Egy házam van, annak az égbolt a teteje

Remélem nem sértek meg senkit az alább leírtakkal. Előrebocsátanám, hogy tiszteletben tartom mindenkinek a világfelfogását, hiszen minden ember szuverén joga, hogy úgy gondolkozzon a világról, ahogy azt az ő kultúrája, egyénisége diktálja.

Szálltunk már korábban is hasonló magasságokba, amennyiben úgy gondolod, hogy benned is ott van az a nagy erő, akkor olvass bele a történetbe, ahol egy látóval találkoztam.

Sok más gondolkodó is megfogalmazta már azt, amit itt leírok. Én magam Müller Péter könyveit bújtam még középiskolás süldőként és az ő szavai hatottak rám leginkább. Persze lehet hogy ezen gondolatok összessége "ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a Hol Tévedett Isten, a Még Néhány Isten Legsúlyosabb Tévedéseiből és a Végül Is Kicsoda Ez Az Isten Egyáltalán?" /Douglas Adams/

Mindig is problémám volt azzal, hogy egy harmadik személy mondja meg nekem, hogy miben higgyek. Ilyen harmadik személy pozíciójában áll számomra az egyház is. Az egyetemi évek alatt találkoztam Akkezdet Phiai második albumán feltűnő dalszöveggel:

"Egy házam van, annak az égbolt a teteje
Padló a végtelen föld, falak nincsenek.
Apám a nap, a hold anyám, csillagok a gyermekek
Határtalan horgolják illatok a kertemet" /AKPH - Egy ház/

Tulajdonképpen az egész cikket eme dalszöveg köré építhetném, mert azt hiszem a vallásfelfogásomat ez fogja össze a lehető legtömörebben. Először azt a címet akartam adni, hogy "Vallás, Isten és egyéb állatfajták", de aztán meggondoltam magam.

Szóval a legtöbb kultúrában van valami, szemmel nem látható, külső erő, amiről azt tartják, hogy mindent és mindenkit irányít. Legyen az az Univerzum energiája, Isten, Zeusz, Odin, Virakocsa, Utu, Szúrja vagy akár Allah. Még a többistenhit szereplőit is mind felsorolhatnánk. A lényeg, hogy az összes vallás ugyanazt írja le, csak más formában. A legjobban ez a formális különbség úgy írható le, mint az egyes népek nyelvei. Máshogy cseng, mások a nyelvtani szabályok. De mindegyikkel képes vagy arra, hogy kérj egy pohár vizet, vagy elmondd a szeretteidnek hogy fontosak a számodra. Innentől kezdve az összes vallási háború értelmét veszti.

Aztán ott vannak a vallások megvilágosodott képviselői. Jézus, Krisna, Buddha és Mohamed. Amikor ők éltek, a tetteik és szavaik nagy hatással voltak a körülöttük élőkre. Ők megvilágosodtak és a többi, kevésbé fejlett ember úgy gondolta, tovább kell vinniük mindazt amit tőlük kaptak. Elkezdtek nagy könyveket írni, vallási útmutatókat. Ünnepeket és szertartásokat teremtettek. Majd jöttek az írások újabb és újabb értelmezői, akik nagyon sok esetben sajnos elferdítették az eredeti mondanivalót. Aztán ezek csoportjai összekülönböztek az írás értelmezésén és ebből lettek a konfliktusok. Holott meggyőződésem, hogy a háború sosem vezet semmi jóra, és pláne nem képviseli Jézus és Buddha szellemiségét.

Persze hogy mi az a jó és mi az a rossz, az egy másik fejezet témája lesz. Röviden csak annyit róla, hogy ez csak nézőpont kérdése. Egy idő után eljuthatsz arra a gondolatra, hogy: minősítés nélkül, bármi is legyen az, arra szükség lehet. És akkor már mindegy, hogy mások jónak vagy rossznak tartják.

Engem megkereszteltek. A családban megtartjuk a keresztény hagyományok nagy részét (karácsony, húsvét). Ennek ellenére inkább pogánynak vallom magam. Ez azt jelenti, hogy nem sorolom magam egyházba, inkább a természeti erők működésében hiszek. Az ateista működés kicsit más. Ők nem hisznek semmiben, bár a materializmus is egyfajta hit. Miben hisznek ők? A fizikában, a tudományban? Nekem is volt néha ilyen életszakaszom és néha elő is jön, amint kételkedni kezdek abban, amit korábban már átéltem. Ja igen, mert már átéltem hogy létezik valami, ami nem tudatos és mégis körülvesz minket, valami ami összeköt. Mennyi olyan élettörténetet hallottam már, ahol a minden hájjal megkent kutató, tételek és bizonyítások mezején lovagolva végül eldobta a jegyzeteit és rájött, hogy van amit nem lehet megmagyarázni. Nem azért mert nem létezik, hanem azért mert nincs rá képlet, nem vagyunk képesek mesterségesen előállítani. Mondjuk nincs is rá szükség. Az ilyen dolgokat természetességében érdemes átélni. Meg azt is tartják sokan, hogy ami igazán értékes az életben, az ingyen van, minden másra ott a jurokárd mászterkárd (nem fizetett reklám, puszika a bankos lányoknak).

Ami kint, az van bent, ami fent az van lent... ezt most nem a Tankcsapdától idézem, bár ők is megírták. Ősi keleti bölcsesség. Ha kint van valami Isteni, akkor bent is van. Szóval nem kell kívülre helyeznünk a nagy szőrös, szakállas fószert. Olyan mintha az egész univerzumnak lenne egy Schrödinger macskája, aki lehet hogy él, lehet hogy halott, de a szőrszálakat már otthagyta mindenütt.

A tudományon lovaglóknak álljon most itt egy kis történet arról, miképpen "tért meg" egy materialista. Középiskolában olvastam egy könyvet, Brian Weiss: Lélektársak. Pont azért is volt életem meghatározó írása, mert olyan hatással volt rám, amitől kinyílt a szemem. És igazán jól csak a szívével lát az ember, így a szív is. A főhős évek óta pszichológiát tanít és gyakorol az egyetemen, kutató és doktor. A fő szakterülete a regressziós hipnózis. Ez arról szól, hogy a pácienseket módosult tudatállapotban vissza viszi az előző párkapcsolataik helyszínére, gyermekkorba és az anyaméhbe. Majd egy orvosilag szakmaiatlan és kockázatos döntéssel, a páciens egészségét kockáztatva, még korábbra. Előző életeknek lehetünk tanúi, elkopott nyelvjárásoknak és holt nyelveknek. Olyan életeken át tartó kapcsolatokat tár fel, amik időről időre megismétlődnek, több páciensnél is. A könyv írásakor már több száz ember osztotta meg vele az emlékeit. Valamiért ez a könyvélmény megtanított szeretni mindent és mindenkit.

- Pista! Hallom beiratkoztál valami reinkarnációs tanfolyamra?
- Igen. Kicsit drága volt ugyan, de mondom magamnak, üsse kavics! Egyszer élünk!

Müller Péter szerint Jézus tisztában volt azzal, hogy van több élet. Hogy jól vagy rosszul tette, hogy "hazudott" nekünk róla, az teljesen mindegy. Az indiai vallásokban általában hisznek a reinkarnációban. Valaki ezzel együtt tud fejlődni, megint mások lustán belekényelmesednek az életbe, mondván: minek gürcöljek, mint egy állat, ha még úgyis visszajövök. Inkább élvezem az életet és mindenki hagyjon békén!

Péter még azt is felvázolja, hogy mielőtt a világ született egy nagy óceán volt a mindenség. Egység. Aztán az egyén meg akart nyilvánulni, kis cseppekként kiszakadtunk az egységből. Azóta csak néha éljük át azt. Ha egy párkapcsolatba belecsöppenünk, egy pillanatig jó, aztán lázad az egó. Aki megvilágosodik, visszatér a forráshoz. Csá Buddha, Csá Jézus. Találkozunk a klubban.

Ha van kedved, oszd meg velem Te miként gondolkozol minderről. Hamarosan újra találkozunk.

Addig is jó utat!

Fotó: exkub