Gépember és a kapcsolatok

Augusztus 20.-án reggel, az előző estétől fáradtan lesétálok a ház melletti ABC-be, hogy legyen tej a reggeli kávéhoz és kenyér holnapra. Zárva. Ekkor kaptam a fejemhez, hogy tényleg: ünnep nap van! István király, az államalapítás és az új kenyér ünnepe. Annyira egyértelmű volt a számomra, hogy ha kell, akkor ott a bolt és megveszem ami kell. Ahogy egyértelmű az is, hogy ha valakivel kapcsolatba akarok lépni, akkor előveszem a zsebemből a ketyerét és ráírok messenger-en, vagy az old-school módszer szerint felhívom telefonon.

Ma már nem is divatos, inkább elkoptatott kifejezés a "kommunikáció". Régen ez hogyan volt? Most hogy van? Az ismerőseimtől időről időre hallom, hogy régen mennyire jobb volt minden. Az oktatási rendszer is jobb volt, a gyerekek okosabbak voltak és a beszélgetés úgy zárul, hogy bezzeg a mi időnkben. Az érdekes az, hogy több száz évnyi irodalmat átlapozva más korokban is elhangzik ez a kijelentés. Az egyiptomiak is biztos sajnálták az elmúlt korok dicsőségét. De minek? Itt vagyunk, most vagyunk, ami ma van, az sem rosszabb vagy jobb mint ami máskor volt.

Ezzel most meg is ölhettem volna az egész cikket. Jó, hát akkor "lárifári", miről is beszélünk kérem? Ha minden jó úgy, ahogy van, akkor nincs miről kommunikálni. A mai, modern elvadult világunk védelmében írom ezt a cikket. Hogy könnyebb legyen elfogadni. De lehet velem szembe is szállni. Vizsgáljuk meg együtt a helyzetet.

Azzal, hogy mindig a kezünk ügyében van a kapcsolathoz szükséges eszköz, a folyamatos kapcsolódás illúzióját éljük át. Persze az illúzió nem teljes, hiszen képesek vagyunk attól még magányosak érezni magunkat; tudjuk hogy nem valóság, mégis rajta csüngünk éjjel-nappal. Digitális kapcsolatfüggők vagyunk. Tisztelet a kivételnek. Bár ha ezt a cikket olvasod, valószínűleg Te is a csoport tagja vagy.

Valódi kapcsolatot jelent az, hogy a facebook felett a kijelzőn koptatod a bőröd? Le-föl jár a hüvelykujjad, mint a motolla, nézegeted a képeket, egy kattintással véleményt nyilvánítasz. Elhitetjük magunkkal, hogy ez valódi, ez értékes, ez egy olyan dolog, ami megfelelő és szükséges. Mi lenne a jó megoldás? Talán... ahelyett, hogy szombaton délelőtt a telefonba temetjük az arcunkat, inkább fel kellene keresni az embereket és napfényes élményeket szerezni. Ha együtt vagyunk, akkor pedig egymással foglalkozni és a zsebünkben vagy a táska mélyén hagyni a ketyerét?

A digitális kommunikáció is emberi eszköz, amit jól és rosszul is lehet használni. Sokkal hatékonyabb, mint a füstjelek, a levelezés, vagy a "csókolom, Pistike lejöhet játszani?". Az élvezeti cikkekkel az a baj, hogy az emberek nagyon nehezen tanulják meg őket ésszel használni. Legyen szó hétköznapi drogokról, kulináris vagy testi élvezetekről, mindig akadnak olyanok, akik elvetik a sulykot. Az internet és a telefon is óriási kánaánt tár elénk, annyi mindenből választhatunk, használhatjuk jól is, de micsoda kísértésnek vagyunk kitéve. Elringat és elfeledtet minden mást, elhiteted magaddal hogy másra nincs is szükséged. Közben elfelejted hogy miért is kezdted használni. Azért vetted a kezedbe, hogy kapcsolatba lépj a többiekkel.

Szóval nem baj, ha a buliban egymás fényképeit nézegetitek és persze új fotók is készülnek. Nem baj, ha naponta többször megnézzük hogy mi történt a barátainkkal. De az sem baj, ha mindezt személyesen is megtesszük. Egy bölcs ember egyszer azt mondta: a legértékesebb amit egy másik embernek adhatsz, az az idő, amit vele töltesz. Minden más lényegtelen. Szóval amondó vagyok, a sok okostelefon meg a számítógépesített világ jó, ha jóra használjuk. De eszköz legyen a kezünkben, ne pedig cél. Ha úgy érzed, most ez nem így van, szabadítsd fel magad!

Fotó: tzadman

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mátyás Király Vadaskert és a magán erdők önzése

Locus túratérkép kezdőknek és profiknak

Bicaj vagy e-bike?