A szégyen kultúrája

Van egy fajta minőség, ahol szépen elkülönül a keleti és a nyugati társadalom. Ez nem szigorúan földrajzi alapon történő megkülönböztetés, inkább az általános kulturális fejlettség és a belső működés különbsége. Valami olyasmi, mikor régen a nyugat volt a korszerűség, amire a magyarok áhítoztak, és mi voltunk az elmaradott kelet. Lassan beszűrődtek a modern termékek, a rágó, a csoki, az autók és a gyors éttermek. De a lényeg valahogy mind máig távol maradt. Az anyagot behoztuk, de hol a szellem?

Hamar Dávid azonos című előadásában értekezik a szégyen és a bűntudat alapú társadalom különbségeiről. Ahol az első egy oktalan cselekedet, a másik pedig (ahogy a szó is jelzi) tudatos. Egyik tipikus példa: angol Katlin reggel fáradtan indul el otthonról, figyelmetlensége miatt árokba vezeti az autót. Mikor hazaér, otthon ezeket a reakciókat kapja az apukától: jaj de jó hogy egyben vagy, de jó hogy épségben hazaértél; ezt nagyon elrontottad, levonjuk a konzekvenciát és tanulunk belőle; itt a kocsi kulcsom, holnap menj ismét arra és figyelj a környezetedre; aludd ki magad és kipihenten nem eshet bajod.

A magyar Kata is hasonló szituációba kerül, viszont a baleset után az első gondolata, hogy mekkora egy állat vagyok, hogy lehetek ilyen béna és hogy mit fognak hozzá szólni otthon. Hazaérve az apja ezzel fogadja: mekkora egy hülye vagy kislányom; még egy autót sem lehet rád bízni; ha tudod hogy másnap korán kelsz, miért nem vagy képes arra, hogy időben lefeküdj?

A bűntudat alapú kultúrában az apa kinyilvánítja hogy mi a sztenderd, hogy ezt te nem érted el, de közli azt is, hogy mit és hogyan kellett volna másképp csinálod, segít benne, valamint lehetőséget biztosít arra, hogy legközelebb másképp cselekedj, hogy tanulj a hibádból.

A szégyen alapú kultúrában nem tudjuk hogy mi a sztenderd, csak azt hangoztatja az apa, hogy te hülye vagy, hogy elcseszted és a szituációból hiányzik a tanulásba fektetett bizalom. Nem segítek benne hogy holnap elérd a célod, csak el akartam mondani hogy hülye vagy.

Ebből az is látszik, hogy a probléma értékelési attitűd mellett a másik különbség, hogy létezik és ismert-e az elvárás, a sztenderd. Mi történik a magyaroknál, ha buszra várnak? Amint megérkezik a jármű, egyszerre ostromolják meg az ajtókat és tülekednek. Angliában viszont sorban állnak és igyekeznek figyelni arra, hogy érkezési sorrendben szálljanak fel; illetve a bunkó magyart vagy kínait a sor végére küldik és rendre utasítják.

Egy kutatásban összehasonlították a japán és a más társadalmakban működő csoport dinamikát. A lényeg az volt, hogy mind a két csoport kapott egy feladatot, amit a lehető leghatékonyabban kellett megoldani, miután kiválasztották a vezetőket.  A japánoknál nem volt kérdés, a legidősebb ember került a csapat élére. Ő az élettapasztalatával és a bölcsességével felismerte, hogy az adott szakterületen melyikük tud megfelelő megoldással szolgálni; minden fordulópontnál az öreg kikérte az adott ember véleményét, és belátóan osztotta ki a feladatokat, nem ő akart mindent megoldani.

A másik csoportban káosz uralkodott, rengeteg idő elment azzal hogy a főnökségért küzdöttek és vitatkoztak egymással; és miután nagyjából rendeződtek a szerepek, akkor is folyamatos feszültség volt a tagok közt és a feladat megoldása is jóval lassabban és nehézkesebben folyt.

Az egyik probléma, hogy a szégyen alapú társadalomban nem ismerik a sztenderdet; a másik pedig hogy ha mégis ismert, akkor az ellen lázadnak és elutasítják. A nyugati felfogás szerint adott szituációban a helyzethez illő elvek szerint működünk. Mindenki ismeri és tiszteli a törvényeket, ha valaki mégis eltér vagy hibázik, az megkapja a jogos büntetését, ám lehetősége van tanulni belőle és legközelebb helyesen cselekedni. Nálunk viszont mindig az adott környezet határozza meg, hogy ki a hangadó, kinek az viselkedéséhez kell igazodni, ki az aki keresztbe tehet nekünk, ha nem úgy működünk, ahogy azt ő elvárja. Ha adott esetben ez a személy egy bölcs ember, akkor jól tud működni a csoport, de gyakoribb eset, hogy ez nem így történik; és a nem ismert szabályok be nem tartása váratlan következményekkel jár, megszégyenítéssel együtt.

Képzeljük el, hogy van egy szlalom pályánk, ahol bóják jelzik a kijelölt utat. A sztenderdet tisztelők felismerik az utat, betartják a szabályokat és élvezik a sebességet, a kanyarokat; nagy feladatként de élményként fogják fel. Aki a szabályok ellen lázad, az dühös a bójákra, önkényesen kikerüli vagy felrúgja őket, utálja magát és a pályát is és nem találja a helyét.

Íratlan szabály, hogy mondjuk egy koncerten (vagy egyéb közösségi rendezvényen) ha jó helyet szeretnél magadnak, akkor időben érkezel és a te kis területedet mások tiszteletben tartják. Nálunk történt meg, hogy anyuka és a kislány egy ideje várták az esemény kezdését, de a lány valamiért elszaladt és az anyuka utána. A helyükre állt egy pár. A legnagyobb jóindulattal, ha odamegyek hozzájuk és elmondom: ne haragudjanak, de ezt a helyet már korábban lefoglalták, csak egy pillanatra el kellett lépniük. Milyen válasz érkezik rá? Jó' van, jó' van, nem kell mindjárt gorombáskodni. Valójában hol volt ebben az agresszió? Csak a fogadó félben, mert az forgott az eszében, hogy mekkora egy szerencsétlen béna alaknak tartanak engem, hiszen rám kellett szólni hogy rossz helyen állok. Pedig mi kívülről látjuk, hogy nem erről van szó.

A témához illik Almási Kitti interjúja is, ahol arról beszél, hogy jobban félünk a kudarctól, mint amennyire a sikerre vágyunk. A kudarc másik neve a megszégyenülés. Jó eszköz lehet, hogy elkezdjük feljegyezni azokat a helyzeteket, amiket félelemmel és szorongással éltünk meg. Majd pár nap vagy hét elteltével húzzuk ki a listáról azokat, amiket utólag nem is tartunk fontosnak és relevánsnak. Ki fog derülni, hogy az eseteknek csak a töredéke az, amivel dolgunk van, az összes többit csak magunknak generáltuk.

Úgy gondolom, hogy ennek a témának a megoldása a mi kezünkben van. Ha ismerjük azt, hogy mi a különbség a szégyen és a bűntudat között; valamint józanul meg tudjuk ítélni az adott szituációt, akkor sikerülhet egészséges környezetet teremteni magunk köré; sikerülhet megérteni és tolerálni mások viselkedését, és nem szégyenkezni, hanem tanulni belőlük.

Fotó: Grinch7