Kulcscsont törés, öngyógyítás

Te tényleg öngyógyító vagy? Ú, az nagyon király lehet, hogy csinálod?
Ha te megfázol, azt hiszed a vitaminok és az antibiotikumok gyógyítanak meg téged? Á dehogy. Azt a cuccot csak felhasználja a szervezeted, a gyógyítást Te végzed; persze jórészt nem tudatosan. Szerintem ez elég nyilvánvaló, még akkor is ha nem hiszel az ilyen spiri hülyeségekben.

Az Everness fesztiválon a Ma-uri sátorban is megfordultam, az öngyógyítás volt a téma. Fontos, hogy elfogadjuk a hibáinkat, át tudjuk ölelni mind azt a sötétet, ami bennünk van. Ha megtanultuk szeretni mindazt, amit eddig elnyomtunk magunkban, akkor többé nem jelent gondot. Ahogy a félelmeink is addig üldöznek minket, amíg meg nem állunk, hogy megforduljunk és szembe nézzünk vele. Ezt persze könnyű kívülről látni, azt mondja rá az ember, hogy aha, de a gyakorlatban szembeszállni a démonainkkal már nem olyan egyszerű. Például tudod, hogy nem kellene félned a bohócoktól, mert ők is csak emberek, festékes arccal, parókával és színes, túlméretezett ruhákban, de amit az agyaddal összeraksz, azt a szíved még nem érti.
Légzés terápia: orron beszív, szájon kifúj, ez a meditációs alaplégzés.
Mozgás terápia: közös tánc, engedd el magad, fedezz fel új utakat, szállj fel és landolj; utazz a zene ritmusával, kapcsolódj a többiekkel.
Képzelet terápia: keresd meg magadban azt, amitől félsz, ha nem tudod mi az, ha csak a testi tüneteket ismered, fáj a csuklód, szúr az oldalad, vagy ha (mások által gyógyíthatatlannak mondott) egyéb súlyos betegséged van, koncentrálj rá. Képzeld el, adj neki testet, öltöztesd fel és nézz szembe vele, mosolyogj rá, öleld át és szeresd úgy mint önmagad. Ha elfogadod, megszűnik létezni.
Nálam jelenleg nincs semmi olyan "nagy" betegség. Semmi halálos, semmi végzetes. Úgyhogy csak apró-cseprő problémáim vannak, mint az önbizalomhiány és a szeretetlenség, meg az elfogadás utáni vágy. De ezek is, így együtt olyan sötét depresszív ponttá tudnak sűrűsödni, hogy lehúznak magukkal. Az egészséges párkapcsolati működésnek nem csak az a kulcsa, hogy a szerepeiddel (férfi, nő) tisztában légy, hanem az is, hogy a gyenge pontjaiddal (és az erősekkel) is. (Csak hogy összekössem a ezt szöveget az előzővel.)
Én úgy vizualizáltam a negatív dolgokat, mint egy éjfekete kígyót, gomolygó és örvénylő sötétséget, ami tetőtől talpig átjárja a lényemet, folyamatos mozgásban van és elválaszthatatlanok vagyunk. Aztán megéreztem, hogy ezt is eszközként használhatom, a félelmemet erővé tudom alakítani. Ami eddig depresszióba kergetett, az most erősít. Amikor szembenézel a démonaiddal és a szemükbe üvöltesz. Óriási erő szabadul fel akkor. Ez az erő mind bennem van, és amíg ez a gomolygó sötétség velem van, erőt ad, hogy megküzdjek vele; bár az az igazság hogy most már együtt küzdünk minden mással, ami szembe jön, leküzdjük és befogadjuk, és így növekszünk és válunk egyre erősebbé.

És itt jön annak a története, hogyan törtem el a kulcscsontomat. Kicsit hosszú, de mindez ide tartozik.

Aztán az Everness utolsó napján jött a vihar. A két fesztivál-záró koncert után feltámadt a szél. Valahogy nem éreztem, hogy tovább tudnék tombolni, már kiugráltam magam. Úgyhogy éjfél előtt visszamentem a sátramhoz, hogy lefeküdjek. Már nyugovóra tértem volna, mikor a szél rezgette a sátram, az öt méterre lévő parton pedig a part-őrök megafonba kiabálva hívták fel a sátrazókat, hogy a viharveszély miatt mindenki menjen be a fesztivál területére és vigyék magukkal az értékes holmikat. Egy hölgy barátommal egymás mellett sátraztunk, ő már pár órája aludt, de erre ő is felébredt. Nem igazán volt a tudatánál, nem is értette mi folyik körülötte. Erre én a tanult férfi kiállásommal a kezembe vettem a dolgot és együtt összepakoltunk, bevittük a cuccokat az egyik épületbe, én a sátramat is lebontottam. Végül beljebb, a tornaterem méretű mozgás-sátorban találtunk fekvő helyet. Ő lefekdüt, én pedig még visszamentem egy sörre a fesztivál területre, mert így mégsem volt kedvem aludni. Majd annyira jól éreztem magam a félig nyitott Evernessia-színpadnál, hogy hajnali négyig ott tomboltam egy szál polóban és alsógatyában, a homokot taposva, úgy hogy másnapra kidörzsölték a homokszemek a bőrömet. Vihar persze nem volt, sok hűhó semmiért. A szemem előtt az is lepergett, hogy a víz elönti az egész partot, egy kicsit túlreagáltam a helyzetet.
Másnap az éjjeli felfordulás miatt mind fáradtak voltunk, még délelőtt volt idő néhány workshop-ra, aztán összepakoltuk a cuccokat és a fesztiválos kisbusszal eljutottunk a parkolóig. Másnap írt rám a hölgy, hogy elveszett a sátra, amit én pakoltam össze az utolsó éjszaka. Erre én egyből ellenkeztem és felment bennem a pumpa, hogy mit képzel, mi vagyok én, meg hogy az az ő sátra, miért engem vesz ezért elő. Kenyértörésig fajult a dolog.

Pár napra rá, a fesztivál után vissza munkához. Hetente néhány alkalommal, jó időben, bringával szoktam menni, Veszprém - Balatonfüred, 20 km, aszfalton és/vagy könnyű terepen. Épp egy szintén bringás kollégámmal mentem, ismert úton, Felsőörs előtt, be az erdőbe. Kicsit gyorsabban, mint ahogy máskor szoktam. Az út gödrei megdobták a bringámat először balra, majd jobbra, aztán elvesztettem az egyensúlyomat és átfordultam az első keréken, a kormány fölött. Porfelhő, persze ilyenkor minden fáj egy kicsit, amint tudtam felálltam, de aztán láttam a bringás zakó cipzárja alá nézve, hogy a jobb vállam nem épp úgy áll, mint a bal. Ficam, vagy törés? A barátom kihívta mentőket, kulcscsont törés, azóta három hét telt el. Összedrótoztak. Gyógyulok. Na de mi van belül?

Az sátras történetet időközben sikerült helyére tennünk a hölgy barátommal. Indulatos és kimerítő leveleket váltottunk egymással. Majd élőszóban ping-pongoztunk, egymást hibáztatva és a megértést keresve. Aztán sikerült zöld-ágra vergődni. Szóval a jobb vállban csont törés, mi? Jobboldal, az a férfi oldal (a bal a női), a váll a felelősségvállalás (ugye, hisz a kifejezésben is benne van). Ilyen frankón sikerült összhangba kerülnöm a férfi energiáimmal? Egyből össze is törtem magam miatta? A törés az ellenállás miatt van, ha nem állsz ellen, akkor kibírod, sőt észre sem veszed, amint ellenkezel, a feszültség kiütközik. Szóval a felelősség kezeléssel van dolgom.

Azt mondják (én Müller Pétertől hallottam legutóbb), hogy ha a sorsodat akarod követni - ami alatt azt értem, azt az utat, ami a hasznodra és fejlődésedre válik - akkor úgy kell cselekedned, hogy több út közül azt választod, amelyik nehezebb és rögösebb. Mert akkor valamit tanulni fogsz belőle.

Nem sokat időztem a kórházban és táppénzen, a baleset napjával együtt négy napot töltöttem távol. Gyorsan gyógyulok és erős vagyok. Gyógyítom magam. Fesztiválokra járok azóta is. Persze a fekvőtámasz még nem megy, vigyáznom kell magamra. De hogy csapódott le bennem ez az egész? Sikerült kibeszélnünk a felelősség témát, tanultam is belőle. Aztán azóta megint jött egy számonkérés, egy apróság és egy picit megint kiakadtam. Valami még nincs a helyén. Rendbe kell tennem valahogy.

Fotó: lorrainemd