy hete már a Camino-t jártuk, mikor ez fogalmazódott meg bennem, a belső indíttatás, az út romantikájára reflektálva: Férfiként azt tartjuk példa értékűnek, ha valaki sok mindent ismer. És sokat kibír. A teherbírás magával hozza, hogy finnyás sem vagy. A gyerekek arra mondják, hogy "nem szeretem", amit nem is ismernek. De ha azt hiszed, hogy már mindent megismertél, akkor hova tovább? Ha már mindent kibírtál, hogy pallérozd tovább a belső békédet? Kínozd magad egy kicsit. Légy erős, ha nehézségekkel találkozol; de legyél nyitott a szépségekre is, és ne szégyelld csodálatodat!

Technikai részletek

Felkészülés

Egy barátom megkérdezte, hogy lehet erre a túrára felkészülni fizikailag? Edzéssel? Túrázással? A nagy út előtt is viszonylag sokat jártuk a természetet, de ehhez képest egyáltalán nem gyakran. Két-három hetente elmentünk egy-egy 15, 20, 30 km-es túrára. Az jó, ha ennyit le tudsz menni. De arra nem készít fel senki, hogy minden nap ennyit gyalogolj. Tűző nap alatt, árnyék nélkül.
Hogy mennyire kell sportembernek lenned egy ilyen túrához? Semennyire. Az iskolában, a testnevelés órákon mindig a sorok végén kullogtam, és az öltözőt is utolsóként hagytam el, ahogy azt illik. Persze volt idő, felnőttként, hogy rendszeresen jártam futni, napi 8-15 km-es távokat, de eme szokásom is már évekkel az indulás előtt abbamaradt. Kerékpározni szeretek, ha tehetem mindig azzal járok a városban. De nem szoktam hétvégente több száz kilométereket tekerni. Esetleg a szomszéd városba, vagy a Balaton partra.
Virág még ennyire sem volt sportos. Talán jó, ha egy ilyen megpróbáltatás előtt van valamilyen sport élményed, amit nem szenvedésként éltél meg. Így a megpróbáltatásokat nem kínzásnak veszed, hanem egy olyan folyamatnak, ami a részfeladatok teljesítésekor egyre gazdagabbá és ez által elégedetté tesz téged.
Sok idősebb embert is láttunk. Van aki kerekes taligával járta végig, a szlengben banyatankként elhíresült járgánnyal. Ugyanis a túrazsákot könnyebb kerekeken húzni, mint a vállon cipelni. Pláne, ha már elmúltál hatvan.
Igazán fiatalok is járják a Camino-t, persze felnőtt kísérővel. A legfiatalabb egy hat év körüli srác volt, aki a legszebb tájon sétált végig az apukájával. Lehet, hogy csak egy-egy szakaszt vállaltak be, de akkor is nagyon jól tették. A tinédzser lányokat még gyakrabban látni, őket végig láttuk az út folyamán, családban, felnőtt kísérettel, jó hangulatban meneteltek egész nap.
Hallottunk arról is, hogy kerekesszékkel is végigjárták páran. Persze azt is csak kísérővel javasolnám. Ha kerékpárral el lehet menni ezeknek az utaknak nagy részén, akkor bizony más guruló jármű is szóba jöhet.
A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi. Így folyamatosan karbantartják és fejlesztik az utakat, és a környező településeket. Azért jó ezen végigjárni, mert minden este lesz hova lehajtanod a fejed. Ételt és italt is találsz mindenhol. Ha sok a pénzed, de nem szeretsz cipekedni, akkor 5 Euróért minden szálláson feladhatod a csomagodat, és az erre szakosodott futárok délutánra eljuttatják azt abba a faluba, ahova kérted (ezzel a szolgáltatással mi nem éltünk, de sok más vándor igen). Így a te döntésed, hogy mennyire teszed magad számára nehézzé az élményt.
Szóval ha az a kérdés jár a fejedben, hogy képes vagy-e végigjárni? Arra azt mondom: ha egy kicsit is hiszel magadban, akkor igen! Ha kétségeid vannak, és félsz tőle, akkor inkább ne menj! Maradj otthon és olvass sokat. A képzelet majd elrepít a messzi tájakra.

Mi így jártunk


Összesen 32 nap alatt gyalogoltunk le 738 km-t, az El Camino nyomvonalán. Ezzel teljesítettük az francia út (Camino Francés) nagyjából 769 km-ének 95 %-át. Az út eredetileg Saint-Jean-Pied-de-Port városából indul, Franciaországról, a Pireneusokon keresztül. A határon átívelve halad, hogy aztán az út nagyobb részét Spanyolországban gyalogolhasd le. Úgy döntöttünk, hogy nekünk elég lesz a spanyol rész, így az első nagyobb városból, Pamplonából indultunk útnak. Elsétáltunk egészen Santiago de Composteláig, ahol 730 km gyaloglás után láblógatva buszra szálltunk és az egyik alternatív túra végpontban, Fisterrában, az óceán partján töltöttük az utolsó napokat, pihenve és regenerálódva. Ott még sétáltunk egy kicsit, de az már bakfitty volt a korábban megtett napi 20, 25, 30 km-es távokhoz képest.
Sok írás található, ami arról szól, hogy milyen dolgokat érdemes egy ilyen nagy útra magunkkal vinni, és mire kell figyelni. Ezekből érdemes csemegézni. Mi is ilyen útmutatók alapján készültünk. A cipő nagyon fontos, erre ne sajnáld a pénzt, ellenkező esetben egy rosszul választott lábbeli megkeserítheti az amúgy is nehéz utat. A készülődés elején már vettem magamnak egy zárt bőr Merrell bakancsot. De egy "hozzáértő" véleménye miatt vásároltam egy másikat, és végül a Salamon magasított szárú futócipőjét vittem el. Ez viszont egy vastagabb zokniban feltörte a lábam, ezért majdnem egy hétig a túraszandálomban kellett mennem. Fontos, hogy a lábméretednél nagyobbat válassz, hiszen a folyamatos terhelés miatt a lábfej megduzzad. Ha mindezt vastag zoknival kombinálod, akkor az egy számmal nagyobb méret is szorossá válhat. Végül vékonyabb zoknival használva az út hátralévő részében nagyon jó szolgálatot tett a bakancs. Legközelebb azonban valószínűleg még nagyobb méretet választanék. A csomagolásnál és az eszközök kiválasztásakor ügyelj arra, hogy tényleg csak a szükséges dolgok legyenek a zsákodban, hiszen úgy jó, ha a hátadon vitt súly maximum egy tizede a testedének. Tehát ha férfiként 100 kg a súlyod, akkor 10 kg-nál ne legyen sokkal több a csomag sem. Ha nőként egyedül utazol, és nincs melletted más, aki a cuccokból átvegye a nehezebb darabokat, akkor nincs könnyű dolgod, hiszen egy 50 kg-os hölgynek is kell felszerelés, így a 8 kg-os hátizsák is nehéz lehet. Virágtól átvettem néhány súlyosabb dolgot, ám így is csak 1 kg-al lett könnyebb. Minden esetre a kaját mindig én vittem, a nehezebb krémek, tusfürdők nálam voltak. Amikor ő is szandálban ment, a nehéz túracipőjét is vinni akartam, de azt már nem hagyta. De ha a túrabotokat nem használtuk, azok lehettek az én zsákomon.

A cucc


Amit egy személyre csomagoltam

  • 65 literes túrazsák (azért, hogy maradjon benne hely, hogy a kaját is magaddal tud vinni)
  • 1 ultra könnyű, kis méretű hálózsák
  • 1 túrabot (azt mondják, 2-vel szimmetrikusabb a test és a lábak terhelése, de tapasztalatom szerint macerásabb: jobb egy bottal menni, és időnként másik kézbe átvenni, így egyenlíteni a terhelést)
  • 1 okostelefon (Locus Maps térkép alkalmazás, Észak-Spanyolország térképével és a Camino útvonallal) A Locus térképprogram beüzemeléséről később külön cikket is írtam.
  • 1 túrabakancs (e helyett egy komolyabb futócipő is tökéletes, a könnyebb súly miatt még jobb is lehet)
  • 1 túraszandál (mások könnyű flip-flop papucsot, vagy könnyű edző-, esetleg futócipőt visznek)
  • 2 technikai (műszálas, gyorsan száradó) póló, 1 cipzáros, kerékpáros felső
  • 2 technikai nadrág
  • 2 úszónadrág (lenge műszálas külső, hálós belső rész) (szabadidős tevékenységhez, alváshoz)
  • 2 pár vastagabb, 2 pár vékonyabb túra- illetve futózokni, 1 pár térdig érő kompressziós zokni (hosszú nadrág helyett is)
  • 3 váltás alsónadrág
  • 1 könnyű kabát
  • 1 gyorsan száradó törölköző
  • 1 műszálas törlőkendő
  • 1 simléderes sapka (a nagy hőségben biztostűvel nedves kendőt rögzíthetsz a tarkó részhez)
  • 1 mentő izofólia (kihűlés ellen)
  • 2 biztostű (út közben szereztem be)
  • 1 külső USB-s akku
  • 1 fejlámpa
  • 1 komolyabb zsebkés (ezt a repülőn ne a kézi poggyászban vidd; sok szállás konyhájában vannak életlen kések, a sajátodnál biztos nem találsz jobbat; a hideg élelem falatozásakor is jól jöhet)
  • 1 szett jó minőségű műanyag evőkészlet (katonai kanálgép is jó lehetne, de az acélból van és nagyon nehéz)
  • 1 bluetooth hangszóró (ez nem létszükség, de a monoton úton néha erőt adhat a zene)
  • Test és/vagy lábápoló krém, gyulladáscsökkentő krém (Voltaren)
  • 1 levél fájdalomcsillapító (szerencsére nem volt rá szükség)
  • Kis tubus fogkrém, fogkefe
  • 1 mosószappan (kettőt vittem, de a súly miatt az elején elajándékoztam a másikat)
  • 2 alumínium karabiner, hogy néhány dolgot a táskára rögzíthess

Amit vittem, de nem volt rájuk szükség

  • 1 elosztó, hogy mindig legyen elég hely a töltendő eszközöknek (az út harmadánál odaajándékoztam az egyik hely tulajának; mint kiderült, mindig van elég konnektor és amúgy is általában egy embernek elég egy aljzat, még nekem is)
  • 2 mosószappan (egyetlen egy bőven elég)
  • 2 külső akku (informatikus kütyü-buziként azt hittem szükség lesz rá, egyetlen egy elég lett volna)

Amit nem vittem, de lehet hogy kellett volna

  • 1 esőkabát (a francia oldalon komoly és hideg esők voltak, ha onnan indulunk, megszívtuk volna)
  • 1 lecipzározható szárú, hosszú túranadrág (szerencsére nem volt olyan hideg)
  • 1 kamásli (ahogy a fenti három dolog, ez is főleg hidegebb, tavaszi, őszi időben szükséges)
  • 1 könnyű, akár kisebb polifoam (megvoltunk nélküle, de sokszor jó lett volna az utca szélén, mikor a porba ültünk le pihenni)
  • 6 jó minőségű ruhacsipesz (végül mindig sikerült kölcsön kérni, vagy máshogy megoldani a szárítást)

Szállás és étkezés


Az úton végig sárga nyilak jelzik, hogy merre kell menni. Így aki nem akar a navigációs szoftverekkel bíbelődni, az is nyugodtan elindulhat, biztosan nem fog eltévedni. Az El Camino útvonalán szinte minden faluban van általában több szálláslehetőség. Az "albergue" nevű tömegszállásokat választottuk az esetek túlnyomó részében. A legjobb adatbázis erre a célra a Camino Pilgrim alkalmazás. Az online áruházban van hivatalos Camino app is, de azt inkább hagyjuk. Kizárólag spanyolul tud, és más hibák miatt is nehéz a használata. Aki a nyomtatott anyagokat szereti inkább, azoknak is van több Camino útikalauz. Akkor jársz legjobban, ha beszélsz németül, és azon a nyelven szerzed be, mert azt tartják a legnaprakészebb állapotban (állítólag még a spanyolnál is jobb). A magyar és az angol verzió általában évekkel le van maradva. Tudni illik évről évre változtatnak kicsit az útvonalon, és gomba módra szaporodnak a szálláshelyek is.
Az albergue szállások ára nagyjából 10 Euro. Van drágább és olcsóbb is, ám meg is látszik a különbség. Inkább válaszd a kicsit drágábbat (legalább 10 Eurósat), ha tiszta és kényelmes szállást szeretnél. Ha bevállalós vagy, megteheted hogy egyszemélyes, könnyű sátrat cipelj magaddal. A legtöbb szállásadó hajlandó befogadni, csak egy rövid időre, amíg lezuhanyzol és kimosod a ruháidat. Így a költség nagy részét le lehet faragni. De néha akkor is kell egy fedél a fejed felé és kényelem, legalább egy héten egyszer 8 óra ágynyugalom. Mi azonban minden alkalommal albergue szállásokat választottunk, valamint 3-szor privát szálláshelyet, aminek nagyjából 35 Euró az ára.
Szinte mindegyik albuergue-ben van WiFi, de ha jót akarsz, szerezz be magadnak mobil internetet is. Legtöbbször a szálláshely által biztosított internet nagyon lassú. Ha megérkezik este felé az összes vándor, akkor pedig még a jó kapcsolattal rendelkező helyeken is túlterhelt lesz a hálózat. Szerencsére idén június közepétől az EU-ban (a propaganda szöveg szerint megszűntek) minimálisra csökkentek a roaming díjak, így a mobilnetet is nyugodtan megengedheted magadnak!
Sok helyen mosógép is van, a centrifugával és a szárítógéppel együtt összesen 4 Euróba kerül. Mi ezen spóroltunk a legtöbbet, mivel minden nap kézzel mostunk. Napos időben a ruhák estére megszáradtak, de sokszor vittük másnap a táskánkra aggatva az nedvesen maradt göncöket. Jó néha nagyvárosokban újra civilizált környezetben mozogni, de a kisvárosokban, falukban sokkal jobb a légkör és általában kevésbé zsúfoltak a szálláshelyek is. Az ételre nagyjából napi 15 Eurót kell számolni. Sokszor tudsz boltban vásárolni, de nem lehet mindig hideget enni. Néha találni olyan szállást, ahol van teljesen felszerelt konyha, és azt főzöl magadnak, amit akarsz. Máskor azonban érdemes napi egy meleg ételt fizetni, egy kiszemelt vendéglátóhelyen. Ez az étel lehet a gazdag 3 fogásos pilgrim-menü, ami általában 10 Euró. Volt, hogy ezt ketten ettük meg, mert tényleg sokat adtak. De máskor 4-5 Euróért egy-egy hamburgert, vagy kebabot választottunk valamelyik helyi vendéglátóhelyen.

A spanyol vidéken nincsenek ragadozók, sem pedig halálos rovarok, esetleg csúszó-mászók. Egyetlen, amitől tartanod kell, az az ágyi poloska! A vendéglátók kínosan ügyelnek a tisztaságra, de erre még nekik is nehéz felkészülni. Én az utolsó 100 km-en szedtem össze néhány csípést. Olyan, mintha szúnyog harapott volna meg, de egy hangyányit jobban viszket. Bajod nem lehet a csípéstől, simán elmúlik pár nap alatt. Viszont kellemetlen a sok viszkető folt, és a pihentető alvásodat is megnehezíti, ha vakaróznod kell az előző esti támadás miatt. Megpróbálhatod szemmel megkeresni a poloskákat, de ezek ravasz dögök! Nagyon jól rejtőzködnek! Még az amúgy tisztának tűnő ágyban és szobában is előfordulhatnak. Ha teheted, olyan fekvőhelyet válassz magadnak, ami nem közvetlenül a fal mellett van; és kerüld az olyan embereket, akik nagyon vakaróznak. A vélemények megoszlanak, egyesek szerint a poloska nem hagyja el a lakóhelyét, mások szerint a túrazsákban lévő göncökbe is elrejtőzhet, így jutva el új helyekre. Az utolsó két napon már elmúltak a piros foltok, és nem vakaróztam. A biztonság kedvéért otthon mindent az erkélyen, nejlon zsákba pakoltunk le. Aztán szépen sorjában 60 fokon kimostuk őket, hogy minimális esélyt se adjunk ezeknek a dögöknek.

Kultur-sokk - miért más ha Spanyolországban vagy?

Pamplonában leszálltunk a vonatról, indulhattunk volna egyből kifelé a városból, de meg szerettük volna nézni a helyet. Felsétáltunk hát a templom felé, azokon az utcákon lépdeltünk, ahol pár nappal ottjártunk után a bikafuttatást tartották. Az első üzlet, amibe betértünk egy Camino ereklye és túrabolt volt. Nagy meglepetésünkre az üzletvezető egy magyar srác. Tőle kérdeztünk meg egy-két dolgot: iható a spanyol víz? Igen, az út mentén is sok csapot találni, a szabadban és falvakban is. Amelyik mégsem iható, arra ki van írva, hogy nem! De ha azt a feliratot látod, hogy "Agua potable", akkor kortyolj bátran. Oké, a víz iható, de általában szörnyű íze van. Kitöltöd a palackodba, vagy a poharadba, és látszólag kristálytiszta. De amint megkóstolod, azt kívánod, bárcsak ne tetted volna. Olyan, mintha teli lenne klórral, vagy ha valamelyik uszoda vizéből kaptál volna kóstolót. Eléggé drága és környezetszennyező lenne állandóan ásványvizet vásárolni, úgyhogy két hét alatt hozzászoktunk a csapvízhez.

Mi a helyzet a sziesztával? Egy spanyol úriember, aki már többször végigjárta már ezt és más Camino utakat, azt nyilatkozta egyik este, a vacsoraasztalnál, hogy nincs ilyen. Régen volt szokás, de ma már csak az öregek és a kisgyerekek miatt van. Mi azonban teljesen mást tapasztaltunk. Lehet, hogy ők nem sziesztának hívják, de az tuti, hogy az üzletek nagyrésze valami ilyen nyitvatartással dolgozik: délelőtt 10-től 14-ig tart nyitva, utána pedig este 16-tól 20-ig. Egy spanyol sem hord magával otthonról hozott ennivalót, hogy mikróban melegítse fel, náluk az a szokás, hogy szépen hazamennek a nap közepén, pihennek egyet és otthon étkeznek. Ebből jön a harmadik kulturális különbség: sokkal később vacsoráznak, mint mi. A közösségi vacsorákat általában este 7 vagy 8 óra környékén szolgálták fel. Addigra mi magyarok (és sok más európai vándor) már farkasabb az éhesnél. Többek közt ezért is intéztük sok helyen mi magunknak a kaját, hogy a megszokott 17-18 órai vacsoránkat elfogyaszthassuk, anélkül hogy éhen halnánk.
Van még egy csepp a pohárban, ez a spanyol mentalitás. A déliek sajátja. Aki már látott olasz embert közelről, az tudja, hogy miről beszélek. Kommunikációjuk hangos beszéddel és élénk gesztikulációval párosul. Ez itthonról nézve érdekesnek hat, de amikor a későn vacsorázó spanyol csapat, másokra tekintet nélkül berontanak a hálószobába, és fennhangon folytatják a bizonnyal lebilincselő eszmecserét, legszebb álmodból felverve, akkor már nem olyan érdekes. Alapvetően nyugodt ember vagyok, sokszor kérdeztem meg ilyenkor magamtól, vajon milyen hozzáállás kellene ahhoz, hogy ezt elviseljem? Azon is sokat töprengtem, hogy valóban engem nyugtalanít jobban a zajongásuk, vagy azért vagyok dühös, mert a páromat idegesíti. A kettő között nem tudtam dönteni. Ha az esti alvásban zavarnak meg, akkor nehezen tudok Buddha közönyével tovább mosolyogva feküdni az ágyon.
Az ételekben is megjelenik a másság. Náluk nincsen olyan kenyér, mint itthon. Esetleg szeletelt kenyeret vásárolhatsz, de az is inkább toast jellegű, és nem az a parasztos vekni, ami nálunk megszokott. Amit biztos hogy van náluk, az a bagett. A vendéglátóhelyeken ebből készítik a vándorok egyik közkedvelt eledelét a "bocadillo"-t, ami magyarra fordítva nem más, mint a szendvics. Nem kell hozzá nagy fantázia kitalálni, van benne hús, zöldség. Nálunk is van ilyen, reggelire magamnak is szoktam készíteni, csak éppen nem bagettből. Ha érzékeny a fogad, akkor nehéz helyzetben lehetsz, mert a bagett tésztája és a héja meglehetősen kemény. Én magam a családi gének áldása miatt kiváló fogazattal rendelkezem, de még nekem is sokszor kemény volt a szendvics harapása.

Kifejezetten spanyol ételkülönlegességekkel nem találkoztunk, ha gazdagabb költségvetéssel indulunk útnak, lehet hogy találtunk volna még. Egyszerűbb ételük a rakott krumplihoz hasonló tortilla is sok bárban előfordul. Hús ugyan nincs a hozzávalók közt, viszont a krumpli mellé tésztát is tesznek bele. Egy-egy szeletet elfogyasztva elegendő energiát nyerhetünk belőle a továbbinduláshoz.
A másik, általunk Spanyolországban megismert étel a humusz. Ez valójában zöldséges, fűszeres krém. Boltban is lehet kapni, de először házilag készített humuszt kóstoltunk, és annál jobbat egyetlen üzletben sem találni! Ehhez a La Perla Negra albergue-ben volt szerencsénk. Nagyon finom és kiadós vegetáriánus vacsorát kaptunk.
Ha boltban jársz, előfordulhat hogy Magyarországon megszokott alapanyagokat keresel. Én például szeretem a citromos vizet. Ez olyan, mint a limonádé, éppen csak a cukrot szoktam kihagyni belőle. Ez frissen facsarva is jó, de otthon rendszerint citromléből készítem. A spanyoloknál citromlé nem létezik. Azt mondják, vedd meg a gyümölcsöt és csavard ki a levét! De az egyik elterjedt üdítőjük, ami minden italhűtőben megtalálható, a KAS. Ezt árulják citrom és narancs ízben is. Valójában nem más, mint limonádé, néha nagyon jól tud esni egy hideg ital, de sokat nem jó vedelni belőle, mert nagyon cukros.
Előfordul, hogy a konyhában jó lenne tejfölt használni. Mi egyszerűbb tésztás ételekhez szerettük volna, ha van egy dobozzal. Náluk tejföl sincs. Egy magyar szálláshely vezetője mondta el, hogy tejföl helyett lehet venni natúr görög joghurtot. A magas zsírtartalom miatt ez hasonlít a legjobban a tejfölhöz. Kipróbáltuk. Tényleg jó!

Ez tényleg spirituális út?


Hogy ez spirituális út lenne? Nem. És igen. Nem úgy. Máshogy. Akiben felmerül a kérdés, hogy jómagam milyen vallás szemszögéből jártam az utat, annak javaslom, hogy olvasson bele egyik-másik régebbi írásomba, ahol kifejtem a vallási világnézetem! És néha az útról is beszélek.
Azt hallani az Camino-ról, hogy ez egy spirituális út, ami megváltoztat, és a végén megvilágosodsz. Teltek múltak a napok, és a spirituális élmény nem jött. Nem volt más az egész, csak cselekedetek egymásutánisága. Fizikai síkon éltük meg leginkább. Tevékenységek sorát tanultuk meg, a napi rutinunkban hozzászoktunk a nehéz táskához, az izzasztó hőséghez és a rengeteg gyalogláshoz. Hozzászoktunk, hogy minden nap máshol hajtjuk álomra a fejünket, ahogy ahhoz is, hogy minden nap más emberek vesznek körül. Hozzászoktunk, amihez nem lehet: hogy állandóan alkalmazkodni kell valamihez. Ez azonban nagyon fárasztó. Ha a spirituális élménnyel kapcsolatban eddig azt hitted, hogy az valami kellemesen simogató, lágy, meleg, szivárványos élmény, ami kiskanálnyi mézként a szádba teszi a tudást, akkor el kell hogy keserítselek, mert ez az út nem ilyen. Az a kanál nem létezik.
Korábban spirituális élménynek a meditatív helyzeteket tartottam, ahol megtapasztalhatom a belső nyugalmam, és azt hogy egy vagyok a világgal. Az úton azonban órákon keresztül jártam monoton tájakon, ahogy változatos és izgalmas helyeken is. Néha beszélgettünk Virággal és más vándorokkal. De az út legnagyobb része nem más, mint benned zajló csend. Számomra olyan csend volt ez, ahol nem hallottam semmit, csak a saját lélegzetemet. A gondolatok és a felismerések nem jöttek. Mintha folyamatosan csak várakoztak volna még valamire. A következő kanyarban talán rájövök, hogy miért vagyok itt. Talán a következő faluban már tudni fogom. Talán mire ezt az emelkedőt megmászom, megértek valamit. A kanyarok, a falvak és az emelkedők csak jöttek és jöttek egymás után, megállíthatatlanul. De a megvilágosodás elmaradt. Csak néhány dolog jött elő, amíg úton voltunk. Számomra a nagyja itthon, a kanapén ülve kristályosodik ki, fogalmazódik meg igazán, miközben ezeket a billentyűket ütögetem. Az a nagy szó, hogy "megvilágosodás", kifejezetten mágikusan hangzik. Pedig ez nem más, mint egy folyamat (egy út), ami hozzásegít a saját egyensúlyod, belső harmóniád megtalálásához. Valószínűleg a Camino a sok élmény miatt is elősegíti ezt, de semmiképpen sem egyértelmű eszköz ahhoz, hogy szentté, vagy nyugodt és teljes értékű emberré válj. Hogy mire lesz jó számodra ez az egész, az csak és kizárólag tőled függ. A világ pont annyi amennyit beleteszel - na hát ez az út is olyan. Tőled függ.

A vándorló császár, a semmi és a minden


Nem vagyok nagy kártya mágus, mégis ez írja le legjobban a felismerésemet önmagammal kapcsolatban. A tarot 22. lapja nem más, mint a bolond. A lopott alcím pedig ennek a kártyának az üzenete. A Camino vége felé jöttem rá, hogy nem az vagyok, aminek eddig tartottam magam. Nem a király, hanem a bolond. Azaz ennek a kettőnek a keveréke. Korábban elképzeltem magamról, hogy a mentalitásom alapján milyen figura lenne az, ami a legjobban képviseli a személyiségemet. Akkor arra jutottam, hogy a francia kártya lapjai közül a szív király vagyok. Mert szeretek. Mindent és mindenkit. Az út megtanított rá, hogyan éljem meg a többi érzelmet. A szereteten kívül a kétségbe esést, a zavart és a kínt. Ha egyes egyedül indultam volna erre az útra, akkor erre talán nem nyílt volna módom.
A galíciai térségben a vendéglátóhelyek szívesen élnek a két vándor, Don Quijote és Sancho Panza figurájával. A hibbant vitéz kergeti az álmait, a maga által teremtett fantáziavilágban. Milyen érdekes!
Nem vagyok túl nagy ismertségben a tarot kártyával. Csak felületesen találkoztam vele. Azonban ezt is, mint minden kiforrott szimbólumrendszert nagyon jó lehet használni saját magunk és környezetünk megértéséhez. Egyfajta térképnek tekinthető, ami megmutatja, hogy éppen hol is vagyok az úton. A valóság leképezése. És mint egységes rendszer, egyesíti magában a világegyetem törvényeit és állapotait, archetípusait. Lássuk mit ír a kártya, ezt olvasva olyan érzés fogott el, mintha a sorokat, mint bohóc ruhát, rám öntötték volna:
A Bolond cigány, művészi vagy költői hajlamú ember vagy tudós. Éppúgy lehet azonban valóban elmezavaros bolond.
Egyik kezében botot tart, amelynek végére odakötötte a batyuját: ebben van az egész vagyona, minden, amit a világról őriz, akár bölcsességből, akár őrültségből teszi. Vagy tudja ugyanis, hogy a másik világba nem vihet magával vagyont, vagy nincs tudomása a kincsekről, amiket eltékozol.
A másik kezében gyökerestül kiszakított virágot tart, amelyet éppúgy megfosztottak a gyökerétől, mint őt magát. Ezt a virágot azonban az új lakhelyén elültetheti, hogy újra kivirágozzon, mint azelőtt. Ha tehát a bolond ravaszabb, mint gondoljuk, akkor számkivetettként maga fogja eredeti kertjét újra felvirágoztatni, mindegy, bárhol is legyen. Így lehet a bolondból uralkodó. 22=2+2=4! Mondják a kabbalisták. De 22=0 is lehetséges! Ha a 22 kártyát 1-től 22-ig körben elrendezzük, akkor ez a Nagy Arkánum zárja az alfabetikus arkánumok sorát, de ugyanakkor az első Nagy Arkánum előtt is áll. A Bolond kutyája rángatja a nadrágját. Ez talán a saját kutyája, amely megtámadja őt, ahelyett, hogy szolgálná? Vagy egy hű barát, aki visszatartja őt attól, hogy ostobaságot csináljon és veszélybe kerüljön, akinek azonban a menekülő Bolond csak anyagdarabkákat hagy a fogai között?
A Bolond a szeme előtt lebegő palotát a felhőkben építi magának, ez az álompalotája, ami a holdvilágnál fekszik, a Nappal szembeni sarokban. Ha ezt az álompalotát a valóságban nem tudja felépíteni, akkor nem más, mint bolond álmodozó. De minden palotát, minden híres épületet először meg kellett álmodnia az alkotójának. Ha tehát a Bolond megvalósítja az álmát, akkor már nem őrült többé, hanem nagy építész, zseniális tervező. A zsenialitás és nevetségesség nagyon közel áll egymáshoz! Ugyanaz érvényes, csak ellenkező irányba! Bár a mi bolondunk - haranggal a kalapján - A Nagy Arkánumok végén áll, semmi esetre sem zárható ki, hogy a másik huszonegy arkánum az ő fejlődésének állomásait jelzi, amelyeken keresztül el kell érnie a tökéletesség világát. Az is lehetséges, hogy olyan bölcs, hogy a világi értékeknek nem szentel figyelmet.
A Bolond vagy Kókler kedvező pozícióban felhívás, felszólítás, hogy viselkedjünk úgy, mint a vándorcigányok, ne legyünk mindenáron racionalisták. Engedjünk szabad teret a hangulatainknak, mert a mostani pillanatban ez boldogságot ígér. Kedvezőtlen pozícióban szigorú intés, hogy figyeljünk arra, nehogy ostobaságot kövessünk el, ne legyünk elviselhetetlenek, ne viselkedjünk túl konvenció-ellenesen, túl logikátlanul és kívülállóként.
Ami a tarotban a bolond, az az enneagram rendszerében a 7-es karakter. Jellemzően lelkes, lendületes, tettre kész és örök optimista. Extrovertált, kíváncsi felfedező. Fő félelme hogy kimarad valamiből, fájdalom éri vagy hogy nélkülöznie kell. Ugyan univerzális, de épp ezért sok mindenbe belekap, így hát többnyire felszínes.
A fájdalom elkerülése érdekében a hetes kapcsolatait felszínesen tartja, és lehetőleg nem kötelezi el magát. A fájdalomtól való félelem megrémíti, jobban, mint a fájdalom maga. (...) A fájdalom elkerülése miatt állandóan mozgásban van, folyvást újabb élményeket űz. Így válik elbűvölő társalgóvá, szikrázó elmévé. Laterális gondolkodása, az új, szokatlan összekapcsolások kísérletek a pillanat élvezésére, és a lehetséges fájdalmas érzelmi mélységek elkerülésére. (...) Alig várja, hogy meglássa Párizst, az „Élet” fővárosát, de amikor ott van, folyton az jár a fejében, hogyan fogja mindezt elmesélni a „klubban”. Így valójában nem is éli át élményeit, nem csoda, ha kielégületlenül tér haza. Bármit is tesz, egyre inkább úgy érzi, hogy valami másból, jobból kimarad.

Ez az út rólunk szól


Nem az a lényeg, hogy számomra miről szólt az út. Ez a kérdés csak a másik emberrel együtt értelmezhető. Ez nem az én utam volt. Ez a mi utunk. Ha egyedül indultam volna el, akkor sem egymagamban éltem volna meg, hanem az ideiglenes, néhol több napig velem tartó útitársakkal együtt. Virág szeretett volna felkészülni, keresett olyan cikkeket az interneten, ahol párok írnak a Camino tapasztalatairól. Nem igazán talált ilyet. Tartott tőle, hogy milyen kihatással lesz ez a kapcsolatunkra. Jó lesz, vagy rossz? Szerette volna előre tudni. Pedig azt nem lehet. Azért is nehéz a páros élményről beszélni, mert akkor nem csak önmagamat kell kiadnom, a saját dolgaimról írnom, hanem róla is. Van-e jogom ahhoz, hogy az ő szennyesét is kiteregessem? De az övé csak az enyémmel együtt értelmezhető, ahogy az enyém is csak az övével. Azt mondják, minden utat végül is egyedül jár meg az ember, ahogy az életét is. Illúzió azt gondolni, hogy nem vagyunk egyedül. Ha már megélted valaha az egységélményt, akkor tudod, hogy valójában nem vagy egyedül. De ez is illúzió. Az egyedüllét és a közösségi lét egyszerre történik. Tőled függ, hogy éppen mire fókuszálsz.
Virágnak az egész sokkal nehezebb volt, mint nekem. Én az eddigi életem révén kineveltem magamban azt a hozzáállást, hogy minden mindegy. Ha meleg van, nem vágyok a hidegre, mert tudom hogy miután megkapnám, egyből a melegre vágyakoznék. Ha felfelé kell kaptatni, nem vágyom a lejtőre, mert tudom hogy az is nehéz lesz. Sokszor hallottam a szájából, hogy jobb lett volna, ha egyedül jöttem volna. Mindezt azért, mert szeretne megszabadulni attól a tehertől, amit ő jelent a számomra. Nehéz volt túlélni. Nekem az ő szenvedéseit. Neki pedig az utat.
A Camino-nak valóban van egy önismereti jellege? Bármilyen egy hónapos, teljes környezetváltásnak van önismereti jellege. Virág nehezen viseli azt az igazságot, amit magával kapcsolatban felfedez. Inkább nem akarja látni. Minden nap eljött az idő, mikor azt mondta: haza akarok menni! Minden nap kitört belőle a hiszti. Neki az út fizika síkon nagyobb megpróbáltatás, mint nekem. Az én utam arról szólt, hogy rávezethessem a türelem és az elfogadás útjára. Ha egyedül jöttem volna, akkor más lenne. Talán sokkal meditatívabb. Ha társsal jössz, az is jó. De akkor az társas élmény. Egy közös út.

Mit keres egymás mellett az introvertált és az extrovertált személyiség?

Kiegészítik egymást. Ez is Virág önmarcangolásának tárgya volt. Mit keres ő mellettem, ha én ilyen nyílt és barátkozó személyiség vagyok, ő pedig zárkózott és sérülékeny? Azt mondta, ne jöjjek még egyszer azzal a hülyeséggel, hogy a szeretet ellentéte a félelem. Mert hiszen azt az embert is szeretheted, akit féltesz. Ahogy nem élhetünk mások helyett, ahogyan nem adhatunk át tapasztalatot másoknak, csak lehetőséget biztosíthatunk a számukra, hogy ők is megéljék. Ugyanígy a féltés is felesleges. A féltés a párkapcsolatban önmagunkról szól, nem a másikat féltjük, hanem attól szorongunk, hogy mi magunk egyedül maradunk. A szülő és gyermek közti féltés másfajta jellegű, ám azt még nem éltem meg. Ez persze lehet az én defektem is: nem vagyok képes arra, hogy féltsek más valakit. Virág azt mondta, hogy én rettegek attól, hogy megéljem a félelmeimet. Tehát félnék a félelemtől? Érdekes.
Arra törekszem, hogy a bennem élő gyermeki kíváncsiságot megőrizzem. Törekszem arra, hogy semmilyen új dologtól ne essek pánikba. Minden érdekel és izgalommal tölt el. Ha netalán megtapasztalom, hogy valami veszélyezteti a testi vagy szellemi épségemet, akkor legközelebb óvatosabb leszek, akkor már megengedem magamnak azt, hogy hátráljak. De az sem a félelemből fakad, hanem a tapasztalatból. A félelem lehet biológiai reakció is, mikor adrenalin termelődik benned, és minden érzéked a környezetet pásztázza a veszély miatt. De így élni folyamatosan nem lehet. Ahogy én láttam, számára az út nagy része önmarcangolásról szólt. Folyamatosan azokat a dolgokat pörgette a fejében, hogy mi az, ami miatt ő gyengébb és értéktelenebb, mint a többi ember. Ezt nap mint nap megvitattuk, én minden alkalommal elmondtam neki, hogy pontosan úgy vagy jó, ahogy vagy. Nincs szükség helyetted másra. Legyél az aki vagy, és ne félj önmagad lenni! Ezt ő úgy értelmezte, hogy akkor nyugodtan szoronghat tovább a belső harcaival együtt, hiszen ez hozzá tartozik. A szorongás senkihez sem tartozik, attól meg lehet szabadulni. Ez az út nem volt elég arra, hogy ezt a leckét megtanulja. Mély vízbe dobták, ahol ő nem tanult meg úszni, de kapálózni igen. Úgy is felszínen lehet maradni, de sokkal kimerítőbb. Talán sikerült olyan tapasztalatokat szereznie, amik egyszer majd segítenek neki abban, hogy megtalálja a belső béke útját. De tudom jól, hogy ő ezt hülyeségnek tartja. Ő nem keres semmi ilyesmit. Nem baj. Én elfogadom azt is.

Az erősnek könnyebb


Nem könnyebb. Ha felelősséget érez a gyengébb társa felé, akkor az erősebb is ugyanúgy küzd. Folyamatosan keresi azt, hogy miként teheti könnyebbé a másik útját. Az erősebb ilyenkor olyan, mint egy jó (spirituális, munkahelyi, vagy bármilyen) vezető. Azt kutatja, miként támogathatná a másikat, hogyan adhatna át neki olyan tudást, ami könnyebbé teszi a másik helyzetét.
Nem voltam mindig én az erősebb. Sem az életemben, sem pedig az út során. Emlékszem, tizenkét éves koromban bátyámmal együtt indultunk útnak, hogy bejárjuk a város melletti rétet, hogy felkutassuk az ott rejlő kihalt katonai létesítmény kincseit. Nyár volt és szárazság. Már az odavezető úton úgy éreztem, nem vagyok rá képes. Nyavalyogtam és minden bajom volt, a magas fűben szénanáthával küszködtem. Ott megfogadtam, hogy soha többé nem fogok ilyen túrára indulni.
Ha már voltál beosztott és vezető is, akkor tudod igazán, hogy ezeket a szerepeket hogyan lehet a legkönnyebben megélni. Ha azonban mindig magadat érezted a rosszabbnak, akkor a feletted állót hibáztatod a saját gyengeséged miatt. Így válhatsz a másik szemében beképzelt, egoistává, aki a magas lóról dirigál. Ha jól csinálod, akkor viszont az erősebb és a gyengébb is tudja, hogy ők ketten egyenlőek. A szerepek folyton cserélődnek. Így hát egyikünk sem értékesebb a másiknál!
A Camino-t járva is voltak olyan szakaszok, mikor fáradtabb voltam Virágnál. Néha eltanultam tőle a hisztit, és megpróbáltam az ő eszközével kiadni a feszültséget. Látszólag valódi ok nélkül szidtam és kritizáltam a környezetemet. Néha olyan jó másokat hibáztatni a saját gyengeségünk miatt. Nem lehet könnyű megtanulni azt, hogy felvállaljuk a nehézséget, és megküzdjünk vele, szemtől szemben.

A bolond útja

A bolond én vagyok, ahogy korábban kifejtettem. Udvari bolond, a pakliban nem a szív király, hanem a joker. Szeretetéhségemről és az amiatt kialakult személyiségemről korábbi blogbejegyzésekben már értekeztem. Az a célom, hogy minél több ember elfogadjon és szeressen. Számomra ennek az az egyetlen eszköze, ha én magam is szeretem és elfogadom őket. Ha valaki gonosz is velem, ha ellenem tesz, végiggondolom: vajon mi volt az indítéka? Mi fáj neki, milyen űr és hiány van benne amiért ezt kellett tennie? Hogy velem, vagy mással, az valójában részletkérdés. Mert a vizsgált személy viselkedését nem én okoztam, hanem ő maga, ott bent. Szorongva, és félve, a saját tapasztalatai által irányítva. Ezért alakítottam ki a szeretetet, mint életstratégiát. A dualitás homályán átlátva már nem számít az, hogy ki és mi jó vagy rossz. Én mindenkit szeretek, ezért vagyok a szív király. Szeretet koldusaként azonban kaméleonná váltam. Bármilyen helyzetbe kerülök, felveszem azt a viselkedésformát, ami a túléléshez kell. Bármilyen emberrel találkozom, úgy viszonyulok hozzá, hogy a lehető leghatékonyabban együtt tudjunk működni. Erre törekszem, kicsit ilyen vagyok, és ebben akarok még jobb lenni. Ezért vagyok én a Joker. Minden kártyalaphoz illeni szeretnék. Ha a kirakós egy darabja lennék, akkor gyurmából lennének a fülecskéim, és minden darabhoz egyformán passzolnék. Ezért sem tudom értelmezni azt a kétségbeesett kérdést, hogy bárki más jó lehet-e mellém? Hogy mi tényleg összeillünk-e? Hát persze hogy összeillünk. Mint két kicsi legó.
A párom folyamatos önértékelési krízisei miatt akkor is nehéz volt az út, amikor csendben, és nyugalomban sétáltunk. Ő akkor is tépelődött odabent, én pedig azon rágódtam, vajon miként segíthetnék neki? Mit kellene máshogy tennem, hogy neki könnyebb legyen? Ezt én nem önmarcangolásként éltem meg, hiszen tudtam, hogy én jó vagyok úgy, ahogy vagyok. Viszont folyamatosan az álarcaim és az eszközeim között kutattam, hogy miként nyugtassam meg őt, mi lehet az, amitől végre felvidul és elhagyja a szenvedéseit.
Korábban többször megéltem már azt, hogy egy fát megölelni nagyszerű dolog. Valójában egy fém oszlopot is ölelgethetsz, a hatás majdnem ugyanaz. Ha a szereteted adod, akkor azt vissza is kapod tőle. Ha a fát ölelve szeretet nyílik a szívedben, akkor az a tiéd is lesz. Így leszel újra tágas és befogadó. Ha a fa helyett egy másik ember van az ölelés túloldalán, akkor ez még fokozottabban működhet. Ő is szeret, és a kettőtök által keltett szeretet-örvény még hatalmasabbá válhat. De mit csinálsz egy olyan emberrel, aki nem hagyja, hogy megöleld? Úgy gondolja, hogy szeretni sem képes, senkit. Ha önmagad nem szeretheted, miképpen szerethetsz bárki mást? Ezt harsogja minden öntudatra nevelő írás. Ez a számára csak újabb táptalaj az önmarcangoláshoz. Ha nem szeretem magam, akkor rosszabb vagyok a többinél. Még egy ok arra, hogy utáljam magam. Ez a 21-es csapdája.
Ha én vagyok az a kirakós darab, aki bárkihez tud illeni, akkor ő az, aki senkihez sem akar. Ezért volt nagyon nagy feladat számomra az út. Nagyon nehéz összeilleni egy olyan darabkával, aki ellenkezik és erőszaknak él meg minden újdonságot.
Bolond leszek továbbra is. Lehet hogy sírva vigad a magyar, én csatlakozom ahhoz is. Nem véletlenül a Kispál és a Borz játssza a kedvenc zenéimet: kicsit savanyú, de ha a miénk, akkor nem kell ennél édesebb. Továbbra is fittyet hányok a gondra, no persze nem felelőtlenül. Megküzdve velük, de kinevetve a félelmet. Maradok szív király is. Néha, két bolondozás közt leszek a központ, a megbízható, bölcs uralkodó, aki teret ad a boldogságnak de nem riad meg egy kis tréfától sem.

Kommersz Camino

Ebben az utolsó fejezetben az út negatív oldaláról szeretnék beszélni. Ha hallottál már valaha a dualitásról, akkor tudod, hogy valójában nincs negatív vagy pozitív, csak egyetlen létező van, ez pedig nem a jó vagy a rossz, hanem a szükséges.
Egy nő mellett, aki minden érzelmét élénken megéli, az út megtanított arra, hogy nem baj az, ha őszintén kimutatjuk a bennünk dúló érzelmeket. Így lehetnek jó és rossz érzéseink, amiket nem baj ha kifejezésre juttatunk. Pár napja olvastam egy érdekes cikket az új világtudat blogon, aminek a mondanivalója megfogott.
Nem vagyok híve semmilyen pozitív gondolkodásmódnak, mivel nem hiszek a negatív gondolkodásban sem. Mindkét filozófia azon alapul, hogy valaki figyelmen kívül hagyja a valóság egyes részeit és elnyomja a saját érzelmeit. Mindkét filozófia szem elől téveszti azt a tényt, hogy az életben nem minden pozitív vagy negatív, hanem a kettő kombinációja, és ezt fel kell ismerni és szembe kell vele nézni.
/ Osho /
Így hát én sem vagyok rest a sok értékes élmény mellett megosztani veletek azt, hogy szerintem mi az ami már nem annyira jóleső tapasztalat. Mi az, amit a nagy spirituális útból kihagyhattak volna a tervezők. Természetesen ez az út is olyan volt, amilyennek lennie kellett. Így ha ezt nem éltük volna meg, akkor bizonnyal most szegényebbek lennénk.

A képen látható fiatalok a "játék kaminósok".  Ők feltűnnek az út utolsó 100 kilométerén. Mert ekkora távra már megkapják az elismerő oklevelet. Viszont elfoglalják a szállásokat, hajnalig buliznak és nem hagyják pihenni az igazi vándorokat. Nekünk szerencsénk volt, mert kevésbé forgalmas időszakot sikerült elcsípnünk. De hallottunk már olyanról, hogy több falut is tovább kellett menniük más, magyar vándoroknak, mert már minden szállás megtelt a játékosokkal. Kikerülni őket nem igazán lehet, de felismerni viszonylag egyszerű. Ismertető jeleik:
  1. Frissen borotvált arc, láb, rendezett frizura
  2. Minden cucc vadonatúj (túrabot, cipő, póló), szép színes, gyűrődésmentes
  3. A bőrük színe homogén. Nincsenek a napsütés miatt sötétebb-világosabb foltok.
  4. Járásuk laza és dinamikus.
  5. Nagyobb csapatban járnak, hogy jobb legyen a buli.

Nézd meg ezt a képet, ami egy műszálas, egyszerű, ám márkázott zsákot ábrázol. Na ezen akadtam ki a legjobban. Eme alkotás fejezi ki legjobban az El Camino kommersz, elüzletiesedett jellegét. Pont úgy, ahogyan a klasszikus All Stars Converse fűzős sportcipő vált egyfajta jelképpé. Jól néz ki, de eljárt felette az idő. A szóban forgó lábbelinek pár hét alatt elkopik a talpa, pedig a tervező eredetileg sportra készítette. Mára divattermékké degradálták a haszonlesők. Azért az El Camino mögött még mindig van értékes tartalom. Ez egy mód lehet arra is, hogy a homályban tartott, divat-tömegeket egy kicsit a megvilágosodás felé hajtsa.
Az út mentén, a városokban és falvakban is rengeteg helyen árulnak néhol kézzel készült, de a legtöbb helyen sorozatgyártó szalagon előállított műanyag ereklyéket. Az egy dolog, hogy a Camino jelképe a kagyló, azt ingyen adja a tenger, természetes anyagból készült. Még én is vásároltam magamnak az út elején, hogy feldíszítsem a táskámat. De minden más a fogyasztói társadalom mintájára készült. A szomorú csak az, hogy ha ekkora a kínálat, akkor bizony kereslet is lesz rá.
***

Összesen három cikk készült a témában, ezeket itt érheted el:
Ha kíváncsi vagy az úton készült képekre, azokat az alábbi Google Fényképalbumokban érheted el:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mátyás Király Vadaskert és a magán erdők önzése

Locus túratérkép kezdőknek és profiknak

Bicaj vagy e-bike?