Bicaj vagy e-bike?

Idestova 20 éve bringázok és ami ezzel nekem mindig együtt járt: szervizelem és javítom a járgányt. Ebből 19 év, sima "analóg" tekerés, jelenleg még nincs is egy éve hogy megépítettem az elektromos bicajt. Így el tudom mesélni, hogy mi a különbség. Ez alapján rájöhet, hogy kinek mi való és egyáltalán.

Nem gáz e-bike-ot tekerni?

"a könyv a szem kiterjesztése… a ruha az emberi bőr kiterjesztése... az elektromos áramkör a központi idegrendszer kiterjesztése"
/ Marshall McLuhan - The Medium is the Massage: An Inventory of Effects /
Ezen gondolat mentén a sima bringa is kiterjesztés. A csalás már az első kőbalta kézbevételekor elkezdődött, még bőven a 18 század előtt, amikor már az első kerékpárt próbálgatta az úri közönség.

Úgy öt éve hallottam először ebikeról. Egy nálam sokkal tapasztaltabb, vén róka, a kerékpárbolt tulajdonos mesélt róla, hogy milyen beképzeltek ezek az újgazdag ebájkosok, mikor a Balatonról Veszprém felé felfelé tekerve elhúznak mellette. Sík terepen bezzeg újra lehagyja őket, mert az e-bike-ok mind le vannak szabályozva 25 km/h maximális sebességre. Szóval pénzen és technikán megvásárolni az előnyt az nem fer! És egyébként is milyen jogon hasonlítjuk össze az emberi erőt a gépivel? Na de arról szó se essék, hogy a Tour de France versenyzői évtizedekig doppingoltak, az emberi erőt meghazudtolva.

Ettől még lehet, hogy én is éreztem azt, hogy megcsalom azt a sok értékes emléket és rossz fát teszek a bicajozás szentélyén égő ős-fáklyára, ha lecserélem a drótszamarat valami másra. Hogy merészelünk egy jól bevált dolgot így megváltoztatni? Remélem a két kereket csak lábbal hajtók egyháza nem tűz majd az inkvizíció céltáblájára.

Kinek való az e-bike?

Annak, aki komoly edzés nélkül szeretne hatalmas távokat megtenni, úgy hogy annak sport értéke is legyen, és rengeteg örömöt okozzon!

Emlékszel még, mekkora élmény volt gyerekkorodban bicajra ülni? Miután megtanultál egyensúlyozni, órákat, napokat suhanni a házak közt, a parkban, az erdőben? Most bringázol? Nem? Visszaidéznéd a régi szép emlékeket? Na most egy e-bike-ra ülni pont olyan élmény, mint annó a simára. Szerintem.

Mennyibe kerül egy e-bike?

Ha hivatalos forrásból, újonnan vásárolnál egy olyan gépet, amivel nem csak városban szaladgálnál, akkor egymillió forint alatt ne gondolkozz.

A szegények számára van megoldás?

Ez is egy nagy befektetés, de 250.000 Ft körül hozzájuthatsz egy e-bike átalakító készlethez, amivel a saját "analóg" bicajodból e-bike lesz.

Az állami e-bike támogatást igénybe vehetem?

Csak EU szabvány, bolti kerékpárra veheted igénybe a támogatást. És annak is a jelenlegi mértéke maximum 150.000 Ft. De mivel egy misi alatt nem éri meg e-bike-ot venni, ezért ahhoz képest a támogatás mértéke elhanyagolható. Úgyhogy szerintem nem éri meg ezzel a pályázattal foglalkozni. Politikai kampány az egész, reklám van, valódi támogatás nincs. Általánosan a kerékpár árakat és persze az e-bike árakat kívánják ezzel feljebb verni, az egyre nagyobb érdeklődés malmára hajtva a vizet. Összességében pedig az elektromos közlekedés felé terelve mindenki elméjét. Megoszlanak a vélemények arról, hogy olcsóbb és környezetkímélőbb-e az elektromos közlekedés. Minden esetre a fenntartható fenntarthatatlan fejlődéshez valami más irányba kell fordulni, ahol még lehet kínálatot és keresletet teremteni. Ugye?

Kinek éri meg átalakító szettet beszereznie?

Annak, aki ért is a bicaj szereléshez. Mert ha ebbe belekezdesz, folyamatos szervizigénye lesz a járgányodnak. De legalábbis hosszú folyamat lesz, mire mindent jól beállítasz.

Persze lehet, hogy csak én vagyok ilyen szerelés mániás, aki állandóan a halkabb és hatékonyabb üzemmódra törekszik. Ehhez kell egy ezermester szemlélet. De az, aki képes akár nyikorgó lánccal, kerregő váltóval évekig hajtani egy rozsda halmazt, azt az e-bike karbantartása sem fogja érdekelni. Neki úgyis mindegy.

Akkor vegyek egyet, vagy inkább építsek?

Ha gondtalanul szeretnél több ezer km-t tekerni, akkor vásárolj kész e-bike-ot. Az úgy össze van rakva, hogy az életben nem lesz vele gondod. Ha viszont nincs ennyi tőkéd, akkor építened kell, vagy megbíznod valakit, hogy építsen helyetted. Na az már nem olyan egyszerű küldetés. (Rám ne nézz, én biztos nem.)

A Neuzer egész olcsó elektromos kétkerekűeket kínál, de ezek elég gyengék. Városi közlekedésben, sík terepen lehet benne valami. De komolyabb túrára szerintem nem alkalmasak. A Rock Machine gépei már egész pofásak. De a legtöbb EU komfort e-bike csak 36 V-os, ami nem olyan erős. Bár ha van esélyünk Bosch motoros gépet választani, abban biztos hogy lesz elég paci. Azt is figyelni kell, mekkora nyomatékot képes produkálni a rendszer összességében.

Mennyi idő egy ilyen átalakítás?

Ha analóg kerékpár szerelésben jártas vagy, akkor az első átalakításod akár 12 óra is lehet. A második már csak mondjuk 8 óra. De ez sokkal nem fog lejjebb menni. Minden bringa és helyzet egy kicsit más. Alkalmazkodni kell.

Na és persze ehhez jön az első építés utáni sok apró utánállítás, finomhangolás.

Sok videó kering a neten, ahol ezeket az átalakító szetteket reklámozzák, vagy tesztelik. Ott nagyon jól hangzik hogy akár 45 perc alatt átalakíthatod a cangádat elektromossá. A valóság azért egy kicsit más.

Ha egy oktató videón be szeretném mutatni, hogy miből mi lesz, egy kész és beállított rendszer szétszedése után, lehet hogy nekem is menne az újra összeszerelés 60 perc alatt. De ezt sajnos nem fogjuk lemérni! :D

Honnan vásároljak átalakító szettet?

Létezik az első kerékagy helyére szerelhető hub-motor, valamint a hátsó kerékagyba szerelhető verzió is. Az okosok szerint azonban sokkal hatékonyabb a középrészbe szerelhető rendszer. Itt most erről fogok szólni, hiszen én magam is ebbe az irányba indultam.

Jelenleg két rendszer terjedt el az építők körében. A BAFANG és TSDZ. Bafang motorokat magyarországi márkaképviseletnél, a flybike.hu-nál lehet vásárolni és/vagy megbízni őket az átalakítással. Ha gyorsan és egyszerűen szeretnél átalakított bringát, akkor ne is tétovázz tovább, fél misi körül össze is jön majd a produkció. Ugyanis egy ilyen márkaképviselet megkéri az árát az elérhetőségnek és a megbízhatóságnak.

Picit tovább kutatva eljutunk a pswpower.com weboldalra, ahol azonban már sokkal barátibb árak találnak minket. Itt TSDZ és Bafang rendszert is lehet vásárolni. Németországban lévő raktárból szolgálják ki az EU-n belüli vásárlókat, amúgy Kínából érkező áruval. Így nem csak a szállítási idő és a költség is hatékonyabb, de még a garancia érvényesítés esetén sem kell olyan messzire menni.

TSDZ vagy Bafang? Mi a különbség?

Magam TSDZ2 rendszert szereltem be, immár két kerékpárba is. A Bafanggal gyakorlati tapasztalatom nincs, viszont sokat kutattam a különbségekkel kapcsolatban. A Bafang összességében minőségibb hatást kelt, az anyaghasználat, az alkatrészek, kábelek, csatlakozók első látásra is prémium érzést keltenek. A villanymotor erősebb valamivel, ezért inkább azoknak javasolják akik terepen szeretnének vele sokat menni. A TSDZ azonban azzal az előnnyel bír, hogy a rásegítés mértékét nyomatékszenzorral érzékeli. Tehát a tekerésnél a pedálban lévő szenzorral a befektetett izommunkát érzékeli, és az alapján adja alád még a villanyerőt. A Bafang a hajtókar fordulatszámát méri. A tekerés sebességéből (és a jelenlegi haladási sebességből) is lehet következtetni arra, hogy éppen most mekkora rásegítésre van szükség, de ez más. A nyomatékszenzoros megoldás sokkal természetesebb hatást kelt. Mintha valóban te tekernél, csak mondjuk mintha a lábad lenne erősebb, cyborg üzemmód aktív!

Mind a két rendszerhez létezik nem gyári, nyílt forráskódú szoftver. Ezzel a fedélzeti számítógép (kilométeróra és kijelző) képességeit fel lehet tuningolni. Ehhez beszereztem a szükséges adatkábeleket, de végül letettem szoftver cseréről, így is volt elég kihívás az egész folyamatban, úgy döntöttem, jobb ha nem tetézem.

Mit enged az EU és a magyar jogszabály?

Elméletileg e-bike-nak az a kerékpár számít, aminek a teljesítménye a 250 W-ot nem haladja meg, és csak pedelec (azaz pedálosan érzékelve rásegítő) hajtással rendelkezhet, gázkar nélkül, úgy ha a rásegítés 25 km/h eléréséig aktív. Ezen felül már segédmotoros kerékpárnak minősül a szerkezet és biztosítást kell rá kötni, valamint a KRESZ szabályok is máshogy vonatkoznak a gépre.

A Bafang rendszerekből a legerősebb 48 V-os motor teljesíménye 1000 W, a TSDZ2 rendszerből pedig a 750 W. Ezzel alapból túllépjük az e-bike keretet, ráadásul a TSDZ2-höz gázkart is adnak, ami aztán non plusz ultra hab a torta tetején. A sebesség korlát pedig mind a kettőben szoftveresen a fedélzeti számítógépen (kilométerórán) ki/be kapcsolható.

Mire jó a gázkar? Akkor már tekerni sem kell?

Létezik olyan elektromos motor, kerékpárnak kinéző rendszer, ami gombnyomásra kikapja alólad a gépet, mert a hátsó kerékben lévő erő már csak ilyen. De a TSDZ és a Bafang sem képes erre. Az emelkedőkön ugyanúgy tekerned kell, ha haladni szeretnél. Mondjuk, ha a legkönnyebb sebességre kapcsolsz, akkor egy aszfalt úton felvisz az emelkedőn akár tekerés nélkül is. Kérdés, hogy vagy-e elég türelmed, míg ez végbe megy. Összességében azt tapasztalom, hogy a rásegítéssel megkétszereződött az erőm. A lendületem és a sebességem is megkétszereződött. Úgyhogy az emelkedőn is tekerek, mert örömmel tölt el, hogy a befektetett energiám hatására szó szerint repülök felfelé. Nem fogok leszedált zombiként a gombon ülni, ha ennél sokkal nagyobb móka is van!

Mikor jó a gázkar? Akkor, hogyha sík terepen már tényleg nagyon sokat tekertél, és egy kicsit kiállnál a pedálból, felemelnéd a hátsód. De jó lenne ha "pihenés" közben sem veszítenéd el a lendületet. Lejtőn lefelé! Nyolc sebességes bringát átalakítva a legnagyobb fokozatban sem tudom olyan gyorsan tekerni a pedált, hogy a lejtőn mindent kihozzak a motorból. A gázkarral még ennél is nagyobb sebességre van lehetőség 50-60 km/h simán kijön a gépből lejtőn. Analóg bringával is el lehet érni, biztos már volt ilyen tapasztalatotok mondjuk a Megye-hegyen, Balatonalmádi felé gurulva. Nos ez a sebesség már kis dombon lefelé is könnyen adva van. Persze ez veszélyes! Mindenki maga érezze és tudja a határait! És használjatok sisakot és láthatósági dolgokat (lámpát, prizmát, mellényt)!

Mit adott és mit vett el az e-bike?

Vajon kevesebbre tartom innentől fogva az analóg bringákat? Nem. Valójában ugyanúgy, vagy talán még jobban értékelem őket. A két e-bike mellett felújítottam egy sima bicajt magamnak. Nagyon szeretek vele boltba járni. Tényleg jó érzés tudni, hogy a saját érőmből haladok. Megtapasztalni annak minden előnyét és az e-bike-al kapcsolatos különbségeket.

Őszintén szólva annak is nagyon örülnék, ha természetes anyagokból, elektronika nélkül olyan könnyű és hatékony bringát lehetne alkotni, ami ugyanolyan élvezeti faktorral szállít, mint egy e-bike. Vannak erre kísérletek, karbon vázas járgányok, speciális fémötvözetű szerkezetek. Ezzel viszont az a gond, hogy alapból bitang drágák (több millió pénz) és ha valami gond adódna velük, az alkatrész és a szervizelés sem egyszerű.

Néhány éve költöztem el a megyeszékhelyről, Veszprémből egy kisvárosba, Herendre. Sajnos erre felé nem igazán vannak kerékpárutak. Ha csak egy barátot szeretnék meglátogatni Veszprémben és utána hazajönni, az 40 km. Mindezt úgy, hogy egy elég nagy szakaszt földes úton kell megtenni, ahol igazán nagy munka a tekerés. Egy kis eső után pedig szinte lehetetlen. Ez a szitu e-bike korszakot követve sokkal egyszerűbb. Tekerni kell, de szenvedni azt nem. Na persze sáros úton így is figyelni kell, a két kerék az már csak ilyen.

A fogyni vágyóknak is ajánlom! A szívritmusnak van egy úgynevezett "zsírégető zónája", ami a maximáis pulzusszám 60-70%-a. Az ebike-on folyamatosan mozogsz, de egyáltalán nem nevezném kardio-intenzív tevékenységnek.

Volt komoly probléma a géppel?

Volt egy kellemetlen eset, mikor a motorban elszállt a hall szenzor. Na persze az elején nem tudtam, hogy mi a gond. Egyik nap túrára indultam, amikor hiába tekertem, nem segített rá a motor. Mondanom sem kell, hogy mennyire elszállt az agyam. Ennyi pénzt befektettem és ez a hála? Az egész kuka? Igazán dühös voltam, még a kutyával is üvöltöztem. Na de aztán lehiggadtam. Végiggondoltam a dolgokat. A tünetről egy rövid videót készítettem. A helyzet az, hogy a probléma fellépése előtt már hozzányúltam a motorhoz. Egy angol közmondás szerint "ami nem romlott el, azt nem kell megszerelni". Sajnos azonban vagyok olyan beképzelt néha, hogy azt gondolom, a mérnökök által fáradtságos munkával megtervezett technikánál én jobbat tudok. De az tény, hogy a TSDZ2 motorba alapból beleterveztek egy (írd és mondd!) műanyag fogaskereket. Tervezett elavulás, vagy valódi funkció? A lényeg, hogy a hiba felfedezése, a pontos diagnosztizálás, az alkatrészek rendelése és tesztelése miatt egy hónapig nem volt használható a járgány. De a végén egy (nagyobb) zsák krumpli árából sikerült megjavítani. Sok idő is elment a kísérletezésre és próbálgatásra, rengeteg idegsejtem átrendeződött az idegeskedés és a folytonos kudarc miatt. De elmondhatom, hogy elég jól megértettem, hogy miként működnek a szénkefe nélküli elektromos motorok. Igazán nagy tapasztalat volt.

A kedvesemnek épített másik TSDZ2 rendszerű bicajjal nem volt semmi gond. Azt gyárilag úgy hagytam, ahogy a postás hozta. Gond nélkül működik. De a műanyagot egyszer majd abban is kicserélem bronz fogaskerékre.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Spam botok miatt a hozzászólás funkciót kikapcsoltuk. Keresd meg a cikket facebook-on és írj oda! ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Locus túratérkép kezdőknek és profiknak 2022

OsmAnd túratérkép egyszerűen

Mátyás Király Vadaskert és a magán erdők önzése