Tesztember

Tesztelni akarnak? Ez érthető, ha a közösség, ami körülvesz minimalizálni akarja annak az esélyét, hogy veszélyeztessem őket. Jelenleg úgy gondolom, hogy ebben a hisztériában semmiféle módon nem óhajtok részt venni. Ez nagyon nehéz, hiszen engem hiába hagy hidegen a téma, a körülöttem lévőket viszont izgatja. És mivel én az egész (ország, világ, közösség, társadalom, munkahely) része vagyok, így rám is hatással van. Ha tényleg ki akarom vonni magam, akkor a közösségből is ki kell vonnom magam. Ezt pedig nem szeretném. Akkor mi a megoldás?

Bármiféle gazdasági, szellemi mechanizmus is van a körülöttünk folyó események mögött, én magam nem támogatom. Nem akarok senkinek sem rosszat, mindenkinek egészséget kívánok, ahogy magamnak is. Akkor vizsgáljuk meg nagyobb ívből azt, hogy ebből hogyan következik az, hogy már a tesztet is elutasítom.

Bármit is állítok eme írásban, akkor lenne hiteles, ha hiteles forrásokkal igazolnám a gondolataimat. Kereshetnék forrást, ami valakit vagy érdekel, vagy nem. Vagy hitelesnek tartja, vagy nem. A mai erősen polarizált médiában, az interneten mindenre (is) lehet bizonyítékot találni. Így hát nem lesznek most hiteles forrásaim. Ezáltal a szövegem csak önmagával van kapcsolatban. Aki forrásért kutatna, annak kellemes keresgélést kívánok! Hiszen aki keres, az az állításaimra, és annak ellenkezőjére is meg fogja találni a "hiteles" forrásokat.

Vírus tagadó vagyok? Nem. Nem tagadhatom azt, amit látok. Valami folyik körülöttünk. És vannak betegek is. Én magam is voltam beteg. Tipikus tünetekkel. Szaglás vesztés, hónapokig tartó enerváltság, stb. Ha hiszitek, ha nem, én már 2019 végén beleestem. Tehát van betegség. Volt vírus, van vírus, ilyen és olyan verzió, azon is átestem. De még jó, hogy erre létezik oltás!

Oltás? Ahogy én tudom, az oltás a megelőzésre való. Gyermekkori kötelező oltásokon kívül mással kapcsolatban nem oltottak, nem oltattam magam soha. Korábban úgy gondoltam, hogy ha lehetőségem nyílna arra, hogy Afrikába utazzak, valószínűleg beoltatnám magam malária ellen. De most már lehet hogy ezt sem tenném. Akkor lehet, hogy teljes egészében oltás ellenes vagyok? A mai helyzetre reagálva azt mondom: igen. Ha három éve, a járvány előtt kérdeztek volna meg, lehet hogy nem így válaszolok. Vagy ha a képzeletbeli gyermekeim oltásáról lenne szó, akkor is talán másként gondolkodnék. De nekem nincs gyermekem. Szerencsére nem kell meghoznom ezt a piszok nehéz döntést.

A mai statisztikai adatok azt igyekeznek bizonygatni, hogy minél többször oltatta magát valaki, annál kisebb az esélye, hogy a betegség miatt kórházba kerüljön, ne adj Isten, halálos kimenetele legyen. Azt írják, hogy az oltás nagyjából három hónapig ad védettséget, azután egy újabb és újabb kell, hogy védettek maradjunk. Nem voltam sosem a gyógyszerek híve és egyre kevésbé vagyok az. Nem szeretném, hogy rendszeresen gyógyszert kelljen szednem egy olyan dologra, amiben nem szenvedek. Tudom, hogy sokan eldobják az agyukat az analógiától, de ez olyan mintha begipszelt karral járnék az utcán, nehogy megsérüljek. Sőt! Azért, nehogy a közösségem tagjai megsérüljenek! Tudom, hogy elméletileg a vírus mechanizmusa más, mint egy fizikai sérülésé, hiszen a fizikai sérülés nem terjed láthatatlanul, a levegőben, sem pedig érintéssel vagy öleléssel. De azért csak folytassuk az analógiát. Tegyük fel, hogy lenne egy teszt, amivel azt vizsgálják, hogy eltört-e a karom. Csak akkor mehetnék be dolgozni, boltba, az utcára, ha bizonyítom hogy nem, nincs eltörve a karom! Ez a teszt hogy nézne ki? Rácsapok az asztalra! Akkor és ott! És ha nem ordítok fel a fájdalomtól, akkor biztos nincs törésem! Akkor már mehetek is, ahova akarok! Ezzel persze az egész agyrémet támogatnám, ami a világban zajlik. Kinek bizonygassam, hogy nincs törött csontom? Van értelme? Ennek nincs. És a vírust vizsgáló tesztnek? Ezt a kérdést még boncolgassuk egy kicsit.

Egymásnak ellentmondó információk terjednek a vírusról. A kitörésről, a tejredésről, a működéséről, a tesztekről, a megelőzésről és a gyógymódokról is. Ha lenne egy hiteles ember, aki tudja, megérti és képes elmondani az igazat, akkor annak hinnék. Hitem szerint be is oltatnám magam, tesztelnék is, ha ez a hiteles ember létezne és hatással lenne rám. Sajnos azonban ilyen nincs. A farkast kiáltó fiú meséjét hozom ide. Sajnos a mai média, a politikusok, a hátulról irányított televízió és rádió már annyit hazudtak nekünk a történelem során, hogy nem tudok hinni nekik. Azt sem hiszem el, amit kérdeznek. Márpedig a kérdés a teszt, a válasz az oltás. Lenne.

Tehát az látszik nagy vonalakban, hogy az oltottságban látják a megoldást. Azt szeretnék, hogy minél több ember be legyen oltva. Ha nem vagy beoltva, akkor teszteltesd magad. Annyiszor tesztelnének, hogy végül is elhinnéd, hogy ez az egész úgy működik, ahogy felvázolják: ha betegség van, akkor a betegség ellen gyógyszer kell, a gyógyszert pedig csak tőlük kaphatod meg. Az elmédben kinyitják a kiskaput és akkor már az oltás is egész jó ötletnek tűnik, ugye? Félelem és reszketés az egész világban! De van rá megoldás! Hiszen ha oltok eleget, akkor már nem kell majd a teszt sem! Végre mindenki újra egészséges lesz! Végre mindenki újra szabad lesz! A szabadság illúziója! Az hiányzik nagyon, már nagyon régóta! De ennyire azért még nem.

Szóval az oltásban sem hiszek. A tanult orvos kemény munkával kijárta az egyetemet és sok tapasztalattal a háta mögött tudja, hogy mit beszél. Persze! Hiszen megtanulta a sok tankönyvből és sok szakirodalmat, szakfolyóiratot olvasott. Tudja, hogy mi van benne. De valóban? Tényleg tudja, vagy csak elhiszi azt, amit neki is mondtak? Szaknyelven? A szakembernek? Sajnos ez vezet oda, hogy nem hiszek a nyugati orvostudományban, hogy a tesztben sem bízok. Nem hogy az oltásban!

Mit adott nekünk a nyugati orvostudomány? Erre a kérdésre had reagáljak egy idézettel a Brian Élete című filmből:

Mit adtak nekünk a rómaiak? Vízvezetéket? Ugyan. Csatornázást? Bagatel. Utakat? Ugyan már! Öntözést? Gyógyászatot? Az oktatást? Ennyi elég. Ja és a bort. Népfürdőt. Közbiztonságot. (...) De eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezetékhálózattól, MIT TETTEK A RÓMAIAK ÉRTÜNK?!? Békét hoztak – mondta valaki. Békét... DEMAGÓG!

Szóval valamire csak jó a nyugati orvostudomány. Mennyivel jobb az életminőség! Nem igaz!? Nem? Ha fáj a fogam, akkor de jó hogy nem egy sámán ráolvasására és egy nagy kőre kell bíznom. Mert a ma embere azt gondolja, hogy a sámán régen csak ennyit tudott: hülye füvek, meg valami tuskó meg kő cucc, aztán éld túl, ahogy akarod, vagy haljál meg. Ezt a ma embere tartja így, mert már elfelejtettük az ősi bölcsességet és a sok tudós ma is azon van, nehogy valakinek eszébe jusson!!!

A sok okoskodás és tudás közepette hová tűnt a lélek? Hol van az ember? Ez az ezotéria egyik óriási kérdése ma. Hol van a szerető, értékes ember és mi a helye a természetben? Mert a természet az nem a panelház négy fala, ami légkondival, képernyővel és reklámokkal van kitömve. Persze ha ez lenne az ember természete, akkor oké. Jöjjön az oltás. Jöjjön a teszt! Adjuk el a testünket újra és újra! A lelkünknek már úgyis mindegy.

És a tapasztalat a vírussal kapcsolatban? A sok beteg és elhunyt, és a rengeteg túlterhelt kórház? Ha tesztelek és oltatom magam, akkor csökkentem az egészségügy terheltségét és esélyt adok az emberek túlélésére? Ez az egy gondolat, ami mindig lelkiismeret furdalást okoz. De jó is lenne, ha az emberek (köztük én is) tisztában lennének azzal, hogy mi az az immunrendszer! De jó is lenne, ha az összes eddigi járvány a világon a gyógyszerektől múlt volna el és nem pedig csak úgy, magától!

És mi van, ha meghalok? Akkor ennyi volt. Aki hülye, haljon meg! Na persze ha életben maradok, akkor sem jelenti azt, hogy én voltam az okosabb. Mindig is volt és lesz is kétely bennem az egész dologgal kapcsolatban. Azt viszont tudom, hogy az ember több (sőt még több) ezer éve itt van a Földön és nem voltak oltások. Na persze talán nem is voltak ilyen precíz laborok, ahol ilyen ügyes vírusokat lehetett megtervezni saját magunk ellen, a “béke” vagy a “gazdasági egyensúly” jegyében.

Szóval béke párti vagyok. Ha kitörne egy újabb világháború, senki nem menne el. Mindenki a képernyőt tapicskolná otthon. Az öldöklés érdeklődés hiányában elmarad! Ha mégsem, én akkor sem vennék fegyvert a kezembe. Na persze, ha a fejemhez szorított puskával kényszerítenének, akkor lehet hogy túl gyáva lennék visszautasítani. De addig biztosan nem veszek a kezembe fegyvert. Nem veszek magamhoz oltást. Még csak tesztet sem. Van egy immunrendszerem és a jó Isten, akiben még hiszek és bízok. Ha nem jól teszem ezt, akkor hát ítéljen felettem az, akinek hatalmában áll!

Mi legyen hát a többiekkel, akik máshogy gondolkodnak? Annyit meg tudok ígérni, hogy nem megyek közéjük, ha nem akarják. Nem megyek közéjük, ha beteg vagyok. Ez így volt eddig is, amíg nem volt világjárvány. Ha sokáig távol maradok, miképp tudok részt venni a munkában? Az megint egy nehéz kérdés. Online? Rövid időre talán. De azon túl? Nem, az nem működik. Lehet, hogy ennek a feladatnak a megoldása nem lehetséges.

A kép forrása: The Guardian