Sose indulj egyedül

Visszatértem. Gyereksereg vesz körbe, csivitelnek, társasjátékoznak és a másik sarokba elektromos gitárral jammelnek. Néhány perc szabaidőm van, hogy megkezdjem ezt a visszatekintést. Másodszor indultam neki, 2017 után idén 2019 nyarán újra megjártam az utam, az El Camino Frances vonalán. Sok sok különbséggel és hasonlósággal, de mindenképpen rengeteg élménnyel. Percnyi időre szembe jövő ismerősök kérdik, hogy: na, milyen volt? Komplex. Ezt nem lehet egy szóval kifejezni. Sem két mondattal. Na de jól érezted magad? Igen. Néha. Néha meg piszok nehéz volt. De megérte elmenni? Ha megváltoztathatnád a múltat, újra nekiindulnál? Az út végén azt mondtam erre, hogy nem indulnék. De ha nem tenném, akkor nem tudnám hogy a végén mégsem indulnék el. Ez a 22-es csapdája. Nincs jó válasz erre. Megtettem. Értékes, súlyos tapasztalat-köteggé vált, az idegrendszerem része lett minden másodperc, amit az úton töltöttem. Most pedig, hogy már egy hónapja itthon vagyok, lassan elfog a nosztalgia. Minden nehézséggel együtt szívesen útra indulnék. Talán nem most. De a jövőben mindenképpen. Előzetes terveim szerint két év múlva, 2021 nyarán újra El Camino. A barátaim csatlakozhatnak hozzám, hiszen az egy teljesen másféle: csoportos túra lesz.

Két éve az utitársamhoz viszonyítottam az élményemet. Neki milyen nehéz. Ha ő nem szenvedne, nekem aztán semmi bajom nem lenne. Ki akartam deríteni, hogy ez tényleg így van-e. Kiderült. Persze hogy nem. De a saját bőrömön kellett megtapasztalnom. Végül úgy éltem meg: ez mégis csak jó üzlet. Valójában az időm fele nagyszerű volt, csak a másik fele volt szenvedés. Szenvedély. Ezt csak így lehet csinálni. Mikor minden nap hulla fáradtan érkezel meg. A napközben megejtett beszélgetések percről percre levegőhöz juttatnak, feltöltenek. Tudod hogy az ébredés után megint fegyvert ragadsz: bakancsot és túrabotot. De a végén megint halálra fáradsz. Csak ez tart életben. Az első napokban fáj a lábad. Mindenkinek máshol, testalkattól függően. Nekem a talpam: napi harmincas átlaggal úgy érzem mintha a hentes verné klopfolóval a talpamat minden lépsénél. A láb fájdalmai egy-két hét után elmúlnak. A tested alkalmazkodik. De mindig van más. A szüntelen harchoz nem lehet hozzászokni. Ez egy lelkiállapot. Mintha egy lélekvesztőn sodródnál az óceán közepén, egyetlen evezővel. Folyamatosan küzdesz, megismered a hullámokat, de a harchoz nem lehet hozzászokni: mindig ébren kell lenni, egymás után jönnek az kihvások. Menni kell. Még ma is, még több mint húsz kilómétert. És még hetekig minden nap, még több száz kilómétert. Sosem lesz vége. Ezt gondolod minden nap. Aztán egyszer mégis.

Természet és technika. Elválaszthatalan egymástól mint a kő és a levegő. Folyamatosan kutatok. Nemrég éppen azt találtam, miszerint egyes eltitkolt tanok azt mondják, a WiFi káros, ahogy az 5G is káros. (Sokkal enyhébb élettani hatású módszerrel is kialakíthattuk volna a tömegkommunikációt, de ez már csak így alakult. Most már sok cégnek rengeteg pénze kötődik hozzá, nagyot buknának, ha egészséges alternatívák felé vennék az irányt. Hasonlóan a globális felmelegedés témájához, sokak szerint urbán legenda. Hiába a sok kutatás.)
Amiért felhoztam ezt a témát: gépek és kütyük közt nőttem fel, az életemet csak nehezen képzelném el nélkülük. A Camino előtt egy új kísérletbe kezdtem bele: vblogot indítok. Mobillal videóztam, belebámultam a kamerába és megmondtam amit gondoltam. Minden nap töltöttem fel az anyagot a YouTube-ra. Kerestem szélessávú a WFi-t minden nap. Kipróbáltam az Android-os videóvágó programokat, A FilmoraGO és a Vlogit gazdag eszköztárat adott, de késett vele a hang. A hatodik nap után PowerDirector szoftverrel már minden sikerült, onnan már csak a tartalomra kellett koncentrálni. Na de mi a tartalom?

Ez az egész digitális túrázás a létezésem egyik központi problémájához kapcsolódik, rájönni arra, hogy van-e élet a gépek nélkül? Kell-e hogy gépek nélkül éljünk? Az összes használati tárgy, minden eszköz az ember végtagjainak meghosszabbítása / Marshall McLuhan - The Extensions of Man (1964) /. A szellemi gépek (szoftverek) pedig az ember elméjének segédeszközei. Tehát ez mind csak ruha, mankó, segítség, eszköz. Miért is lenne baj ha ezekkel élünk? Bárki megkérdőjelezné azt, hogy az utcára cipőbe lépjünk ki? Az is egy találmányunk, egy mindennapi eszköz. A gond nem is itt kezdődik. Hanem ott, ha valami öncélú. A színházban is azt tanultam, hogy a játékod lehet kreatív és humoros, a beszédedben lehet akár káromkodás is. Jó helyen, jól időzítve aláhúzza a mondanivalódat. Minden más esetben öncélú és felesleges, gőgös, egótermék. Tehát a technika is akkor jó, ha nem öncélú. Ha nem azért bámulod a kijelzőt, hogy kijelzőt bámulhass. Ha nem azért videózod a túrádat, mert amúgy technikafüggő vagy, és egy percig sem tudsz csendben sétálni, a nélkül hogy a kütyüdet vakarászd, vagy azon gondolkozz hogy mikor fogod legközelebb elővenni. Az út során sikerült két napra némasági fogadalmat tennem. Egy napra digitális diétát. Ezek talán közelebb vittek a megoldáshoz. Nagyon fontos megélés volt. A nagy kérdésre a választ azonban még így sem tudom. De talán nem is a megoldás a lényeg, hanem az út ahogy azt keresem.

Miért kell olyan messze menni? Nem kell. Spanyolország jó messze van. Márciusban néhány barátommal, ismerősömmel (8 pasi, 35-től 55-ig) elkezdtük a kéktúrát. írottkőtől Kőszegig egész szép a táj. Utána viszont dögunalom. Most szeptemberben folytattuk az utat, eljutottunk Sümegig. Ez az út sem tetszett igazán. Voltak nagyon szép részek, de nem mondható változatosnak. Sokszor monoton. A Camino-t másodszor megjárva úgy gondoltam jogom van hisztizni: miért rohantok állandóan? Lehet hogy csoportban lenni szórakoztatóbb, de vajon megéri-e mindez azt a kellemetlenséget, hogy nem a saját ritmusodban haladsz, hanem mások után kell loholni. Persze várattam magam, sokszor már csak azért sem rohantam. De az is kellemetlen, ha ők meg miattam nem tudnak menni. Ezért fontos a sporttársak körültekintő kiválasztása. A csapatom minden tagja nagyon jó fej, szeretek velük lógni, de ha a hisztim így halad tovább, nem tudom menni fog-e a közös túrázás. Nem csak én voltam a lassabb tempó híve, nagyjából feleződött a csapat a sebesség tekintetében. Biztos lesz valami megoldás.

Kipróbáltam a vblogolást, a technika újabb ördögével néztem a farkasszemet. Jövő nyárra is tervezek egy egy hetes elvonulást, ahol hasonló zarándoklatra indulnék, de nem olyan messzire. Magyarországon, vagy mondjuk Erdélyben. Mobilon videót vágni már egész jól tudok, de mozgás közben videót rögzíteni mobillal nem igazán lehet. Ahhoz legközelebb már egy céleszközt vinnék, egy rendes akciókamerát, A XIAOMI YI 4K mondjuk már megfelelő lenne, jobb látószöget biztosítva és elektronikus klépstabilizátort, hogy ne csak éles legyen a kép, de lépés közben se remegjen.* A kérdés megint az csak, hogy MINEK? Tényleg ezt akarom csinálni? Megint az anyag felé fordítom a figyelmem a szellemi helyett? Tényleg erről van szó? Vagy mégis az igaz utat járom, amin keresztül egyensúlyt találhatok az anyag és a szellem között?
FRISSÍTÉS: Kipróbáltam egy két dolgot, maradok a mobilnál (XIAOMI A2 Lite; Open Camera, 4K H.265), de hozzá kapcsolható gimballal (képstabilizátorral) kiegészítve (DJI Osmo Mobile 3).

Az úton sok értékes emberrel találkoztam, akik mély nyomot hagytak bennem. A vblogban is beszélgettem velük, sok közös élményünk volt, és még több mély beszélgetés, amit kamerára nem is vettem fel, nem is tudtam volna. Pedig attól lenne igazán hű a kitűzéseihez a tudatosnap blog, ha ezt a mélységet is meg tudná mutatni. Valahol ez a célom. De miért kell megmutatni? Nem bőven elég ha én élem meg? Mindenki más megtalálhatja a mélységeit, nem kell hozzá egy harmadik ember, aki egy videón mutogatja magát! De tudom azt is, hogy vannak más tartalomgyártók, akik olyat mondanak, ami engem érdekel és leköt (Pál Feri atya, Almási Kitti, Böjte CsabaWMN és még sokan mások). És lehet hogy ők a példaképeim és én is szeretnék hasonulni hozzájuk. Keresem ennek az egésznek az értelmét. A fontos hogy teszem. Lehet hogy addig jó, amíg nem bízom el magam, és a kérdés folyamatosan böködi az oldalam: Jól csinálom? Tényleg ezt kell tennem?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mátyás Király Vadaskert és a magán erdők önzése

Locus túratérkép kezdőknek és profiknak

Bicaj vagy e-bike?