Belső és külső utazás a szabadság völgyében

Ennél elszántabb elszálltabb címet nem is találhattam volna. Nem egy konkrét esemény riportja lesz a mai. Igyekszem sorba venni, hogy a nem ismert utak nem megjárása, valamint más utak felfedezése miként hat ránk, milyen befolyással lehet az életünkre.

A legutóbbi videó szerda rovatban Alan Watts gondolataival találkoztunk. Unalomig ismert klisé, hogy "nem a cél a lényeg, hanem az út". Alan ezen is túllép, és alapvetően elveti az út fogalmát is, mert szerinte az út önmagában feltételezi a kiindulópontot és a célt is, ami már determinálja a hozzáállásunkat. Ha már van egy cél, akkor az a fülünkbe ültetett bogárként folyamatosan suttogja: gyerünk, menj tovább, amíg nem éred el a célt, addig nem lehetsz boldog. Az élet alapvető természete azonban nem a határidő és a hajsza, hanem a játék. Az élet játék, az élet tánc, a parketten nincs kitűzött célod, az egyetlen lényeg, hogy jól érezd magad. Legó építőkockákkal körülvéve sem határozott cél irányába haladsz, hanem kreatívan próbálkozol, ízlelgeted a különböző érdekes formák és lehetőségek által önmagad élményeit.

Szóval a legújabb megállapításunk szerint: nem a cél a lényeg, és nem is az út. Korábban mégis az út metaforáját próbáltam időről időre megélni. Mindig is szerettem vonatozni, buszozni. Megnyugvással tölt el a gondolat, hogy haladok valamerre. Stagnálni nem jó, megállni veszélyes, aki nem képes a változásra, az meghal. Ha nem vagy képes változni, akkor halott vagy! Oké, de akkor hogy jön ide mondjuk a meditáció gyakorlata? Hiszen akkor leülsz egy helyre, elcsitítod a gondolatokat és mozdulatlan vagy. Igen ám, de a meditáció nem jelent stagnálást, aktív lelki folyamat. Megnyugvást hoz és a rezgéseid megtisztulását. Fontos fogalom itt a rezgés, azaz a hullámzás. Mert az élet hullám természetű. A dualitás világában élünk, ahol minden a két végpont között mozog, a jó és a rossz, a hideg és a meleg, a yin és a yang között. Egyszer fent és egyszer lent. Dobog a szíved, lélegzel, pulzál az egész lényed, vibrálnak a csillagok és együtt mozogsz a széllel.

Ahogy elszántad magad arra, hogy a külső síkon megtedd a leghosszabb utazást, a maratont, ugyanúgy arra is elszántad magad, hogy belső utazásod során elérd a célt.

/ Sri Chinmoy: Külső futás és belső futás /

Amikor utazol, akkor is végpontok között mozogsz. Ha elindulsz kirándulni, hegyek és völgyek közt jársz, lent a pataknál, át a hídon és fel a magasba, a kilátók tetejére, hogy lent és fent is körülnézz. Azt mondod, hogy te fent szeretsz lenni? Van egy barátom, aki oda van a kilátókért, akkor teljes neki egy túra, ha legalább egy, de inkább több magaslatra is eljutott. Te is csak akkor vagy boldog, ha fent vagy? Na de a kilátóban sem maradsz örökké, gyönyörködsz a látványban, de egy idő után azt is megunod. Ahhoz hogy időről időre a csúcsra érj, néha lefelé is kell menni.

Tavaly tavasszal, a gépek világából kimentem a természetbe. Buszozás, vagy telekocsis utazások alkalmával, vagy más helyzetben, ha szóba elegyedtem egy ismerőssel, szívesen tettem fel a kérdést: mikor voltatok kint legutóbb a természetben? Megdöbbentő volt számomra, hogy a legtöbben az idejét sem tudták. Lehet, úgy felfogni, hogy macera, poros leszel és izzadt, és kinek van kedve szenvedni a kaptatókon fölfelé, szemernyi árnyék nélkül, mindezt minek, csak hogy elmondhassam, hogy voltam valamerre? Járhat a problémákon az agyad a caplatás közben is, kárhozhatod a sorsot, amiért ilyen rútul bánt veled. Nem elég a sok napi gond, még erre a hülye túrára is el kellett jönni! Ez mind ott van a pakliban, de ezeken túlteszed magad és felemeled a fejed. Megállsz egy fa árnyékában, veszel egy mély levegőt, sóhajtasz, látod ahogy a fák koronája egyszerre ring, valami titkos zene dallamára, a madarakkal együtt szállsz az égen, átéled hogy valami nagyobb dolog része vagy. A természetjárás számomra elsősorban egységélmény, ahol megélhetem hogy egy vagyok a természettel. Jó oké, máshol is meg lehet élni ezt, de odakint minden annyira szép, és ha te is ennek a része vagy, elfogadod és beismered, hogy te is pont így vagy tökéletes!

Mivel nem jártam még olyan sok helyen a világban, például az El-Camino is olyan dolog, amit szeretnék megtapasztalni egyszer (a tervem még ezen a nyáron megvalósult. itt írok az élményekről). Más miatt is vágyhat az ember külföldre, sok fiatal úgy gondolja, hogy odakint van a perspektíva. Elindulsz, elmész másfelé, hogy majd ott leld meg a szabadságot, hogy majd ott teljesedj ki. Így helyezzük magunkon kívülre a dolgot, így tesszük valami harmadik dologtól függővé önmagunk boldogságát. Valójában azonban nincs szükség külföldi éltere, vagy utazásra és túrára ahhoz, hogy boldogok legyünk. Egy út persze hozhat érdekes tapasztalatokat, élethelyzeteket, amik révén jobban megismerjük magunkat. De egy helyben ülve, belső munkával is elérhető mindaz, amivel a távoli hegyek és völgyek kecsegtetnek.

Nem a főnököm kihagyott telefonhívása vagyok.
Nem a több ezer olvasatlan levelem vagyok.
Nem a feladatlistám vagyok.
Nem a facebook profilom lájkjai vagyok.
És nem az ebédszünetem gyorskajája vagyok.
Én vagyok.
Én vagyok a levél, ami a vállamra hull.
Én vagyok a fű a talpam alatt,
a szél, ami a fák között fúj.
Én vagyok a kövek közt folyó víz,
az ujjaim közt pergő termőföld.
Én vagyok a döntés, amit én hozok meg.
Én vagyok a természet.

/ WWF: I am nature. And who are you? /

A cikk írása közben leltem egy blogbejegyzésre, ami más formában, de jól összegzi az utazásban rejlő lehetőségeket. Ha érdekel, olvasd el Gál Kati cikkét arról, hogy szerinte mi az a három tévhit az utazásról.

Összefoglalva: túrázni és utazni jó dolog, de nem kell ahhoz, hogy boldog legyél. Lehetsz kiegyensúlyozott és elégedett az életeddel, akkor is, ha egy helyben maradsz. Elégedetlenség akkor önthet el, ha lebeg egy cél a szemed előtt, de te mégsem teszel érte. Épp ezért, a bölcs Yoda mester szavaival szólva: tedd, vagy ne tedd, de soha ne próbáld!

Fotó: Indre Lelertaviciute